Újabb blogom

Sziasztok!
Nem szaporítom a szót, itt is van az új blogom linkje, ami 2015. December 4-én nyílik, addig is olvassátok el a prológust és ha tetszett, iratkozzatok fel :)!
www.felkavaroerzes.blogspot.hu

Epilógus

Sziasztok! Íme itt az epilógus nem akarok szavalni, köszönöm szépen a 11 feliratkozót, valamit a 10.000 oldalmegjelenítést, nagyon sokat jelent nekem. A következő blogomat téli szünetben tervezem valamikor beüzemelni, addig is csiszolgatok még rajta, de ne aggódjatok, majd kiteszem ide a hogy pontosan hol találhatjátok.
köszönöm mindent!♥
Jó olvasást hozzá! :)

2 héttel később
Istenem, ma van a koronázásunk Aronnal! Nagyon izgulok, ne hogy elessek abban az idióta magassarkú cipőmben. Sóhajtva ülök le az egyik trónszékbe egy kicsit pihenni, mielőtt megkezdődik a szertartás. Aronnal a lehető minden rendben megbeszéltük, hogy itt maradunk Koppenhágában és innen fogjuk az én és az ő, vagyis illetve a mi országainkat irányítani.
- Te mondtad hogy ez nem a neveletlen hercegnő, szóval álljál fel és készülődj. Mindenki téged keres - jelent meg Aron.
- Na, természetes hogy csak az én férjem lehet olyan hogy elrontja filmes pillanatomat - forgatom meg a szemeimet.
- Pontosan ezért tűnök ki a többiek közül - vigyorgott, majd lelt a másik trónra.
- Igen igazad van, te vagy az én egocentrikus férjem - jelentettem ki, mire csak elnevette magát és megajándékozott a csókjával.
- Khm... tubicáim nem akarom megzavarni az érzelmes pillanatotokat, de már igazán elkezdhetnétek készülődni - szólalt meg a legjobb barátnőm.
- Hol hagytad a barátodat? - váltam el a férjemtől.
- Zuhanyzik - mondta.
- Ó, már mindent értek - perverzkedett Aron.
- Lena szólj rá! - kiáltotta Taegan.
- Hé, én megmondtam hogy rendezzétek le egymásközt, én nem szólok ebbe bele - tettem fel védekezésképpen mindkét kezemet - De tényleg igaza van, induljunk - tápászkodtam fel.

- Eleonora hercegnő és Aron herceg, ígéritek hogy halálotok napjáig a népet fogjátok segíteni és törvényeket betartjátok? - kérdezte a püspök.
- Ígérjük - szólaltunk fel Aronnal egyszerre.
- A rám ruházott hatalmamnál fogva - vette le nagyiról, majd Harold királyról a koronát - A népetek uralkodóivá teszlek titeket - helyezte a fejünkre őket.
Ahogy a jogarral és az országalmával a kezünkben felálltunk elkezdődött mindkét ország himnusza egymás után, majd végig sétáltunk az alagutat alkotó kardok alatt.
- Üdvözöljük, Eleonora Valeria Benett és Aron Daniel Westford királynőt és királyt! - fejezte be a püspök, én pedig kifújtam az eddig benntartott levegőt és éreztem, ahogy elönt a nyugalom.

2 évvel később
Izzad a tenyerem egy gombócot érzek a torkomban. Aron bármelyik percben itt lehet a megbeszélésről, én pedig nem tudom hogy fog reagálni erre a hírre.
Ebben a két évben belerázódtunk a házas életbe, illetve körülöttünk is zajlanak az események. Nagyi és Aron nagypapája, nagyon összeszoktak, ha mondhatom amolyan legjobb barátok lettek. Megismerkedtem Aron szüleivel, akik boldogan, tárt karokkal vártak, én pedig megnyugodtam a ténytől hogy nem utál majd az anyós és az após. Anya pedig kebel barátnő lett Aron anyukájával. Taegannek meg Thomasnak pedig most volt az esküvőjük a múlt hónapban, amit ki is élveznek rendesen, ugyanis két hét múlva lesz a koronázásuk, aztán beindul nekik is az élet.
- Megjöttem életem! - kiáltotta el magát Aron, majd benyitott a háló szobánkba.
- Szia - mosolyogtam rá, ő pedig odajött és ráérősen megcsókolt.
- Na hogy van a én feleségem? - kérdezte.
- Remekül megvagyunk - nyögtem ki.
- Hogy érted? - nézett rám kérdőn.
- Valamit el kell mondanom. 1 hónapos terhes vagyok. Mikor elmentél utána tudtam meg egy kicsivel. Tudom el kellett volna mondanom, de nem akartam ezt telefonon közölni, meg igazából az arcodat is látni akartam, na meg azt sem tudtam hogy reagálsz erre az egé... - kezdtem össze-vissza beszélni, de Aron elhallgattatott egy újabb csókkal.
- Szóval azt mondod apa leszek?  - nézett rám csillogó szemekkel.
- Igen, azt - bólogattam.
- Jaj Lena! El sem tudod képzelni milyen boldoggá teszel engem ezzel! - pörgetett meg, majd leguggolt a hasamhoz - Szia pöttömke, itt a papád, csak hogy tud én is nagyon várlak téged, akárcsak a mami - beszélt a pocakomhoz, majd megpuszilta, én pedig könnyes szemekkel figyeltem ezt a jelenetet.

3 év múlva
- Mami! Mami! - szólongatott a kisfiam.
- Tessék? - fordultam felé.
- Szóval akkor vegyük át még egyszer - komolyodott el, ahogy egy 3 éves tud - Ott bent a pocakodban van az én kis húgom, aki majd akkor fog onnan kibújni, ha alszok még 92 napot ugye? - kérdezte.
- Ahogy mondod kisfiam Angelina, már alig várjak hogy találkozzon az ő nagy és erős bátyjával - jelent meg a férjem.
- Már én is nagyon várom őt - jelentette ki, mire mindketten elmosolyodtunk.
- Fiam megjöttek a nagyiék, meg dédi és a keresztszüleid - mondta Aron, mire, mint akit puskából lőttek ki elindult a bejárat felé.
- Theodor - ölelte át őt nagyi először.
Végig néztem a családomon, ahogy anyáék ölelgették  Theot, majd Taegantól meg Thomastól kérdezősködött folyamatosan, hogy nekik is babájuk lesz azért nő Taegannek hasa, rájöttem hogy jobbat nem is kívánhatnék, mert olyan nincsen. Mindenem megvan amire szükségem van és ahogy Aronnak dőltem, aki átkarolt, rájöttem, hogy ezt egy nagy kalandnak köszönhetem, ami máig is folytatódik.

2. rész - 25. Nap

Sziasztok meg is jött az utolsó rész! Még egy epilógus várható, ami ugyan kész van, de csak a hétvégén, valószínűleg vasárnap fog felkerülni. Remélem tetszik ez a rész és a váratlan fordulat.
jó olvasást! :)
Docó

Holnap esküvő. Holnap esküvő. Holnap esküvő - járt folyamatosan a fejemben ez a két szó.
Mióta visszaértünk minden felgyorsult. Ahogy betettük a lábunkat a kastélyba, egyből le támadott mindenki minket. Anya, nagyi, Nick, egy varrónő, esküvőszervező, Annie és Emily, Amelia és Aronnal azt se tudtuk merre kapjuk először a fejünket.
- Lena, meg kell beszélnünk a fogadalmad - mondta anya.
- Lena, nagyon hiányoztál, kérlek segíts! Egyedül nem tudok szervezkedni - könyörgött Nick.
- Eleonora, ő itt Federick az esküvőszerveződ és Paula, aki a ruhádat készítette el, valamint az újságok veletek vannak tele - mondta nagyi.
- Üdvözlöm Lena hercegnő, lenne itt pár végleges egyeztetés a holnap kapcsán - mondta Federick.
- Lena hercegnő fel kellene próbálnia a ruhát, hogy lássam hol kell még alakítani rajta - mondta Paula.
- Lena, segítünk neked felvenni a ruhát - mondták a szobalányok.
- Jaj Aron annyira örülök hogy itt vagy, már mindent megszerveztem ne aggódj - ölelte meg a fiút Amelia.
- Mindenki figyeljen! Először lezuhanyzok, majd utána fel próbálom a ruhát, utána megszervezzük a maradék dolgot és este megírom a fogadalmam - tábláztam be magam.
A többiek hümmögve bár,  de egyetértettek, én pedig felfele vettem az irányt.
Egy gyors zuhany után, már léptem is be a szobámban,  ahol megláttam Taegant.
- Hát te? - örültem.
- Kicsit leszakadtam Tomról, így gondoltam besegítek - vont vállat - Paula mindjárt jön a ruhával, a szobalányaidat meg leküldtem anyudhoz, aki már 10 perce folyamatosan sír hogy milyen gyorsan felnőttél.
- Köszönöm szépen - hálálkodtam.
Paula két perc múlva meg is jelent, majd Taegannel együtt segítettek felvenni a ruhát.
- Istenem, mintha rád öntötték volna - ámult a barátnőm.
A tükör felé fordulva megláttam magam. Tipikus hercegnős ruha volt. Felül szív alakú dekoltázs, csipkével bevonva, alul pedig hatalmas uszályú, abroncsos, habos-babos.
- Egy picit beveszek még a derekából és jó lesz - bólintott Paula.
- Felveszed a koronádat meg a fátylat és Nick el fog ájulni - szólalt meg újra Taegan.
- Igen, én is azt hiszem - mosolyodtam el halványan.
Aronnak pedig ezerszer jobban tetszenék...
Amint meg volt a ruha Taegannel és Nickkel fixáltuk le a megmaradt dolgokat. Mire végeztünk késő este lett, majd a fogadalmamat kezdtem megírni a kertben.
- Hát te? - kérdezte Aron.
- Fogadalom - emeltem fel a lapom.
- Na és hogy haladsz? - ült le mellém.
- Sehogy... Szeretem Nicket, de mint csak barátot.
- Akkor írd bele azt, hogy milyen jó társ, kedves és hogy kitart melletted - sorolta.
- Jó ötlet - bólintottam - Na és a tied?
- Én kérlek szépen improvizálok - húzta ki magát.
- Miért?
- Mert nem fogok olyan embernek fogadalmat írni, aki iránt nem érzek szerelmet. Neked írtam, hagyjanak békén - jelentette.
- Van benne valami - tűnődtem el - Azt hiszem én bemegyek - álltam fel - Holnap lesz a leghúzósabb napunk.
- Lena - fogta meg a kezem - Szeretném, ha a holnapi nap után is tartanánk a kapcsolatot.
- Mindenképpen!  - szorítottam egyet a kezén - Jó éjt - öleltem meg.
- Jó éjt - motyogta a vállamba.
A palotába beérve anya még pont elcsípett.
- Lena készen van a fogadalom? - kérdezte.
- Igen - bólintottam.
- Megnézhetném?
- Ha kiszeded a fejemből persze - válaszoltam.
- Kislányom! - szólt rám.
- Anya nyugodj meg! Holnap olyan szép fogadalmat mondok hogy zengeni fog mindenki sírásától a templom - mondtam.
- Ajánlom is!

Reggel sehogy sem éreztem magam kipihentnek, de ki foglalkozik ilyenkor ezzel?
Emily és Annie már be is toppantak. Kiszedtek az ágyból, fürdeni küldtek, ők pedig összepakoltak addig.
Egy óra múlva kiléptem a fürdőből valamivel frissebben, de a kedvem még mindig nem volt jó. Valahol örültem, mert Nick egy főnyeremény, de mit sem ér ez, ha Aronba vagyok szerelmes.
A sminkem natúr lett, ahogy kértem, a hajamat pedig ilyen csavaros fonásokba készítették el. Utána felvettem a ruhámat, a magassarkúmat, rám adták a tiarámat és végül a fátylat.
- Kislányom - lépett be anya a helyiségbe - Gyönyörű vagy! - jelentette ki.

- Mond újat - próbáltam elviccelni a dolgot, de nem igazán sikerült.

- Készen állsz? - tette fel a kérdést.

- Nem, de menjünk - karoltam bele.

Anya készségesen vezetett ki a szobából, le a lépcsőn, majd beszálltunk a limuzinba, ami elvitt minek a templomig. Ott segítettek kiszállni az autóból hatalmas alsó rész miatt, majd nagy levegőt véve próbáltam magam lenyugtatni.

Oké Lena, ezt kell tenned, minden rendben lesz. Szépen hozzámész Nickhez és boldog leszel, Aront pedig lassan elfelejted. Iszonyat lassan...

Még egy mély levegőt vettem, majd anya szólt hogy indulnunk kell, mert elkezdődött az a jellegzetes, ismerős zene. Lassú léptekkel indultunk meg az oltárhoz, ahol már megpillantottam Ameliát, Aron oldalán. Úgy látszik egy kicsit késtünk. Szerelmem le se tudta venni rólam a szemét, de meg kell mondanom nekem is nehéz volt elfordítani a fejemet a helyes irányba, mert Aron egyszerűen istenien festett abban az öltönyben, fején a koronával. Nickholas is igazán fess volt, bár a mosolya kissé idegessé tette az arcát.
- Baj van? - kérdeztem mellé érve.

- Nem, nem hiszem - rázta meg a fejét.

- Hölgyeim és Uraim! Azért gyűltünk ma egybe, hogy tanúi legyünk Amelia Anabelle Darthmond és Aron William Westford, valamint Nickholas Gregor Hillford és Eleonora Valeria Benett egybekelésének - kezdte a pap és nekiállt a szövegének.

- Nos - folytatta egy idő után - Eleonora Valeria Benett, elfogadod hites férjedül az itt jelenlévő Nickholas Gregor Hillfordot? - fordult felém.

- Igen - suttogtam és éreztem, hogy a szemeimben könnyek gyülekeznek.

- És te Nickholas Gregor Hillford, elfogadod hites feleségedül az itt jelenlévő Eleonora Valeria Benettet? - fordult a velem szemben lévő fiú felé.

- Én... - kezdte - Én... - dadogott, mire felvont szemöldökkel pillantottam rá, hogy most mégis mi baja van - Én nem tehetem - mondta ki egy szuszra.

- Miért nem? - kérdeztem tátott szájjal.

- Sajnálom Lena, de mikor Aronnal elmentetek tárgyalni Ameliával közelebb kerültünk egymáshoz. Jobban, mint szabadot volna - vallotta be mindenki előtt.

- Igaz ez? - fordult Amelia felé döbbenten Aron.

- Igaz - bólogatott, majd csillogó szemekkel nézett rá az én eddigi vőlegényemre.

- Ó hála Istennek! - szólalt meg először Aron.

- Akkor nem haragszotok? - néztek ránk miközben egymáshoz araszoltak.

- Dehogy haragszunk! - legyintettem - A helyzet az hogy mi Aronnal szerelmesek vagyunk egymásba.

- Mióta? - kérdezte Amelia.

- A dzsungelben történt - mondta Aron - De annyiban maradt, mert Ameliát nem akartam megbántani, így Lenának másik férjet kellett találnia - mesélte tovább, miközben a családtagjaink és Koppenhága lakosai folyamatosan reagáltak a történtekre.

- Akkor nem lenne baj, ha... - kezdte Nick.

- Nem - ráztuk a fejünket mosolyogva.

- De erre szükséged lesz - adtam a kezébe a nagymamája gyűrűjét, mire hálásan bólintott.

Miután befejeztük Nick letérdelt Amelia elé.

- Amelia, igaz kevés ideje ismerjük egymást,  de úgy érzem megtaláltam az igazit. Lennél a feleségem? 

- Igen! - borult a nyakába Amelia, mire az emberek hatalmas tapsba kezdtek.

- Na és te? - fordult felém hihetetlenül szép mosollyal Aron.

- Mi na és én? - néztem rá.

- Te hozzám jössz? - kérdezte.

- Nem - adtam az egyszerű választ.

- Miért nem? - nézett rám elképedve.

- Mert ez nem volt olyan leánykérés, mint az övéké - mutattam a párra, mire mindenki felnevetett.

- Vártam mikor mondod - nevetett fel, majd a zsebéből előhúzott egy gyűrűt.

- Istenem - kaptam a szám elé a kezem - Ez miért van nálad?

- Valahogy ráéreztem, hogy valami lesz - kacsintott, majd letérdelt elém - Lena - fogta meg a kezem - Mikor először találkoztunk konkrétan egymás agyára mentünk, de valljuk be élveztük, főleg én. Majd ez szépen lassan eltűnt és a helyét átvette valami más érzés. A szerelem, ami olyan hirtelen és elsöprően jött, hogy alig volt időnk rá, de végül sok idő után egymásra találtunk. Lena, szeretlek. Hozzám jönnél feleségül? - tette fel.

- Igen - bólogattam hevesen, könnyes szemekkel.

Körbenéztem és láttam, hogy nagymama és Harold király mosolygott,ahogyan Aron szülei is, bár nem ismertem még őket. Taegannek és Thomas mosolya a fülükig ért, anya pedig nemes egyszerűséggel elsírta magát.

- Minden rendben, folytatjuk tovább a szertartást, csak egy kis párcsere történt - nyugtatta meg az embereket Nick, mire mindenki felnevetett.

- És végül, Eleonora elfogadod hites férjedül az itt jelenlévő Aront? - kérdezte a pap.

- Igen - vigyorogtam a fátyol alól.

- És te Aron elfogadod hites feleségedül az itt jelenlévő Eleonorát?

- Istenem, erre várok már mióta! Igen! - jelentette ki.

- Ezennel férj és feleséggé nyilvánítalak titeket! Csókoljátok meg a menyasszonyokat! - csapta össze a kezét a pap.

Aronnak sem kellett többet mondani, egyből a karjaiba kapott.

-Na mit szólsz hozzá? Nyilvánosan megcsókolhatlak - suttogta a számhoz közel.

- Akkor mire vársz? - kérdeztem.

Neki sem kellett többször mondani ajkait egyből az enyémekre tapasztotta.

2. rész - 24. Nap

Sziasztok! Igen, három hónap után rész és meg kell mondanom hogy ezen kívül még egy rész van plusz az epilógus, ugyanis úgy gondoltam hogy nem leszek képes ennél is több részekre boncolni a történetet, pedig nagyon szerettem volna. Rettenetesen ihlet hiányom volt és még most sem vagyok igazán rendben. Ha ezt a történetet befejeztem minden bizonnyal egy új blogba kezdek, de nem azonnal, lehetséges hogy csak a téli szünetbe fog felkerülni, majd rá az első rész, de ígérem hogy az epilógus, majd igen hamar fent lesz, főleg hogy azt már meg is írtam :D Na nem húzom az időt.

Jó olvasást! :)

Docó

Ilyen fárasztó délelőttöm még nem volt. Ez a rengetek megbeszélés! Én alig bírtam, nem hogy még ha nagyi jött volna! Olyan fárasztó alapvető dolgokról vitatkoztak az emberek, hogy belefájdult a fejem is. Ellenben Aron nagyon is jól bírta.  Ez a fickó tele van energiával. Lecsitította  az egymással viaskodó férfiakat, mert persze akkor szóltak közbe miközben én beszéltem. Szóval ő érvekkel leállította őket, így én folytathattam a monológomat. Abszolút kiegészítettük egymást.
- Nagyon köszönöm, hogy segítettél!
- Nem tehettem mást, ezek a túlfűtöttek között szóhoz se jutottál volna - csóválta a fejét.
- Na igen, nem tudom mi lesz velem nélküled - sóhajtottam.
- Kitalálunk valamit - szorította meg a kezem.
- Nem tudunk már mit tenni Aron!
- Tudom - mondta lemondóan.
A visszafele utat lassan csendben tettük meg.  Ránk szállt ez a depressziós hangulat, de csak még a házba nem értünk.
- Na kapjad magad - tapsolt kettőt.
- Neked meg mi bajod van? - néztem rá kérdőn.
- Megyünk a partra! Kapjad a bikinid, én hozom a piknik kosarat és csobbanunk egyet - lelkesedett.
- Jól van, sietek - nevettem fel.
Hihetetlen ez a fiú, egyik percről a másikra meg tudja változtatni a kedvem.
A szobámba félérve magamra kaptam  a kedvenc kék pöttyös bikinimet, rávettem egy lenge ruhát, lemostam a sminkem, a kezemre raktam egy hajgumit és már rohantam is le.
- Indulhatunk - jelentettem ki.
- Na végre!  A nagymamád gyorsabb nálad.
- És akkor mi van? Legközelebb menj vele.
- Hm, nem is olyan rossz ötlet - gondolkozott el, mire tarkón vágtam - Aúú! - jajdult fel.
- Vegyel vissza magadból - kértem.
- Az nem fog menni - simított végig az ütést ért területen.
- Mert? Ennyire nehezedre esik?
- Ha meg látlak abban a bikiniben amit a ruhád alatt viselsz, akkor minden bizonnyal az lesz - bólogatott.
- De perverz vagy! - löktem egyet rajta út közben.
- Csak az igazat mondom Lena! Mióta megismertelek rá sem néztem más lányra!
- Khm... Amelia - imitáltam köhögést.
- Ő nem számít - legyintett.
- Nem mintha a közeledben akart volna lenni valaki a suliban.
- Mert én így akartam. Lássuk be... amint rákényszerültél a társaságomra, belém is szerettél - magyarázta meg.
- Mond csak te mikor akarsz egy kicsit visszavenni az egoizmusodból? Miből gondolod hogy még szeretlek? Nem én szervezgetek programokat - mondtam.
- Akkor nem szeretsz? - kérdezte.
- Nem - ráztam a fejem.
- Akkor jó, mert én sem, csak kiakarok mozdulni aztán kedvességből elhívlak. Én már csak ilyen jó fej vagyok - fényezte magát.
- Aha jó - reagáltam le.
- Jó - hisztizett be, majd pár perc után mindkettőnkből kitört a nevetés.
- Itt vagyunk 20 évesen, országot kéne vezetni, erre ilyen dolgokon vitatkozunk - ráztam a fejem.
- Néha lehetünk önzők - vont vállat Aron.
A fiúnak az sem volt mindegy melyik partszakaszra megyünk. Komolyan már a lábam leszakadt és a kedvem is elment.
- Figyelj, innen szerintem már nem fogják hallani azt se ha meggyilkolsz, szóval nyugodtan megállhatunk - néztem a fiúra.
- Tarts ki, mindjárt ott vagyunk - biztatott.
Egy újabb 10 perc úgy voltam vele hogy megyek és megfojtom, de mikor megláttam hogy miért gyalogoltunk ennyit, rögtön befogtam a számat.
Egy saját kis stéghez vezetett, ahol egy lepedőre meg volt terítve egy komplett vacsora.
- Ez... mi... meg... mégis miért?  - kérdeztem.
- Mert szeretlek. Elég indok? - nézett a szemembe.
- Mást el se fogadnék - mosolyogtam rá.

- Ajánlom is, mert különben most akkor nagyon égnék - közölte, mire elnevettem magam.

- Az biztos - bólogattam hevesen.

Leültünk a plédre, Aron pedig közénk rakta a kis piknik kosarát, majd felnyitotta és szó szerint minden volt benne. Na jó leves azért nem volt benne, de csomó fajta szendvics, narancslé, kóla, nestea, valamint süti és csipsz töménytelen mennyiségben.

- Mond hogy meghaltam és a mennyben vagyok - bámultam folyamatosan a kosárba.

- Nem haltál meg Lena, azt nem engedném - fogta meg a kezem - Ez azért van mert megérdemled, valamint - húzott elő egy üveg pezsgőt - Megünnepeljük az első sikeres tárgyalásodat.

- Ugye nem akarsz leitatni? - vontam fel a szemöldökömet.

- Nem akartalak, de most hogy így mondod nem rossz ötlet - gondolkozott el.

- Hülye - csaptam tarkón.

Lassan ettünk és ittunk, ráérősen. Talán mindketten arra számítottunk, hogy ezzel tovább tudjuk húzni a pillanatot. Ezután úgy gondoltuk jó lesz egy kicsit megmártózni a langyos vízben. Nem kell arra gondolni hogy fröcsköltük, vagy esetleg egymás fejét a víz alá nyomtuk. Szó sem volt ilyenről, mert tudtuk hogy ez a mi legutolsó kettesben eltöltött időnk. 

- Szeretlek - mondta Aron.

- Én is téged - fordultam felé.

Aron közelebb hajolt hozzám, majd amikor látta hogy nem húzódok hátrébb ajkát az enyémnek nyomta. Csak egy pillanatig, aztán elhúzódott. Tudta hogy nem tehetünk meg többet és ez már végleges volt...

Az idő gyorsan telt, már csak azt vettük észre hogy éppen visszafele tartunk másnap a kocsiban. Alig szólaltunk meg. Nem tudtunk mit mondani. Amint visszaérünk onnantól két nap és esküvő, ráadásul dupla. Egy higgadt ember se tudna nyugodt maradni erre a helyzetre, akkor mi mit tegyünk? Megvan! Gondolatban már most elkezdem a hajamat tépni.
Bár eltűnhetnénk innen...

2. rész - 23. Nap

Halihó!  Ilyen hamar ti se vártatok új részt, mi? Én se igazából, de tegnap ihletett kaptam, így muszáj voltam kiadni magamból,  na meg ma megyek csokifesztre és esélyem se lett volna felrakni az új napot a héten. Remélem örültök, jó olvasást,  kommenteljetek! :)
Puszi, Docó

Most mondhatjátok rám a szemét, idióta, és ribanc jelzőket, mert elmegyek Aronnal, Fyn szigetére. Én sem érzem igazságosnak Nickkel szemben, de azt hiszem ez az utolsó lehetőségem, hogy Aronnal nyugodtan, kettesben legyünk, hiszen utána, Ő nagy valószínűséggel elveszi Ameliat, én pedig hozzámegyek Nickholashoz.
- Siess vissza rendben? - kérte Nick.
- Ígérem, maximum három napon belül itthon leszek - biztosítottam.
- Ajánlom Eleonora hercegnő, mert nem értékelném, ha a menyasszonyom egy héttel az esküvőnk előtt megszökne a szomszédos szigetre - poénkodta el.
- Nagyon vicces vagy - gúnyolódtam - Itt leszek három nap múlva, aztán nem vakarsz le majd magadról egy életen át.
- Jól hangzik - ölelt meg - Menned kell igaz? - kérdezte pár perc múlva, mire csak bólintottam - Rendben, akkor vigyázz magadra - puszilt homlokon, majd engedte, hogy kibújjak az öleléséből, hogy anya és mama felé vegyem az irányt, akik  a kocsi mellett álltak.
- Mindent elraktál? - kérdezte anya.
- Persze.
- A sofőr egészen a hajóig visz, amivel átmentek a másik szigetre, majd a túl oldalt egy másik autó vár majd titeket, ami elvisz a nyaralóba, ahol megszálltok. Este lesz, mire odaértek, de holnap reggel kilenckor az autó ott fog állni, hogy elvigyen titeket a központba a megbeszélésre. A harmadik nap délutánig igazából semmi dolgotok sincsen, csak biztonság kedvéért maradtok ott, ha esetleg valami probléma lépne fel az előző nappal kapcsolatban - vázolta fel nagyi a dolgokat nagyi.
- Nem lesz semmi baj - mondtam.
- Az sem zavar, hogy Aronnal kell menned? - kérdezett újból anya.
Na igen. Anya mióta megtudta, hogy mi történt az Amazonas medencébe, azóta állandóan aggódik miattam, nehogy Aron megint megbántson.
- Minden rendben lesz. Megbeszéltük, hogy az ellenségeskedés nem jó, ráadásul a túlzott érzelemkinyilvánításunk sem, így barátok vagyunk - hazudtam.
Nem mondhattam azt, hogy igazából még mindig abban reménykedünk, hogy együtt leszünk és hogy Aronnak benne van a keze abban, hogy el kell most mennünk - amit egyébként fogalmam sincsen hogyan intézett el - na meg hogy fogalmam sincsen, hogy a fiú mit tervezett ezekre a napokra.
- Akkor megnyugodtam - könnyebbült meg anya.
- Itt is vagyok - érkezett meg az említett.
- De sunyi vagy! - rivalltam rá.
- Miért is? - értetlenkedett.
- Mert engem piszkálsz, hogy igyekezzek, mert hogy te nem akarsz később elindulni, erre meg pont te vagy az, aki elkésik!
- Mit gondoltál, hol vagyok? - kérdezte.
- A kocsiban vársz rám, néma csendben!
- Ezt te sem gondoltad komolyan hercegnő - nevetett ki.
- Az agyamra mész - jelentettem ki, majd szó nélkül beszálltam a kocsiba.
- De évezni fogom ezt a három napot - ült be mellém Aron vigyorogva.
- Kötve hiszem - forgattam meg a szememet.

Az út azzal telt, hogy Aron folyamatosan engem idegesített. Nem viccelek! Amint kiértünk a kastélyból, visszatért a felhőtlen, vidám, kötözködő fiú a helyére, ami meg kell hogy mondjam boldoggá tett, de ugyanakkor felidegesített.
- És mit terveztél erre a kiruccanásra - kérdeztem már a hajón.
- Ki mondta, hogy terveztem valamit? - kérdezett vissza.
- Szóval akkor én elmegyek körülnézni, meg a partra, te meg a házban fogsz ülni és vársz rám? Egészen jól hangzik - gondolkoztam hangosan.
- Nagyon vicces vagy - sértődött be.
- Hékás, te mondtad! Én csak csinálok magamnak programot -  védekeztem.
- Bébi nem mondtam, hogy terveztem valamit, de azt se mondtam, hogy nem terveztem - világosított föl.
- Néha tényleg az idegeimre tudsz menni - közöltem.
- Milyen unalmas is lenne egy kapcsolat veszekedések nélkül, na meg az utána lévő békülős szexet se hagyjuk ki. Igazán kár lenne.
- Ha nem egy hajón lennénk, esküszöm itt hagynálak, te perverz! - nevettem fel.
- De  hát nem ilyenek a könyveidben is a fiú karakterek, vagy a filmekben, akikért annyira odavagy? - vigyorodott el, mert tudta, hogy ez pontosan így van.
- Ha összekeverném a könyvet, vagy a filmet a valósággal, akkor már régen éjfélt ütött volna az óra és én rohannék lefele a lépcsőn, miközben elhagyom az egyik üvegcipőmet - jelentettem ki.
- Csak nem a Hamupipőke volt kiskorod kedvenc meséje? - kíváncsiskodott.
- Nem, az Anastasiat jobban szerettem - mosolyogtam rá.

Az autó leparkolt a ház előtt. Hát mondanom sem kell, hogy hatalmas 3 méter magas kerítés vette körbe az egészet - kivéve a part felőli oldalt - ház mellett egy jakuzzi - nem baj hogy ott a part - belülről meg inkább nem is részletezném nagyon. Egy hatalmas nappali, konyha, külön az ebédlő, az emeleten pedig négy hálószoba, négy óriási fürdőszobával.
- Azt hiszem itt fogom le élni az életemet - jelentettem ki, mire Aron csak újból kinevetett.
- Velem együtt sokszor kijárhatunk ide - ajánlotta fel.
- Majd meglátjuk hogy viselkedsz ebben a három napban - kacsintottam.
- Hercegnő fejezze be, mert nem tudok koncentrálni az esti programunkra.
- Milyen program herceg? - érdeklődtem.
- Egy kis pezsgő, egy pár szendvics, a takaró, a csillagok és mi - jelentette ki.
- Igazán jól hangzik. Felmegyek, lepakolok, telefonálok és mehetünk - kezdtem el sietni.
Felérve a szobámba gyorsan kiszedtem a bőröndből azt a kevés ruhát, majd felhívtam Nickholast, hogy minden rendben van és elteszem magam holnapra. Szegény fiú, kicsit aggódott, mert nem mondtam neki, hogy estére érkezünk meg és már kilenc óra van. Ezek után átöltöztem, felvettem egy sima pólót,  egy rövidnadrágot és már is kenyelemben tudtam volna magamat helyezni.
- Lena komolyan mondom a nagyapám gyorsabb nálad!  - kiáltott fel Aron - Én már kipakoltam, át is öltöztem és elkészítettem mindent.
- De én lány vagyok - érveltem.
- Abból is a leglassabbik fajta - vágta rá,  mire karon ütöttem - Áú! Ezt most miért kellett? - kérdezte.
- Megérdemelted.
- Eleonora az igazságos!
- Pontosan! Mindenki így fog emlegetni - húztam ki magam.
- És mellé még hozzá mondják, hogy egoista - javított ki.
- Szerintem inkább az téged jellemez - mosolyodtam el.
- Asszony ne vitatkozz velem, hanem menjünk ki - nyitotta ki a kertbe vezető ajtót.
Úgy is tettünk. Aron leterítette a plédet, rá rakta a piknik kosarat. Mi pedig beszélgetve elfogyasztottuk a szendvicseket, miközben pezsgőt szürcsölgettünk, majd utána lefeküdtünk, én Aron mellkasára hajtottam a fejemet és csöndben néztük a csillagos eget, miközben azon gondolkoztam, hogy az időnk kezd fogyni.

2. rész - 22. Nap

Hali! Tudom, hogy késtem, de anya itthon van és teljesen kiment a fejemből, hogy átnézzem a részt, mielőtt kiteszem. De itt van és várom a kommenteket, ugyanis az utóbbi pár részhez nem kaptam :( Jó olvasást! :)

- Ha ide mered hozni Nick, én komolyan kinyírlak! - figyelmeztettem.
- Ugyan már!  Tiszta aranyos - mondta.
- Tudod mi aranyos? Egy kutya, vagy egy macska. Istenem még egy hörcsög is az, de ez határozottan nem!
Hogy miről is van szó? Nickholas talált egy békát, így a két napi eső után és szimplán élvezi, hogy félek tőle. Ő pedig evidensnek érzi, hogy ijesztgethet vele.
- Tedd már le könyörgöm! - szóltam rá.
- Most megsértődött rád - tett eleget a kérésemnek.
- Hála az égnek! Legalább, nem látom többet - csaptam össze a kezeimet.
- Gonosz vagy - sértődött be.
- Nem, csak félek tőlük - vontam vállat - Te mitől félsz? 
- A kígyóktól - válaszolta.
- Francba! - sziszegtem.
- Mi az? - jött közelebb.
- Azt a választ vártam, hogy a pókoktól.
- Miért is? - kérdezte.
- Mert azzal tudnálak ijesztgetni, de most honnan szerezzek egy kigyót? - tettem fel a költői kérdést.
- Így jártál - vigyorgott, én pedig szó nélkül indultam vissza a kastélyba.

Rohanás állandóan esküszöm egy perc nyugtom sincsen. Most is mehetek szólni Damiennek - aki elvileg a szakács - hogy mama szerint mi legyen ma a vacsora. Mintha az én dolgom lenne ez... Aztán persze mehetek a város ügyeit intézni.
- Lena - szóltak nekem.
- Igen? - fordultam meg sóhajtva.
Bár ne tettem volna...
- Beszélhetnénk? - kérdezte Amelia.
- Ne haragudj, de sok dolgom van  - ráztam le.
- Segítek akkor - ajánlotta fel.
- Rendben - sóhajtottam.
Mégis mi mást tehettem volna?
Bocsi, de szerintem egy elkényeztetett  fruska vagy, mellesleg elveszed tőlem azt, akit szeretek, szóval menj innen?
Nevetséges.
- Merre megyünk?
- Először a konyhára,  majd egy csomó papírmunkát csinálni - próbáltam elvenni a kedvét.
- Rendben van, úgyis régen voltam már bent Damiennél - felelte, amire eléggé furcsa pillantást kapott tőlem - Szeretek velük átlagos dolgokról beszélni, olyan normális, egyszerű - magyarázta meg.
- Van benne valami - motyogtam.
Miután bementünk és beszéltünk a szakáccsal, a tárgyalóterembe vettük az irányt egy halom papírral.
- Miről is akartál velem beszélni? - érdeklődtem.
- Aronról.
- Pontosan mivel kapcsolatban vele? - piszkáltam a lap szélét.
- Nem tudom mi van velem és vele. Mióta visszatért a dzsungelből megváltozott - panaszolta.
- Értem - nyeltem egy nagyot.
- Viszont én is - folytatta, mire felvont szemöldökkel vártam hogy folytassa - Én csak nem nagyon érzem azt, mint régen. Tényleg élvezem a társaságát, de csak barátsági szinten. Nem tudom, hogy mit tegyek, reméltem, hogy te hátha tudsz valami tanácsot adni...
A következő szavakat el sem hiszem, hogy én mondtam ki.
- Figyelj Amelia, eléggé sokkolt minket ez az egy hónap. Én túl léptem rajta, de Aron lehet még nem tudta feldolgozni. Ami pedig a kettőtök távolodását illeti, lehet emiatt ilyen, te meg csak alkalmazkodsz hozzá.  Beszéljétek meg nyíltan,  négyszemközt - javasoltam.
- Köszönöm - nézett a szemembe.
- Ezen nincs semmit sem megköszönnöd - ráztam meg a fejem.
A délután további részében elbeszélgettünk mindenféle dologról. Azt hiszem félreismertem. Intelligens, szép és nagyon jó társaság. Fáj, de megérdemlik egymást Aronnal.

A papírmunkák után Amelia visszament a szobájába és én is a sajátom felé vettem az irányt, de persze ez sem jött össze, mert valaki, mintha csak arra várt volna, hogy egyedül legyek, már pattant is mellém.

- Lena - mosolygott Aron.

- Szia - köszöntem vissza.

- Milyen volt a napod? - érdeklődött.

- Hát először unalmas volt, de aztán Amelia segített és...

- Amelia?? - hitetlenkedett.
- Ühüm - bólogattam.
- Azt hittem utálod.
- Hát azt hittem, hogy egy elkényeztetett kis hercegnő, aki mindent megkapott, gy téged is, de egy kis beszélgetés után rájöttem, hogy intelligens és szerelmes beléd. Aron - vettem egy nagy levegőt - El kell venned feleségül ezt a lányt.
- Mi?? - akadt ki.
- Jól hallottad - mondtam.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan Lena! hogy vehetném el őt, ha nem szeretem? - kérdezte.
- Amelia mondta, hogy távolságtartó vagy vele, én pedig azt tanácsoltam, hogy beszéljétek meg négyszemközt. Az már a te dolgod, hogy mit mondasz neki - meséltem.
- Hát ez nagyon jó - túrt idegesen a hajába.
- Tudom, elcseszett az egész - sóhajtottam.
- Ez annál rosszabb... Mindegy megbeszélem vele a dolgokat akkor, nem halogathatom - gondolkodott - Apropó, mit szólnál ahhoz, ha valami tengerpartos helyre mennénk? - mosolyodott el.
- Milyen tengerpartos helyre? - ráncoltam a szemöldökömet.
- Megmondtam, hogy elviszlek valahova, egy kis pihenésre a nagy dolgok előtt.
- Aron, itt is van tengerpart  - világosítottam fel.
- De minek legyünk itt Sjaelland szigetén, ha mehetünk máshova is? - tette fel a nagy kérdést.
- Most fitogtatod, hogy nemesi családból vagyunk? - mosolyodtam el.
- Akár - nevetett fel.
- Oké, de ha nem ide, akkor végül is hova szeretnél menni? - érdeklődtem.
- Megtudod majd, nagyid úgyis elmondja, mert lesz egy kis elintéznivalónk ott - kacsintott és már itt sem volt.

Aron nem viccelt. Másnap nagymama tényleg felkeresett.
- Eleonora - szólított.
- Igen? - néztem rá.
- Tudom, hogy nem igazán van kedved, de el kellene menne Aronnal, Fyn szigetére, elintézni pár dolgot - magyarázta.
- Mikor kéne indulni? - kérdeztem.
- Holnap - felelte.
- Rendben van - egyeztem bele.
Aron vajon hogy tudta ezt elintézni?

2. rész - 21. Nap

Sziasztok!  És vasárnap hajnali fél egykor felkerült az új rész.  Mit szóltok hozzá? Ezután még kilenc rész várható plusz epilógus. Akár már vissza is számolhatnánk, bár biztosítok mindenkit, hogy lesznek még csavarok a történetben. Jó olvasást! Kommenteljetek! :)

Másnap Taegan sikítozására ébredek. Nem igaz! Ez a lány nem bír még egy kicsit csöndben lenni?
- Úristen Lena! Mindjárt itt van, érted?  - rontott be hozzám talpig felöltözve.
- Értem én. Ez azt jelenti, hogy öltözzek fel igaz? - dünnyögtem.
- Igen mennyasszonykám pontosan azt. Egyébként remélem nem bánod, hogy a mai bált én szervezem meg - mondta.
- Inkább meg köszönöm. De ugye nem viszel semmit túlzásba? - kérdeztem előre félve a választól.
- Nem igazán. Csak kitaláltam hogy a lányoknak divattervező által készített ruhát kell viselniük. Ez amolyan feltétel - magyarázta.
- Hogy micsoda? És mégis én honnan szerezzek ilyen ruhát, ilyen rövid idő alatt? - akadtam ki.
- Ne aggódj! A mi ruháinkat már elrendeztem. Este felhozzák neked - nyugtatott meg.
- Remélem nem valami villantós ruhát akarsz rám aggatni - ijedtem meg.
- Illeni fog hozzád - biztosított.
- Majd meglátjuk - legyintettem - Szólnál Annienek hogy hozza fel az reggelim? Addig gyorsan felöltözöm.
- Persze. Lent találkozunk!  - sietett ki.
Mintha Annie és Emily csak erre várt volna, a két szobalány pár perc múlva berontott, mielőtt felöltözhettem volna.
Gyorsan és kulturáltan meg reggeliztem, majd lezuhanyoztam. Felvettem egy egyszerű fekete szoknyát egy fehér blúzzal, mellé a szokásos topánomat - ha lehet kerülöm a magassarkúkat - a hajamat kifésültem, egy kis szempillaspirál és már késznek is nyilvánítottam magamat.
Épp hogy leértem Thomas már meg is érkezett. Hát Taegannak is van izlése az biztos! Piszkos szőke haj, kék szemek és emellett még öltözni is tud.
- Nagyon köszönöm hogy eltölthetek itt pár napot Eleonora hercegnő - mondta.
- Ugyan! - legyintettem - Hívj csak Lenának és remélem egy percig se gondoltad azt hogy nem jöhetsz. Tudod a legjobb barátnőm eléggé meggyőző tud lenni.
- Igen, ezt már én is tapasztaltam - nevetett.
- De meg kell kérdeznem... ugye nem használod ki Taegant?
- Nem! Tényleg kedvelem és a szüleim is engedik.
- Helyes - bólintottam mosolyogva.
- Ne haragudj, de felmennék kipakolni - kért elnézést.
- Ne nagyon pakolj ki, szerintem hamarosan átinvitál majd Taegan - mosolyodtam el sejtelmesen.
- De az helytelen - rázta a fejét.
- Ahol régen éltem, ott természetes - vontam vállat - Nem tartalak fel menj csak fel - nevettem, majd ahogy megfordultam egy emberrel álltam szemben.
- Ugye nem kell féltékenynek lennem, hogy a menyasszonyom más férfiakkal beszélget? - vonta fel játékosan a szemöldökét Nickholas.
- Abszolút semmi okod nincs rá - mosolyodtam el halványan - Egyébként is Taegan már elvette az eszét szegény fiúnak.
- Igazad lehet - ölelte át a derekamat két karjával.
Jól esett a közelsége, de csak barátian és amikor megbeszéltük ezeket a dolgokat, ő is hasonlóképp vélekedett.
- Mit szólnál egy sétához? - kérdeztem.
- Jó ötlet! Valamit hozzak?
- Hm... nem ártana egy vízálló ruha - néztem végig rajta - Nehogy valami baleset miatt bele ess a szökőkútba.
- Az bizony tragikus lenne, főleg ha utána vigasztalódni szeretnék a mennyasszonyom ölelésében - vigyorgott.
- Lehet róla szó - pirultam el.
- Akkor mindjárt itt is vagyok - adott egy puszit az arcomra, majd a felrobogott a lépcsőn.
- Vigasztalódni? Lehet róla szó? - háborodott fel Aron.
- Szeretlek? Én is kicsim? Meddig áltatod még ezzel Aron? - vágtam vissza, felidézve az egyik Ameliával folytatott párbeszédüket.
-Semmi közöd nincs hozzá - kiáltott indulatosan.
Megijedtem attól, hogy milyen hangsúllyal mondta, így jobbnak láttam egy kicsit hátrébb menni.
- Mit csinálsz? - vonta fel a szemöldökét.
- Félek.
- Mi? Miért? - zavarodott össze.
- Nem veszed észre? Kiabálsz velem és ez megrémít.
- Lena annyira sajnálom - jött közelebb és amikor látta, hogy nem teszek újabb lépést hátra, óvatosan magához ölelt.
Derekamra fonta karjait, mire én erősen a nyakába kapaszkodtam.
- Nem tehetsz róla Aron. Ez elég rossz mindkettőnknek - motyogtam a vállába.
- Valamit tenni fogok!
- Hányszor hallottam már ezt tőled - nevettem fel szomorúan.
- De most úgy is lesz.
- Reméljük - mondtam.

A séta igazán jól telt Nickkel. Beszélgettünk, nevettünk és bele löktem a szökőkútba, ő pedig ezután csuron vizesen magához ölelt, ahogy ígérte,  amit nevetve tűrtem.
Délután készültem Taegannel az esti bálra.  Már alig vártam, hogy megmutassa a ruhámat.  Őszintén szólva elég sokszor túloz, viszont most tökéletesen eltalálta! Sötétkék, csillogó és kiemeli amimet kell, de mégsem túlságosan.
Az este is nagyon jól telt. Aron és Nickholas is remekül festett az öltönyeikben, akár egy James Bond filmben, két főszereplővel. Ráadásul Aronnal is volt egy pár lopott percünk egy tánc erejéig.
Ma pedig, a mi eljegyzési bálunk van Nickkel. Egész nap ki se látszottunk a szervezés alól. De azt hiszem legalább ebédeltünk. A téma színe a piros lesz, így hatalmas uszályú piros ruhát kapok, Nick pedig piros nyakkendőt. Hát igen... ő kicsit könnyebben megússza a dolgot.

- Esküszöm, ha elfogok esni ebben a ruhában, akkor levágok egy hisztit és mindenkit haza zavarok! - mondtam a vőlegényemnek, mielőtt indultunk volna le együtt,  mint ünnepeltek a lépcsőn.
- Gyönyörű vagy - bókolt - Ügyes leszel - biztatott.
- Nyilván - forgattam a szemeimet - Ennek a cipőnek a sarkával simán leszúrhatnék valakit - húztam fela ruhám elejét.
- Én csak egy kecses lábat látok egy szép cipőben - suttogta, mert elkezdett nagyi lent beszélni.
- Akkor is azt mond hogy kecses vagyok, ha elzakózok majd.
- Nem lesz rá szükség. Ha szeretnéd egész este melletted leszek.
- Ez egy nagyon jó ötlet - bólogattam hevesen - Köszönöm - adtam egy apró puszit az arcára.
Mikor bemondtak minket, elég lassan, de biztosan leértünk. Nick ígéretéhez híven mindig mellettem volt, aminek nagyon örültem és ahogy elnéztem mindenki, egy ember kivételével. Ugyanis, ahogy tekintetünk összeakadt elfordult, majd elnézést kérve elhagyta a bál termet. Hasonlóképpen tettem és biztosítottam a vőlegényemet arról,  hogy csak a mosdóba megyek, ami persze hazugság volt.
Aront a legközelebbi folyosó végén találtam meg.
- Sajnálom,  de nem bírtam - hajtotta le a fejét.
- Én is így érzek, amikor Ameliára és rád nézek - simítottam végig a karján.
- Pokoli nagy szenvedés - sóhajtotta fájdalmasan.
- Aron... Nickkel csak barátok vagyunk. Már az elején tisztáztuk, hogy nem akarunk többet a másiktól.
- Tényleg? - csillant meg a remény a szemeiben.
- Igen. Téged szeretlek - mosolyogtam rá.
Hatalmas mosollyal az arcán kezébe fogta az arcomat és boldogan csak ennyit mondott:
- Elintézek pár napot magunknak, komolyan! Csak adj egy hetet.
- Én adok.
- Köszönöm! Jobb lesz, ha vissza megyek - puszilt homlokon, majd nagy léptekkel eltűnt.
- Minden rendben van? - bukkant fel mellettem Nickholas.
- Igen, csak jó volt egy kicsit nyugodtan csodálni a tájat -mosolyogtam rá.
- Akkor rendben. Indulhatunk leendő Mrs. Hillford? - nyújtotta a kezét felém.
- Persze Mr. Hillford, örömmel - fogtam meg, majd visszavettük az irányt a bál terem felé, miközben egy kérdés cikázott az agyamban.
Vajon Aron tényleg elintéz nekünk pár napot?

2. rész - 20. Nap

Sziasztok! Itt is van az új rész. Remélem tetszeni fog, jövőhéten jelentkezem! Jó olvasást ;)

Zuhanyoztam, hajatmostam, szépen beszárítottam. Felvettem egy elfogadható ruhát, majd visszaindultam mamához és anyához.
- Eleonora nem szeretném, ha a mai dolog mégegyszer előfordulna - köszöntött nagyi.
- Értettem - bólintottam egy aprót.
- Miért? Mi történt ma? - kapkodta a fejét anya.
- Igérem elmondom még ma - válaszoltam neki.
- Ajánlom is kisasszony!
Nagyszerű! A vőlegényem érkezése előtt egy olyan fiúval csókolózok,aki jegyben jár. Tudnék most pár, nem kedves jelzőt mondani magamra.
Pár percen belül megjöttek a többiek Amelia, Aron oldalán állt, szorosan belekarolva a fiúba. Utánuk Teagen jött, arcán hatalmas vigyorral. Van egy olyan sejtésem, hogy ez a Thomas herceg beleegyezett abba, hogy idelátogat. Majd említenem kéne nagyinak, nehogy váratlanul fogadja, mikor a herceg megjelenik egy hétre elegendő öltözékkel és ő semmit sem tudna róla. Na akkor már tényleg nagyon nagy bajban lennék. A magassarkú cipőmben viszont már nem éreztem a lábamat. Nem tudom hogy leszek képes ilyen lábbeliket hordani egész életemben. Az már más dolog hogy egy csigánál is lassabban haladok benne, mert ha gyorsabb tempóra váltanék, elesnék.
- Bejelentem, Gregor Nickholas Hillford herceg és családja megérkeztek - jelentette be Liliana.
Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy az ajtó kinyíljon előttünk és belépjen rajta az az ember, akivel le kell majd élnem az életem hátralevő részét. Mikor megpillantottam, első ránézésre azt mondanám, hogy nem rossz. Éj fekete haja volt, kicsit összevissza állt a feje tetején, mintha elaludt volna idefele jövet. Szemei kékek voltak egy kis barnával keverve. Ezt hívják hetero kromiának nem? Egy egyszerű kék inget viselt, fekete nadrággal és cipővel. Igazán normálisnak tűnt első ránézésre.
- Üdvözlöm Eleonora hercegnő - hajolt meg.
- Szintúgy herceg - hajoltam meg én is - De kérlek hívj csak Lenának és tegeződjünk - kértem.
- Remek ötlet - mosolyodott el - Akkor hívj csak Nicknek.
- Nem Gregor vagy? - lepődtem meg.
- De, viszont nem szeretem, ezért használom inkább a második nevemet - magyarázta meg.
- Okos dolog - bólogattam elismerően.
- Neked mi a második neved? - kérdezte.
- Valeria, szóval rögtön verd ki a fejedből, hogy így hívsz.
- Mert? - nevette el magát kedvesen, nem úgy, mintha kiakarna gúnyolni.
- Mert akkor véletlenül Gregornak foglak szólítani. Nem mindig jó a névmemóriám sajnos - ráztam meg a fejem.
- Értettem Lena - mosolyodott el megint.
- Úgy látom már megkezdtétek az ismerkedést. Nickholas mi lenne ha megnéznéd a szobád, majd Lenával itt lent találkoztok és elmentek egy sétára? - kérdezte anya.
- Kiváló ötlet Mrs. Benett - mosolyodott el - 10 perc és itt leszek - fordult felém, majd sietős léptekkel odébb ment bemutatkozni a többieknek és utána felfele vette az irányt.
- Na miről is kell beszélnünk kisasszony? - fordult felém azonnal.
- Anyaaaa - nyöszörögtem.
- Nincs semmi anya. Tessék szépen elmondani mire gondolt a nagymamád, amikor azt mondta hogy ez ne forduljon elő többet!
- Aronnal kicsit összegabalyodtunk mielőtt jött volna Nickholas - bámultam a földet.
- Mit értesz azon hogy összegabalyodtatok? - faggatott tovább.
- Ajj megcsókolt, én meg hagytam neki, de esküszöm ez volt az utolsó eset! - védekeztem.
- Úgy legyen! Lena - sóhajtott - Ha egy országot szeretnél irányítani, előtte férjhez kell menned és itt van neked Nickholas, aki beleegyezett, hogy megfogja kérni a kezedet. Ráadásul úgy látom elég jól kijöttetek így elsőre. Ne rontsd el ezt kislányom - kérte.
- Nem fogom, ígérem - mondtam.
- Meglátjuk. Jó sétát - kacsintott.
- Na de anya! - nevettem el magamat.
- Látom milyen jól megvagytok a herceggel - mondta gúnyosan Aron, mikor anya hallótávolságon kívül került.
- Látom milyen undorítóan ragaszkodva kapaszkodik beléd a mennyasszonyod - vágtam vissza.
- Tudod mi van velünk - sziszegte.
- Te is nagyon jól tudod, hogy velem mi van, szóval nekem ne prédikálj! - akadtam ki.
- Nem prédikálok, de úgy látom nagyon is jól kijösz vele!
- És akkor mi van? - kérdeztem.
- Mit akarsz ezzel igazából elérni? - kérdezett vissza.
- Boldog akarok lenni! Érted? Akarok egy boldog véget a magam részéről is - suttogtam.
- Soha nem leszel boldog nélkülem és ezt te is tudod - jegyezte meg.
- Lena indulhatunk? - állt meg mellettünk Nick és kinyújtotta felém a kezét.
- Persze - mosolyogtam rá és a kezébe helyeztem az enyémet.
Elköszöntünk Arontól, és a nagy udvar felé indultunk.
- Na és milyen volt a dzsungelban? - kérdezte.
- Egyszerűen félelmetes. Halálra voltam rémülve. Abban sem voltam biztos hogy élve kijutunk onnan - válaszoltam.
- Kár lett volna egy ilyen szépségért - bókolt.
- Köszönöm - pirultam el és folytattuk az utunkat.

Nickkel a héten egész jól megismerkedtünk. Amolyan legjobb barátokká váltunk. Nem közeledett, csak annyit, amennyit én akartam. Témákból sosem fogytunk ki. Egy szóval nagyon is élveztük egymást társaságát.
- Lena szeretnék kérdezni tőled valami nagyon fontosat - váltott komolyra és megállt egy fa alatt a sétánk közben.
- Minden rendben? - néztem rá.
- Persze - ereszkedett fél térdre.
Te jó Isten!
- Ez a gyűrű a nagymamámé volt. - nyitotta ki a kis bársonydobozt, amit nem rég a zsebéből szedett ki - Ő és a nagyapám 52 évig boldog házasságban éltek. Szeretném, hogy ennek szimbólumaként mi velünk is ez történjen. Eleonora Valeria Benett hercegnő hozzám jösz feleségül? - tette fel a nagy kérdést.
Valóban ezt akarom? Nickkel élni 52 éven keresztül?
- Igen - bólogattam.
- Igen? - kérdezett vissza, mintha nem hallotta volna rendesen.
- Igen - nevettem.
- Igen!! - állt fel és elkapva a derekamat megpörgetett a levegőben.
Mikor letett az arcán boldog mosollyal ráhúzta a gyönyörű gyémánt gyűrűt az ujjamra. Csodálattal néztem fel rá és meghatottan, hogy egy családi örökségét adta át nekem. Következmények nélkül lábujjhelyre álltam - elég magas - és közvetlenül a szája szélére adtam egy apró csókot.
- Elmondjuk nekik, vagy legyünk szemetek és tudják meg az újságból? - vigyorgott, ahogy kézenfogva a palota fele sétáltunk.
- Újságból?
- Nem láttad? Délutánra már biztos, hogy mindenhol mi leszünk a téma.

Nick nem mondott hülyeséget. Délután éppen a szobámban ültem, amikor Aron rontott be rajta.
- Ez mi? - dobta le elém az újságot, főcímmel az elején.
A ROMANTIKUS LEÁNYKÉRÉS
- Ez pont így van ahogy a cikk írja - mondtam.
- Igent mondtál neki? - füstölgött.
- Mond meg te -mutattam fel a gyűrűs kezemet.
- Hogy tehetted ezt meg? Azt hittem szeretsz! - kiabált.
- Már bocsáss meg, de én hogy mertem megtenni? Nem én titkoltam el hogy van egy mennyasszonyom, miközben megfektettem egy lányt a dzsungel kellős közepén! Ott van neked Amelia, összeházasodtok. Nem tudtam tovább várni Aron. Egy hónap múlva királynő leszek és a feltétele a házasság. Lépnem kellett! Ha pedig azt mondod hogy nem szeretlek, akkor egy igazi, nagy seggfej vagy! - akadtam ki.
- Csak visszatért a régi szókincsed - mondta.
- Az mindig is itt volt - csattantam fel.
- Kopp, kopp. Na hadd lássam azt a gyűrűt, amiről mindenki áradozik - jött be a szobába Taegan - Hoppá, megzavartam valamit? - nézett ránk.
- Nem, csak beszélgettünk. Aron épp indulni készült, mivel egy csomó esküvői előkészülete van még - válaszoltam.
- Igaz. Amelia keres - fordult az említett felé Taegan.
- Akkor megyek is. Sziasztok - köszönt el és már ajtón kívül volt.
Miután a barátnőm megcsodálta a gyűrűmet, elmesélte hogy Thomas herceg holnapután jön és köszöni hogy beszéltem a nagyival hogy eljöhessen ide. Valamint mondta, hogy mama azt üzeni, hogy Thomas herceg érkezése miatt tartunk egy bált, illetve utána lévő nap is hogy az eljegyzést megünnepeljük, majd elment mert Thomas beszélni szeretett volna vele. Ezután unalalmamban megfogtam az újságot, amit Aron itt hagyott.

ROMANTIKUS LEÁNYKÉRÉS
Ma reggel  szemtanui lehettünk Eleonora hercegnő és Nickholas herceg eljegyzésének. A 21 éves herceg féltérdre ereszkedve kérte meg szive választottjának kezét, nagymamája gyémánt gyűrűjével. A 19 éves hercegnő örömmel mondott igent, majd egy rövid csókkal pecsélteték meg. Gratulálunk nekik eme jeles eseményhez és alig várjuk már az esküvőjüket, hogy aztán véglegesen együtt boldogak lehessenek!
Vajon tényleg együtt lehetek boldogan, örökre Nickkel, ahogy a cikk is irja?

2. rész - 19. Nap

Helloka! Tervezem beiktatni a heti egy részt, szóval igyekszem:) Jó olvasást, várom a kommenteket :)

Az életem a fejetetejére állt. Egy csepp szabadidőm nincsen, ráadásul ma érkezik a vőlegényem, akihez kedvesnek kéne lennem, de mostanában nagyon ideges vagyok. Amelia, Aron, akkor a vőlegényem, a sok tennivaló... Teagen meg azért jött, hogy velem töltse a szünetet, erre alig tudok időt szakítani rá. A legrosszabb barátnő vagyok a világon! A normális emberek többsége ilyenkor berúg, hogy egy kis időre az alkohol mámora elfelejtesse velük a problémájukat. Bár én is megtehetném most. Nem vagyok egy alkoholista, de időnként jól esne egy-két pohár bor például, leginkább ilyen nehéz időszakban. De hogy nézne már ki hogy egy hercegnő leissza magát? Az biztos, hogy a jövőmnek vége lenne. Ezért minden este a fagyiba fojtom bànatom, általában sárgadinnyésbe csokiöntettel.

Sietve keresem Teagent, hogy megkérjem tartson ma velem, amíg nem jön a jövendőbelim.
- Teagen!
- Téged látni? - néz rám.
- Sajnálom, azt se tudom hol áll a fejem. Szeretném, hogy amíg nem kell megint elrohannom, menjünk fel a szobámba és beszélgessünk - kértem.
- Alig bírtam kivárni mikor mondod ezt! Annyi mesélnivalóm van! Indulás - indul el a lépcső irányába.
A szobámba beérve becsuktam az ajtót, majd leültem az ágyra.
- Na mondjad - vigyorogtam rá.
- Megismertem valakit - kezdte - A neve Thomas és herceg!
- Ez nagyon jó hír - virultam.
- Igen, azt hiszem - pirult el - A születésnapi bálodon találkoztunk először, néztem ahogy Aron magyarázkodik neked és hirtelen ott termett és felkért táncolni, bár én azt nem nevezném annak. Elég sokszor léptünk egymás lábára - emlékezett vissza.
- Mint egy könyvben - vigyorodtam el.
- Igen, annyi különbséggel hogy ez nem múlt el pár perc alatt, mert belenéztem a szemébe.
- Gondoltam és ezután mi volt? - sürgettem.
- Beszélgettünk és táncoltunk. Azután telefonszámot cseréltünk és azóta tartjuk a kapcsolatot. Azt mondta nemsokára idelátogat - pirult el.
- Hát ez nagyszerű hír!
- Valamennyire igen - sóhajtott.
- Mi  a baj?
- Lena, ő herceg, én pedig nem. Kedveljük egymást, de nem tudom hogy lehet-e ez komoly dolog - szomorodott el.
- Ő a legnagyobb a családban, igaz? - kértdeztem, mire csak bólintott - Nem tudom Taegan - sóhajtottam fáradtan - A legjobb az lenne, ha már az elején tisztáznátok a dolgaitokat. Hívd el ide, szívesen látjuk - biztattam.
- Igazán? - vidult fel.
- Persze, menj és hívd fel - nevettem.
- Te vagy a legjobb barátnő! És köszönöm! - sprintelt el.
Vigyorogva mentem ki az ajtón, egyenesen a moziterembe, mert ki voltam éhezve egy jó kis filmre.
Szépen bevackoltam magam és elindítottam a Neveletlen hercegnő 2-t . Én mondom ezt a filmet soha nem lehet megunni, na meg azért Nick is elég jó pasi benne.
A film felénél járhattam, amikor ajtócsapódásra kaptam fel a fejemet. Nem igaz már soha nincs egy kis nyugtom? Nincs.
- Aron mit keresel itt? - néztem rá, miközben megnyomtam a stop gombot.
- Amelia elől bújkálok - válaszolta.
- Nem gondolod, hogy ez kissé... Hogy is mondjam..? Gyerekes? -találtam meg a megfelelő szót rá.
- Már az esküvőt tervezi. Ezzel üldöz egész nap. Elegem van! Nem akarok vele összeházasodni - közölte.
- Esetleg mond meg neki - tanácsoltam.
- Nem lehet... Szerelmes belém. Nem akarom megbántani - magyarázta.
- Akkor meg így jártál - vontam vállat, majd elindítottam a filmet, azzal a céllal hogy folytatom.
- Kösz - dünnyögte.
- Még is mi a francot vársz Aron? Hogy én közöljem vele, miközben elmondom neki hogy megcsaltad velem? Rohadtul meg mondtam hogy engem hagyjál békén! Átbasztál! Elcseszted! Foglalkozz a mennyasszonyoddal! Szeress bele, ha nem mered kidobni! - oktattam ki, bár az utolsó mondat nyögve-nyelve sikerült.
- Másba vagyok szerelmes - nézett rám.
- Te döntöttél így. Te is tudod - vádoltam.
- Rendbe teszek mindent megígértem, csak állj mellettem - kérte.
- Nem tehetem. Egyébként is, nekem is megvannak a problémáim.
- Mik?
- Jön a vőlegényem Aron! Elfoglalom a trónt! Semmi időm nincsen, egy hülye filmet se tudok megnézni nyugodtan! - akadtam ki.
- Mit nézel? - terelte a témát és lehuppant a mellettem lévő székre.
- Neveletlen hercegnőt. Gyakorlom a filmből a dolgokat - mondtam komolyan.
-  Tényleg? - lepődött meg.
- Dehogyis! - nevettem el magam - Csak imádom benne a ruhákat, meg azt a hapsit -mutattam a vetítővászonra.
- Szóval férfiakat bámulsz a filmekben - állította.
- Előfordul - értettem egyet - Egyetemmel mi lesz? - váltottam hirtelen.
-Mi lenne? Már lediplomáztam az érettségi után, ahogy előkerültünk. Te?
- Nekem is valami ilyesmi. Gyorsított eljárás kellett, mert nagyi nyár végén lemond és én jövök a helyére. Mennyi az idő? - kérdeztem magamtól és előhúztam a telefonomat - Úristen! Már negyed 3 van! - ugrottam fel a helyemről.
- És? - kérdezte Aron.
- Mi és? 45 perc és itt van Gregor!
- Ki ez a bájgúnár? - vonta fel a szemöldökét.
- Ő a vőlegényem és mindjárt itt lesz! - indultam az ajtó felé.
- Várj Lena! - kapta el a karom - Máris itt van?
- Aron nem tudom hogy neked feltűnt-e, de július végét tapossuk. Mit gondoltál az utolsó pillanatban fog jönni? Azért megismerném mielőtt egy életre mellette maradok - mondtam.
- Egy életre? - nézett ràm.
Szemeimben fájdalmat láttam.
- Igen - suttogtam.
- Még a héten beszélek Ameliával - jelentette ki - Rajtam kívül senkié sem lehetsz egy életen át - lépett közelebb hozzám.
- Aron túl késő! Nem mondhatom meg neki hogy, kösz hogy ide látogattál, de mivel a fiú, akibe szerelmes vagyok elküldte a barátnőjét, így nyugodtan együtt lehetek vele. Mi befejeztük! Barátság az ami lehet köztünk - gyülekeztek könnyek a szemembe.
- Ne mondj ilyet! - kiáltott rám rémületében.
- Miért mit mondjak? - eredtek el a könnyeim - Ez az igazság! Mi nem lehetünk együtt érted?
A beszélgetésünk egyre közelebb jött hozzám, így most szó nélkül átszelte azt a kis távolságot és ajkait az enyémekre tapasztotta. Csókja kétségbeejtő volt és szerelemmel teli. Megmarkoltam a pólóját és még közelebb rántottam magamhoz, ha ilyen lehetséges. Az egész testem bizsergett és a lelkem mélyén tudtam hogy ez a mi búcsúnk.
- Lena már mindenhol kerestek! Menjél fel és készülődj Gregor mindjárt itt... - nézett ránk nagyi - Lesz.
- Megyek - bólintottam, majd belenéztem utoljára ilyen közelről azokba a szempárokba, majd elindultam darabokban a szobám felé.

2. rész - 18. Nap

Sziasztok! Több, mint egy hónapot késtem, amit nagyon sajnálok! Ígérem most hogy nyár van rendszeresen hozom majd a részeket! Remélem tetszeni fog ez a rész. Jó olvasást! ;)

Amikor úgy gondoltam hogy ennél rosszabb már nem lehet, mégis megtörtént. Nem elég hogy Aron itt van és a tegnapi nap folyamán ő is meggyőződött arról, hogy még mindig nem közömbös számomra - mellesleg nem hiszem, hogy valaha is az lesz - de még ezek is.
Reggel minden a legnagyobb rendben volt a körülményekhez képest, amikor a szobalányaim szóltak, hogy le kell mennem üdvözölni egy vendéget. Felvettem egy aránylag tűrhető kosztümöt, majd lementem a hallba. Na és ki volt ott?
- Eleonora hagy mutassam be neked Ameliát, Aron jegyesét - üdvözölt  nagyi.
Amint a lányra emeltem a tekintettem, sajnos rá kellett jönnöm, hogy sokkal szebb nálam. Aranyszőke haja loknikban hullott a vállára. Sötét lila ruhája passzolt a fehér bőréhez és kék szeméhez. Az önbizalmam egyenlő lett a nullával.
- Hercegnő - hajolt meg.
- Hercegnő - tettem én is hasonlóképpen.
- Jó reggelt mindenkinek - jött le Aron a lépcsőn, de félúton megállt - Amelia?
- Szia - indult el a fiú irányába - Nagyon hiányoztál! Muszáj voltam eljönni hogy lássalak és a nagyapád miatt is aggódtam - ölelte át a döbbent fiút - Nem örülsz nekem? - szomorodott el.
- Persze, örülök neked, csak váratlanul ért ez a hirtelen látogatás - nyugtatta meg a lányt és csókot lehelt az ajkára.
Azzal a szájjal, amivel tegnap még én kaptam ugyan ezt, csak sokkal szenvedélyesebben. Úgy éreztem bármelyik percben elsírhatom magamat, így erőt véve magamon távozni készültem. Kifele menet tekintetem találkozott Aronéval. Szemei bűntudatról tanuskodtak, amint meglátta könnytől ázott arcomat.
De én pontosan erről beszéltem. Neki itt van Amelia, akit el kell vennie, szóval nekem ne adjon hiú reményeket! Lehet kevésbé fájna, ha a tegnap csók nem történt volna meg...
Amint kiértem az emberek látóteréből, hangos zokogásba kezdtem és az egyik vendégszoba felé vettem az irányt. Gondolkodás nélkül benyitottam az egyikbe és levetettem magam a szemben lévő székre.
- Minden rendben van? - hallottam meg egy ismerős hangot magam mellett, mire ijedtemben felugrottam.
- Sajnálom, nem figyeltem - mentegőztem - Már megyek is.
- Ülj vissza Eleonora nyugodtan - mondta Harold király.
- Szólítson Lenának - motyogtam a szemeimet törölve.
- És Aron is így szólít? - tett fel egy váratlan kérdést.
- Aronnak van most fontosabb dolga, mint én - suttogtam.
- Megérkezett Amelia? - kérdezte.
- Valahogy úgy... Szép pár lesznek - folyt le egy könnycsepp, mire gyorsan letöröltem - De nem érdekel! Nekem is vannak dolgaim! - bizonygattam leginkább magamnak.
- Lena - kezdte kedvesen - Amelia és Aron frigye, érdekházasságnak indult, de amikor osztálykiránduláson eltüntetek a dzsungelben valami megváltozott. Ezt az egész házasságot úgy fogta fel, mintha az egyik barátjával lennének összezárva majd életük végéig, de amikor előkerültetek, látszott rajta az hogy erős szálak fűzik hozzád, és amikor kiabáltál vele, tudta hogy igazad van és teljesen összetört. Úgy gondolom a legjobb döntés volt az, hogy elengedtem egy átlagos iskolába. Lena, Aronon látszik hogy mit érez irántad, megmondtam neki, hogy felbonthatja a jegyességet, de van egy kis bökkenő - mesélte.
- Micsoda? - kerekedtek  el  a szemeim.
- Amelia beleszeretett Aronba. És az unokám nem akarja megbántani.
- Igaza van helyette engem bánt, szórakozik velem - lettem ideges.
- Igen, ez viszont nem szép dolog tőle.
- Köszönöm hogy meghallgatott. Egyebként jobban van már? - érdeklődtem.
- Hát még nem nagyon szeretnék kiszállni az ágyból, mert lehet komolyabb bajom lenne.
- Megértem. Sajnálom, de mennem kell. Később még szerintem benézek. Viszlát felség - integettem.
A folyosón alig tudtam menni valamennyit, mert beleütköztem Aronba.
- Lena itt kereslek már mióta! Hol voltál? - kérdezte.
- Megnéztem hogy hogy van a nagyapád és beszélgettünk.
- Miről?
- Hogy elhagyhatnád Ameliát, de nem akarod a összetörni pici 17 éves lelkét, mert te nem vagy belé szerelmes, ellentétbe vele.
- Értsd meg kérlek...
- Nem! Te értsd meg azt Aron, hogy velem te nem fogsz szórakozni! - jelentettem ki, majd ott hagytam.

A délelőttömet pihenéssel folytottam - végre TV-zhettem egy kicsit - aztán mama megjelent a szobámban.
- Lena szedd össze magad, mert fontos dolgot akarok veled közölni.
- Mi lenne az? - vontam fel a szemöldökömet előre félve a mondandójától.
- Te vagy a trón várományosa, ezért férjhez kell menned. Sajnálom Lena, de a tanács megszavazta és ebbe sehogy sem tudtam beleszólni - kért bocsánatot.
- Mi az hogy nem tudsz beleszólni? Te vagy a királynő! - háborodtam fel.
- Eleonora a törvény, az törvény. Ezt még én sem tudom megváltoztatni.
- Komolyan, mint egy elcseszett Neveletlen hercegnő film - forgattam a szemeimet.
- Vigyázz a szádra! Egy hercegnő nem beszél így!
- De, ha éppen mérhetetlenül dühös! Mennyi időm van? - kérdeztem.
- Nyár végén tartjuk  a koronázást és azelőtt férjhez kell menned - magyarázta.
- Vagyis?
- Két hónap szűkösen - mondta ki.
- Nem gond ha most - fogtam meg egy vázát - Ezt kiviszem  és összetöröm? Utána pedig kiszellőztetem a fejem.
- Lena tudod, hogy ez nem kötelező - sóhajtott.
- És? Nem fogok meghátrálni soha sem szoktam! - húztam ki magam - Csak vannak dolgok, amik nem tetszenek - ezzel kisétáltam a szobàból egyenesen a kertbe.
A palotában páran megbámultak, hogy miért hurcolászok magammal egy vázát, de ez most cseppet sem érdekelt. A kertbe kiérve kicsit odébb mentem és kerestem egy szép, sértetlen falat.
- Hogy az a jó Isten... hogy gondolják? Mi vagyok én? Robot? Azt gondolják nekem nincsenek érzéseim? - motyogtam magamnak mérgemben - De igen is vannak mégha nem is megfelelőek! - ordítottam és teljes erőmből hozzávágtam a vázát annak a falnak.
- Lena, te vagy az?- kérdezte az a személy, akit kerülnöm kellene.
- Nem , az eltitkolt ikertestvér vagyok, Sylvia Benett. Szerinted? - kiáltottam dühösen - Ki  a franc lennék?
- Jól van, nyugodj meg.
- Nem tudok - hajoltam le és kezdtem felszedegetni  a darabokat.
- Mi történt? - kérdezte higgadtan és segített nekem.
- Ó, tudod férjhez kell mennem, mert, mint nő rohadtul nem ülhetek a trónon egyedül! - dühöngtem.
- Kihez mész férjhez? - kérdezte gyorsan.
- Na látod, ez egy igazán jó kérdés. Fogalmam sincs, de neked nem mindegy? Ott van neked Amelia! Mikor is van az esküvő? - kiváncsiskodtam.
- A nyár végén lenne, de... - kezdte, de én közbe vágtam.
- Nagyszerű! Akkor csapunk egy dupla esküvőt, na? Mindenki imádná! - mondtam gúnyosan, majd éreztem hogy valami megvágott - Francba! Elvágtam a kezem - tettem a számhoz a sérült helyet.
- Mutasd - kérte, mire odanyújtottam - Nem mély, elmúlik. Itt egy kendő tekerd bele - adta oda.
- Majmok okozta sebeid begyógyultak? - kérdeztem, miközben betekertem a tenyerem.
- Mintha nem is történt volna meg - mosolyodott el,visszaemlékezve a dologra, majd hirtelen elkomolyodott - Nem akarom hogy férjhez menj egy idegenhez - suttogja.
- Én se, de nem hagyom cserben nagyit - jelentettem ki - Aron jobb lesz, ha mindketten a saját esküvőnkkel foglalkozunk - hajtottam le a fejemet.
- De én nem akarok Ameliaval összeházasodni - ismerte be.
- Akkor tegyél ellene - mondtam.
- Azon vagyok - nyúlt az állam alá, ezzel felemelve a fejemet és a szemembe nézett - Rendbe teszek mindent - ígérte, majd közelebb hajolt.
Ajkaink már majd nem összeértek, csak pár miliméter hiányzott.
- Lena! - hallottam meg a legjobb barátnőm hangját, mire azonnal elhúzódtam Arontól.
- Ha rendbe akarod tenni, akkor láss hozzá, mert a két hónap gyorsan elfogy - közöltem, majd együtt megvártuk még Teagen odaér hozzánk.

2. rész - 17. Nap

Sziasztok! Tudom hogy későn érkezett a rész, de tanulnom kellett nem sokára itt vannak a vizsgáim, az év vége és nagyon belekell húznom! De megérkezett. Jó olvasást! :)

- Lena azonnal kelj fel! Nagy gáz van! - rontott be a szobámba Teagen.
- Mi az megijedtél, mert oszlik a One Direction? - fúrtam bele a fejemet a párnába.

- Az is egy katasztrofális dolog, de én valami teljesen másra gondoltam.

- Még 5 percet - nyöszörögtem.
- Hát jól van, akkor majd te észreveszed majd, ha Aronnal összefutsz a palotában.
- Micsoda? - ültem fel hirtelen - Nem mentek el este?s
- Harold király rosszul lett tegnap, így nagyid nem engedte hogy elinduljanak - mesélte.
- De már ma mennek nem?
- Nagyon összeszedhetett valamit, mert még nem jött helyre. Egy ideig biztos itt lesznek - közölte.
- A francba! - szitkozódtam.
- Kösd fel a gatyád! Aron mindig a nyomodban lesz hogy bocsánatot kérjen! - figyelmeztetett.
- Nem lesz, mert nekem teendőim vannak - jutott eszembe.
- Igen, amikre nagymamád a fiút is hívta.
- Hát ez rohadtul jó! Nagyinak is ilyeneknek kell eszébe jutnia - fújtattam.
- Nem tehetett mást, mert bunkóság lett volna tőle - védte - Ne hibáztasd!

- Igazad van... Ez is csak velem történhetett meg. Nincs a világon olyan nagy szerencsétlen, mint én! - jelentettem ki.

- Nem én mondta! - tette fel a kezeit - Egyébként nagyid mondta hogy keljél, mert dolog van - szólt még a háta mögül, majd maga után bezárva az ajtót kiment.

Időm se volt gondolkodni, mert Anne és Emily már jöttek is be és hozták a reggelimet, miközben közölték, hogy nagymamámmal kell mennem valami megbeszélésre az ország ügyeivel kapcsolatba, majd utána megint az árvaházba. Felvettem egy egyszerű, de mégis stílusos kosztümöt, a hajamon átmentem vasalóval párszor, majd rohantam is lefele, mert késében voltam.

- Késtél! - igazolta a dolgot mama.

- Kemény 2 percet! Egyébként is azt tanultam tőled, hogy egy hercegnő nem késik, mindig mások érkeznek túl korán - húztam ki magam.

- Ez így van. Kíváncsi voltam hogy eszedbe jut e - mondta -Lena, Aron is jön  velünk -  mutatott az említettre maga mellett.

- Értesültem róla - néztem a fiúra összeszűkített szemekkel - Jobbulást a nagyapádnak, majd benézek hozzá ha lesz egy kis időm - mondtam udvariasan.

- Biztosan nagyon örülne látogatásodnak - válaszolta.

- Aron mondta, hogy sokat mesélt rólad a nagyapjának, hogy milyen volt az az egy hónap a dzsungelben. Aron azt mondta hogy ő kifejezettem élvezte. Te?- kérdezte.

- Nos - kezdtem tárgyilagosan - Minden szép és jó volt, mintha egy buborékban lennénk, aztán az kipukkadt és beözönlöttek a hazugságok és a titkok.
- Ideje indulnunk - terelte a szót nagyi, látva az eszelős tekintetemet és Aron csalódott arcát.
Elmentünk az országházba és bementünk a tárgyalóterembe, ahol elfogadtuk a kijelölt helyünket. A megbeszélni valókat sorban tárgyaltuk, megoldást kerestünk rájuk. Eléggé unalmas volt, bár egy dologra én is felfigyeltem.
- És az utolsó dolog pedig, az hogy mit kéne tennünk a Pyromen nevű céggel, akik dán, illetve angol felirat nélkül gyártották az egyik gyógyszerüket, emiatt egy gyerek, valamelyik mellékhatásától kórházba került. Szerencsére az állapotát már stabilizálták, ellenben a cég nem akar érthető feliratot rakni a gyógyszerre, mert nekik az plusz pénz - ismertette az ügyet az egyik férfi.
- Hogy micsoda? - kaptam fel a fejemet - Hol van ez a cég? - kérdeztem.
- Egy utcányira innen - felelte.
Több se kellett azonnal felpattantam és rohantam is az említett helyre.
- Eleonora hova mész? - kiáltott utánam mama.
- Szerinted tétlenül hagyom hogy egy kisgyerek majdnem meghalt? - perdültem meg a tengelyem körül.
- Majd küldünk nekik felszólítást - mondta Aron.
- Ó, hát azzal sokat elérünk - válaszoltam gúnyosan - Itt személyesen kell elintézni a dolgokat - folytattam az utamat.
Miután a nagyiék rájöttek hogy márpedig engem semmi nem tántorít el ettől, jöttek velem, befejezendőnek titulálva a megbeszélést. A Pyromen cégnél leparkolt a sofőrünk, mire mint akit puskából lőttek ki rohantam be az épületbe, nyomomban pedig a többiek jöttek utánam.
- Jó napot! Miben segíthetek? - néz fel rám a recepciós.
- Az igazgatóval óhajtok beszélni - mondtam.
- Sajnálom, de ha nincs előreegyeztetett időpontja, akkor sajnos nem tudja önt fogadni.
- Mondja meg neki hogy ha nem tud fogadni, akkor nem biztos hogy a jövőhéten meglesz még a cége.
- Mit mondjak ki keresi? - kérdi a nő.
Ez tényleg nincs tisztában azzal hogy ki vagyok?
- Dánia hercegnője - válaszoltam.
A nő felkapta a telefont majd átjelentkezett az igazgatóhoz és ismertette vele a dolgokat.
- Mr. Fiterch várja önöket - mutat az egyik ajtóra.
Gyors léptekkel indulok meg az ajtó felé, majd egy mély lélegzetet véve  kinyitom az ajtót és mindhárman belépünk rajta.
- Jó napot Margit királynő, Aron herceg és Eleonora hercegnő - hajol meg előttünk - Miben állhatok rendelkezésükre?
- Van itt egy kis probléma uram - kezdtem - Értesültünk arról hogy nincs angol, illetve dán  felirat az egyik gyógyszerükön és ezért egy kis gyerek majdnem meghalt. Ennek fényében még mindig nem akarnak megfelelő feliratot rakni rá, ami a törvénnyel ütközik - ismertettem a dolgokat.

- Hercegnő az túl sok plusz pénz lenne a cégnek - mentegetőzött.

- Engem az nem érdekel! Fel tudja fogni azt hogy majd nem meghalt egy gyerek miattuk?! - emeltem fel a hangom - Elmondom mi lesz. Vagy raknak feliratot arra a gyógyszerre,vagy beperelem a cégüket. Világos? - kérdeztem.

- De akkor csődbe megy a vállalatunk...

- Biztosìthatom, hogy nem fog, ha megteszi azt amire kérem önt.

- Rendben - mondta pár perc gondolkodás után.

- Örülök. Remélem minnél hamarabb sikerül elintézni, addig kérem ne adják eladásra ezt a gyógyszert.

- Úgy lesz - bólintott.

- Öröm volt beszélni Mr. Fiterch.

- Önnel is Eleonora hercegnő - hajolt meg - Viszlát.

- Viszlát - köszöntem el.

- Lena! - szólalt meg Aron mögöttem, majd lassan leült mellém.

- Emily ő itt Aron herceg. Nagyon kedves, nem kell tőle félned - mosolyogtam a 4 éves kislányra, akivel éppen a csúzdákról beszélgettünk.

- Szia Emily - köszönt neki Aron.

- Szija - köszönt vissza a lány.

- Mi jóról beszélgettek? - érdeklődött.

- Épp most akajtam meg kérni Lena hercegnőt, hogy ojvasson nekem, de akkor  ojvashatnátok együtt is nekünk - csillantak fel a szemei.

- Persze, hogy olvasunk - mosolyodott el Aron.

- Szólj Sarah néninek, hogy mindjárt megyünk. Addig üljetek le a nagyszobába - mondtam, mire a kislány boldogan elfutott.

- Tessék - fordultam felé.

- Csak azt szerettem volna mondani, hogy nagyon jól tetted, hogy ultimatumot  annak a férfinek - mondta.

- Tudom, nem hagyhattam annyiban. Ki tudja ki betegedet volna még meg?

- Igazad van. Figyelj Lena... 

- Nem Aron - ráztam meg a fejem - Nincs miről beszélnünk.

- De van! - ellenkezett.

- Nem, nincsen. Mennyasszonyod van. Azt még meg tudnám bocsátani neked hogy eltitkoltad milyen rangod van, de ezzel nem tudok mit kezdeni - néztem fájdalmas mosollyal rá.

- Lena ez egy elrendezett házasság az egész! Nagyapa döntött így. Én nem ellenkezhettem! - kelt ki magából.

- De akkor is tudnál változtatni ezen, csak gyáva vagy! - ezzel a lendülettel fel is álltam és indultam a nagyszobába, ahol az összes gyerek lekuporodott a földre. 

- Na mit olvassunk, mit szeretnétek? - kérdeztem mosolyogva, mire Sarah néni átnyújtott két ugyanolyan könyvet nekem és Aronnak.

- Ó egy romantikus könyv - ültem le a székemre és kezdtük el olvasni.

A történet egy lányról szól, aki új iskolába kezd el járni - a tipikus sztori - majd beleszeret egy fiúba és jönnek a bonyodalmak.

- Várj Beth! Hallgass meg kérlek! - könyörgött Aron, mint a karaktere.

- Minek? Hogy megint hazudhass nekem Chase? Kérdeztem könnyes szemmel - olvastam.

- Bridget hazudott neked, nem én! Ő csókolt meg, ő kavarta a dolgokat. 

- Miért higyjek neked?

- Mert szeretlek. Szeretlek amióta megláttalak! Soha nem tudlak kiverni a fejemből. Éjjel-nappal csak rád gondolok - nézett fel rám Aron.

Úgy éreztem már nem Chase szerepe miatt mondja ezeket a szavakat.

- Én is szeretlek - mondtam, majd gyorsan belenéztem a könyvbe - Ezután a fiú habozás nélkül odalépett a lány elé és hevesdn megcsókolta. Beth tudta hogy ezek után már minden rendben lesz, és hogy semmi nem állhat közéjük - fejeztem be - Na hogy tetszett? - mosolyogtam a többiekre, mire egymás szavába vágva akartak véleményt nyilvánítani.

Miután kibeszéltük a történetet, ideje volt mennünk. Hátra mentem hogy kihozzam a táskámat, amikor valaki megfogta a karomat hátulról, majd a falnak nyomott.

- Aron... mit csinálsz? - néztem a fiúra nagy szemekkel.

- Nem bírom. Hiányzol - simított végig az arccsontomon, mire meglódult a pulzusom.

- Nem, én haragszom rád - próbáltam tisztán gondolkodni.

- Legszívesebben állandóan a közeledben lennék, a nap minden percében - ajkainkat csak pár miliméter választotta el - Enged meg - suttogta a számba.

- Engedem - mondta csukott szemmel, mire az ajkait hozzányomta az enyémeimhez. 

A felismerés pár másodperc múlva belém csapott és eltoltam magamtól.

- Ezt nem lett volna szabad - mondtam, majd a táskámat megfogva elmenekültem.

2. rész - 16. Nap

Nagyon hamar itt az új rész. Remélem tetszik!  Jó olvasást :)

Egy hete folyamatosan sírok. A szemeim vérvörösek és fel vannak dagadva. A szobalányaim nem győzik eltüntetni a nyomokat, amiket szabadidőmben - vagyis este - teszek. A családom, vagyis anya, nagymamám és Philippe - akit már családtagnak tekintek - átlátnak rajtam, amíg a kastély többi lakója, illetve Koppenhágában élő emberek semmit nem sejtenek. Nem is vetne jó fényt rajtam ha meg látnák hogy a leendő királynő még a személyes dolgait se tudja elintézni, nem hogy egy egész országot irányítson.
Aronról szerencsére - vagy valahol legmélyebben bánatomra - nem találkoztam, a nagymamám mesél róla néha, de csak amikor muszáj a két ország ügyeit megbeszélni, ezen kívül nem említi meg, mert tisztában van a dolgokkal. Valamint azt mondta hogy, mint az unokájának azt mondaná hogy nagyon aljas húzás volt a fiútól. Legalább egyetértünk. Ezen belül nem tudom elfelejteni. Hiába tette amit tett, akkor is szeretem. Ez nem egy gyorsan elmúló érzés, hanem hosszantartó, ami biztos belém vésődött örök életemre. Amilyen felemelően, egetrengető volt, most oly annyira szenvedős és fájdalmas. Ez az érzés egy hét alatt azt hiszem hogy csak még jobban erősödött.

Egy újabb nap, újabb tanulással és feladatokkal. A koronázási időpont ketyeg és nekem még nagyon sok tudást, illetve tapasztalatot kell magamba szívnom. A szobalányaim, Anne és Emily már behoztak a reggelimet, aminek turkálva nekiálltam, amíg ők kivilágították a lakosztályomat.
- Jó reggelt! Hogy van ma? - tette fel a kérdést Emily.
- Mondtam már hogy tegezzetek nyugodtan, alig vagytok idősebbek nálam 4 évnél. Szeretném, ha jóban lennénk - mondtam, miközben meg rágtam a tojást.
- Akkor, mint egy barát azt mondom hogy egyél. Mióta megérkeztél, alig eszel valamit, csak turkálsz - világosított fel az egyértelműre Annie.
- Nem igazán vagyok mostanában éhes - szurkáltam a villámmal a tojást.
- Egy fiú se ér ennyit hercegnő... Lena - javította ki magát Emily.
- Még akkor se ha életem talán legszebb hónapja volt az az egy hónap, ahol megismertem álmaim hercegét szó szerint. Akinek odaadtam magam, mert bele szerettem, majd amint kikerültünk a dzsungelből kiderült ki is ő valójában és hogy jegyese van? - sóhajtottam tanácstalanul - És az a probléma hogy az érzéseim nem változtak.
- Ki ez a fiú?
- A Norvég herceg - suttogtam.
- Aron Daniel Westford herceg? - csodálkoztak, mire csak bólintottam egyet - Pedig olyan karót nyeltnek tűnik.
- Az is volt! Meg rettentően okos, amit fitogtatott is, de aztán jobban megismertem...
- A lehető legközelebbről - tette hozzá Anne, mire Emilyvel elnevettük magunkat.
- Hát remélem azzal jobb kedvre tudunk deríteni hogy Teagen Adams lent vár téged - mosolyogtak rám.
- Nem küldenétek fel? 11-ig úgy sincs teendőm, így az ágyamban szeretnék lenni - kértem őket, mire bólintottak és kimentek.
- Kopp, kopp! - hallottam kintről az imitálast egy ismerős hangtól.
- Gyere csak be - mondtam.
- A madarak csiripelték hogy valakinek igen szüksége van a legjobb barátnőjére, valamint hogy az a valaki nem eszik rendesen - húzta el a száját - Lena enned kell ez nem játék! Én megértem hogy Aron miatt van, aki megjegyzem egy köcsög, de a testi épségeddel nem játszunk! - figyelmeztett és még a mutatóujját  is felemelte.
- Igazad van, csak annyira rossz hogy kihasznált, és ettől szomorú vagyok és ideges egyszerre.
- Üsd csak meg bátran ha meglátod! Én majd megakadályozom hogy a többiek ne szakítsák félbe az akciódat.
- Megegyeztünk - nevettem fel.
- Helyes, és most szedd össze magad, mert körbevezetsz a városban - tapsolt kettőt - Tudtommal 11 óráig szabad vagy.
- Jól tudod - bólintottam - Már is csak reggelizek. Kérsz?
- Lena ez a te reggelid.
- Tudom, de normál esetben sem ennék meg ennyi mennyiséget - közöltem, mire igazat adott és elpusztítottunk mindent a tányérról.
Ezek után a szekrényem felé vettem az irányt - vagy inkább egy kis szoba felé - és kiveztem egy utcai ruhát. Kicsit jó érzés hogy nem kell kosztümben lennem. A hajamat csak kifésültem és felraktam egy minimális sminket.
Majd Teagen maga után húzva engem rontott ki az autóhoz és indultunk a városnézésre. Koppenhága még egy hét után is ugyanannyira  letud nyűgözni. Bejártuk a fontosabb helyeket, már amennyire időnk volt.
- Meddig maradsz? - kérdeztem.
- Már rúgna ki a palotából felség? - sértődött meg.
- Dehogy! Csak kiváncsi vagyok.
- A nyári szünetet itt töltöm. Megnézem ahogy azt a dögnehéz koronát a fejedre teszik - vigyorgott - Meg hátha találok valami jó kis herceget magamnak.
- Valószínű hogy találsz. Jövőhéten lesz a szülinapom. Nagyi minden létező fontos embert meghívott. Mindenki itt lesz aki számít - mondtam.
A palotába visszaérve egyből nekiláttam a teendőimnek. Tanulás, majd árvaházba mentünk. Végül nagyi mellett meg kellett jelennem valamilyen rendezvényen. Hazaérve kidőltem a társalgóban, amíg nagyi telefonon beszélt valakivel.
- ...örömmel látunk titeket eme eseményre az unokáddal. Igen, önek is Harold - tette le - Na jó. Tudom hogy most a legkevésbé hiányzott ez neked, de az etikett megkövetelte - fordult felém.
- Mit? - érdeklődtem.
- Aron herceget és Harold királyt meghívtam a szülinapodra.
- Hogy mit csináltál? - ijedtem meg.
- Nem, nem! Mond vissza! Nem akarok találkozni vele, semmilyen formában se!
- Nem tehettem mást. Bajt okozott, ha nem kapnak meghívást - világosított fel.
- A francba! - szitkozódtam.
- Eleonora! -szólt rám élesen anya a hátam mögül.
- Bocsánat - motyogtam.
- Tudom hogy rossz neked, kellemetlen dolog lesz ez, de ki kell bírnod - mondta anya.
- Hát te mondtad hogy mindenki ott lesz, aki számít. Úgy látszik ők is számítanak - veregetett hátba Teagen.

Az elmúlt hét teljesen elvette az időmet, ugyanis a szülinapot szerveztük. Így csak szabadidőmben tudtam idegeskedni Aron miatt. De eljött ez a mai nap is, amikor szembesülnöm kell vele. Reggel Anne és Emily reggel egy forró vízzel teli káddal vártak mondván " most meglátja a herceg hogy mit veszített". Én meg beleegyeztem. Na meg azért is mert egy kész wellnes szállodában éreztem magam egész nap Teagennel és az este felé elkezdték megcsinálni a hajamat és a sminkemet is. A végeredmény egyszerűen fantasztikus lett és a mellé illő fehér báliruhámmal és fejdíszemmel, tényleg szépnek éreztem magam.
- Hercegnő majd bejelentik ön kilép ezen az ajtón, integet és lelibben a lépcsőkön - ismertette a tervet Andrea, az egyik szervező.
- Rendben - bólintottam.
A zajok egyre hangosabbak lettek, ezzel jelezve hogy egyre több vendég van odalent.
- Bejelentem az ünnepelt, Eleonora Valeria Benett hecegnő megérkezett - kiáltotta be az egyik őr, mire két oldalról kinyitották nekem az ajtót.
Óvatos léptekkel - nehogy elessek a magassarkúmban - elindultam előre. A korláthoz érve integettem és mosolyogtam emberekre. Lassan elindultam lefele a lepcsőn, miközben a tartottam a szemkontaktust a többiekkel. Lent nagyi várt Philippel az oldalán. A férdi nyújtotta nekem a kezét, majd nagymamámat elengedve, vele kezdtem meg a bálon az első táncot. Ez után hercegekkel táncoltam egész este. A lábamat már nem éreztem, de felemelő érzés volt.
- Szabad egy táncra? - szólalt meg mellettem egy igazán ismerős hang.
A herceg, akivel táncoltam meghajolt, majd távozott és a helyére beállt Aron.
- Szia Lena - suttogta, miközben felvette az alaptartást.
- Eleonora - javítottam ki.
- Ne haragudj már rám kérlek... Tudom nagyon elrontottam - kezdtünk el táncolni.
- Hogy van a mennyasszonya herceg? - hagytam figyelmen kívül a mondandóját.
- Amelia aggódott, de nem igazán érdekel. Mást szeretek.
- Micsoda szerencse hogy előkerültünk nem igaz? Bizonyára majd kicsattan a jegyese örömében hogy előkerült felséged - mondtam.
- Lena ne tedd ezt - könyörgött.
- Eleonora vagyok érted? Sajnálod? Én is sok mindent sajnálok. Legfőképpen azt hogy beléd szerettem és most szenvedek miatta. Hogy két hete egy Paris Hilton féle vakolattal élek, mert el kell tüntetnem a sirás nyomait, merta tudat hogy hazudtál és mással vagy erre késztett - vallottam be, mire Aron arca teljesen elkomorult - Ha most megbocsátasz mások is várnak még. Nagyon örültem - pukedliztem és amilyen gyorsan kifutottam a kertbe hogy a szenvedésemet elfújja a szél.

15. Nap

Az tény hogy már vártam mikor jönnek értünk, de ez volt a legrosszabb pillanat. Most komolyan 5 perccel később nem tudtak volna jönni? Idegesen álltam fel a helyemről, nem tudván hogy mi lesz velünk és hogy Aron mit akart mondani. Más részről viszont örültem, ugyanis végre kiszabadultunk abból a kunyhóból vagy miből. Az indián sok ilyen kis kunyhók mellett vezetett minket, majd megállt az átlagosaknál kétszer akkorában. Kit akarok áltatni elégé megijedtem. Eddig mindig ott voltak anyáék, vagy ugye a testőrök mostanában. Vagyis inkább majdnem egy hónappal ezelőtt. Emlékszem mikor megtanított Philippe pár önvédelmi fogásra. Szerintem többet nem is kíséreli meg.

Idegesen vettem irányt a nagymamám felé. Nem igaz hogy kiakartak használni! Azt gondolták hogy annyira hülye vagyok, hogy nem látok át a dolgokon? Ha lehetséges lenne már tuti hogy felrobbantam volna idegességemben. 
- Jó napot Lena hercegnő hogy van ma? - kérdezte kedvesen Philippe.
- Olyan átverős napom van - morogtam.
- A nagymamája azt mondta, hogy ma nem tud önnel foglalkozni és hogy adjam át ezért a bocsánatkérésért - na fantasztikus, akkor eljöttem fölöslegesen - Azonban azt mondta itt az idő arra, hogy tanítsam meg önt pár önvédelmi fogásra.
- Rendben -fújtam ki a levegőt.
- Ruhát talál a fogadó szobában - mondta.
Bementem az említett szobában magamra rángattam az újonnan szerzett ruháimat, majd visszamentem Philippéhez.
- Na akkor kezdjük az alaptartással. Mivel jobb kezes vagy, így a bal lábaddal kicsit előrébb lépsz és a kezeidet ökölben magad elé helyezed. Így, ügyes vagy! Most pedig üss bele a tenyerembe amilyen erősen csak tudsz. Megnézem mennyi erő van benned.
Nem kellett kétszer mondani olyan erővel ütöttem a kezét, hogy már második ütésnél  elvettem maga elől, ezzel nem védve magát, szabad utat hagyva nekem. Én kihasználva az alkalmat tovább ütöttem. Az idegesség teljesen elborította az agyamat és úgy éreztem ezzel kitudom magamból adni.
- Lena hercegnő! - szólt Philippe, de nem figyeltem rá - Hercegnő ez fáj! - kiáltotta, mire észhez tértem és azonnal abbahagytam az ütések sorozatát.
- Sa-sajnálom - hajtottam le a fejemet.
- Mi a gond? - kérdezte.
Ez szerettem Philippében hogy amellett hogy véd engem, amellett mellettem van, mint egy nagybácsi.
- Ki akartak használni... Azt hittem hogy majd megbízhatok ebben a személyben, de nem úgy lett - meséltem.
- Sok ilyen ember lesz még hercegnő, aki ön által akar majd hírnévre szert tenni. Egyet tudok tanácsolni. Legyen mindig résnél! -figyelmeztetett.

Kinyitották nekünk az ajtót, majd mint egy lassított felvételben átléptük a küszöb helyét. Egy nagy helyiség volt a egész. középen egy hatalmas székkel. Ott volt egy ötven év körüli férfi, mint törzsőrmester, aki vizslatott minket, ahogy közeledtünk felé.
- Uram - hagyott magunkra minket az az indián, aki idehozott minket, majd angolul elköszönve távozott.
- A nevem, amelyiken mindenki ismer, a Sas. Kezdjük is el. Szóval tudják miért hoztuk magukat ide? - fordult felénk székével a férfi.
- Nem igazán - motyogtam.
- Egyáltalán hogy kerülnek ebbe a dzsungelbe? - érdeklődött.
- Beleestünk... Osztálykiránduláson voltunk és figyelmetlenség miatt itt kötöttünk ki - magyarázta Aron.
- Mikor történt ez?
- Lassan egy hónapja.
- Mi a nevük? - vallatott tovább minket.
Annyira izzadt a tenyerem az idegességtől. Most tényleg kikérdez mielőtt rabszolgamunkára ítél minket?
- Lena Benett vagyok, ő pedig Aron Westford - mondtam.
- Azt ugye tudják hogy már a kereső csapatok tűvé tettek maguk után mindent? - kérdezte.
- Hogyan? - kaptuk fel a fejünket.
- Az ön nagymamája és édesanyja - mutatott rám - Illetve az ön családja tűvé tettek maguk után már mindent. Engem is értesítettek és amint megtaláltam magukat értesítettem őket. Útban vannak önökért. Egy órán belül megérkeznek.
Úristen! Mégsem halunk meg! Nem leszünk rabszolgák! Nem ragadunk a dzsungelben örök életünkre! Örömömben sírva fakadtam, majd Aronra néztem. A fiú is meg volt lepődve, majd hirtelen átkarolta a derekamat, és a levegőbe emelve megpörgetett. Ez a cselekedete pár másodpercig tartott, de mégis melegség járta át az egész testemet. Boldogan, ámde magunkba mélyedve mentünk vissza abba a kunyhóba, ahol az estét töltöttük. Ahol minden megváltozott. Ahol életem egyik legszebb élményét éltem át.

Az egy óra hamar eltelt, majd hallottam a lépteket. Innentől kezdve minden felgyorsult két katonaféle ember vezetett minket egy kocsihoz, majd hosszú ideig autóztunk vele. Aron nem szólt hozzám. Láttam rajta hogy valami baja van, de nem akartam rákérdezni, elmondaná, ha akarná, így csak megfogtam a kezét és összekulcsoltam ujjainkat. Egy halvány mosoly jelent meg az arcán, de továbbra sem szólalt meg. Talán nem tudja mit gondoljon rólam, mióta elmondtam neki a kis titkomat?
Hülyeség! Akkor nem fogná a kezemet és mosolyogna rám!
Amikor utunk véget ért, már láttuk a fák ágain kiszűrődő tiszta útvonalat. Azonnal pattantam volna ki az autóból, de Aron még visszahúzott és egy bocsánatot mormogott a fülembe. Abszolút nem értettem, miért mondja, de hamar megtudtam.
Amint a felszínre értünk a családtagjaink körülvettek.
- Jaaj Lena annyira aggódtunk érted! - öleltek át és láttam a szemükben a megkönnyebbülést hogy meglettem.
Szemeimmel Aron felé néztem, ahogy neki is hasonlóképpen örültek, majd a nagymamám megfogva a kezemet odahúzott hozzájuk, ezzel megszakítva a családi idillt.
- Harold király nagyon örülök hogy meg lett az unokája, valamint hogy sikeres közös csapatként megtaláltuk őket - mondta a nagymamám.
- Hasonlóképpen Margit királynő - mosolygott.
- Hogyan? - kérdeztem egy oktávval magasabb hangon.
- Harold király Aron herceg nagypapája. Együtt kerestünk meg titeket összedolgozva - magyarázta meg.
- Aron herceg?? - akadtam ki a fiú felé fordulva.
- Aron herceg Norvégia jövendőbeli királya, valamint Amelia hercegnővel jegyesek. Nem tudtad Lena? - kérdezte.
- Nem, ezt valahogy kihagyta az élettörténetéből a herceg, a megismerkedésünknél, Nem igaz? - fordultam felé, megejtve a gúnyos hangsúlyt, ezzel palástolva a kitörni készülő sírásomat.
- Lena... - kezdte.
- Eleonora hercegnő! - csattantam fel - Hívj csak így herceg! - emeltem fel a hangom.
A két nagyszülő jobbnak látta, ha kicsit félrevonulnak hogy megtudjuk beszélni ezt, bár én ezt lerendezésnek nevezném.
- Rohadtul csak így hívhatsz világos? - kezdtem el kiabálni - Hogy gondoltad ezt? Én elmondtam neked hogy honnan jöttem, hogy nem vagyok átlagos! Te meg nem? Oké ez még a kisebbik probléma... De az hogy nem mondtad el hogy jegyben jársz! - ordítottam - Én odaadtam magamat neked, mert azt hittem komolyan gondolod, ahogyan én! - folyt le egy könnycsepp végig az arcomon, majd ezután követte az összes többi.
- Komolyan gondoltam! - kiáltotta.
- Komolyan?! TE komolyan? Akkor miért jársz jegyben? - sírtam - Jobb lesz ha szépen elfelejtjük egymást - suttogtam.
- Ne kérlek Lena... - fogtam meg a karom.
- Ne! - téptem ki magam az érintéséből - Nem tudom elviselni ezek után az érintésedet - suttogtam tovább - Én szerettelek... - vallottam be újra - Viszlát herceg - fordultam meg és gyors léptekkel a családom felé vettem az irányt, ahol édesanyám szó nélkül átölelt és hagyta hogy a vállán kisírjam magam.