2. rész - 24. Nap

Sziasztok! Igen, három hónap után rész és meg kell mondanom hogy ezen kívül még egy rész van plusz az epilógus, ugyanis úgy gondoltam hogy nem leszek képes ennél is több részekre boncolni a történetet, pedig nagyon szerettem volna. Rettenetesen ihlet hiányom volt és még most sem vagyok igazán rendben. Ha ezt a történetet befejeztem minden bizonnyal egy új blogba kezdek, de nem azonnal, lehetséges hogy csak a téli szünetbe fog felkerülni, majd rá az első rész, de ígérem hogy az epilógus, majd igen hamar fent lesz, főleg hogy azt már meg is írtam :D Na nem húzom az időt.

Jó olvasást! :)

Docó

Ilyen fárasztó délelőttöm még nem volt. Ez a rengetek megbeszélés! Én alig bírtam, nem hogy még ha nagyi jött volna! Olyan fárasztó alapvető dolgokról vitatkoztak az emberek, hogy belefájdult a fejem is. Ellenben Aron nagyon is jól bírta.  Ez a fickó tele van energiával. Lecsitította  az egymással viaskodó férfiakat, mert persze akkor szóltak közbe miközben én beszéltem. Szóval ő érvekkel leállította őket, így én folytathattam a monológomat. Abszolút kiegészítettük egymást.
- Nagyon köszönöm, hogy segítettél!
- Nem tehettem mást, ezek a túlfűtöttek között szóhoz se jutottál volna - csóválta a fejét.
- Na igen, nem tudom mi lesz velem nélküled - sóhajtottam.
- Kitalálunk valamit - szorította meg a kezem.
- Nem tudunk már mit tenni Aron!
- Tudom - mondta lemondóan.
A visszafele utat lassan csendben tettük meg.  Ránk szállt ez a depressziós hangulat, de csak még a házba nem értünk.
- Na kapjad magad - tapsolt kettőt.
- Neked meg mi bajod van? - néztem rá kérdőn.
- Megyünk a partra! Kapjad a bikinid, én hozom a piknik kosarat és csobbanunk egyet - lelkesedett.
- Jól van, sietek - nevettem fel.
Hihetetlen ez a fiú, egyik percről a másikra meg tudja változtatni a kedvem.
A szobámba félérve magamra kaptam  a kedvenc kék pöttyös bikinimet, rávettem egy lenge ruhát, lemostam a sminkem, a kezemre raktam egy hajgumit és már rohantam is le.
- Indulhatunk - jelentettem ki.
- Na végre!  A nagymamád gyorsabb nálad.
- És akkor mi van? Legközelebb menj vele.
- Hm, nem is olyan rossz ötlet - gondolkozott el, mire tarkón vágtam - Aúú! - jajdult fel.
- Vegyel vissza magadból - kértem.
- Az nem fog menni - simított végig az ütést ért területen.
- Mert? Ennyire nehezedre esik?
- Ha meg látlak abban a bikiniben amit a ruhád alatt viselsz, akkor minden bizonnyal az lesz - bólogatott.
- De perverz vagy! - löktem egyet rajta út közben.
- Csak az igazat mondom Lena! Mióta megismertelek rá sem néztem más lányra!
- Khm... Amelia - imitáltam köhögést.
- Ő nem számít - legyintett.
- Nem mintha a közeledben akart volna lenni valaki a suliban.
- Mert én így akartam. Lássuk be... amint rákényszerültél a társaságomra, belém is szerettél - magyarázta meg.
- Mond csak te mikor akarsz egy kicsit visszavenni az egoizmusodból? Miből gondolod hogy még szeretlek? Nem én szervezgetek programokat - mondtam.
- Akkor nem szeretsz? - kérdezte.
- Nem - ráztam a fejem.
- Akkor jó, mert én sem, csak kiakarok mozdulni aztán kedvességből elhívlak. Én már csak ilyen jó fej vagyok - fényezte magát.
- Aha jó - reagáltam le.
- Jó - hisztizett be, majd pár perc után mindkettőnkből kitört a nevetés.
- Itt vagyunk 20 évesen, országot kéne vezetni, erre ilyen dolgokon vitatkozunk - ráztam a fejem.
- Néha lehetünk önzők - vont vállat Aron.
A fiúnak az sem volt mindegy melyik partszakaszra megyünk. Komolyan már a lábam leszakadt és a kedvem is elment.
- Figyelj, innen szerintem már nem fogják hallani azt se ha meggyilkolsz, szóval nyugodtan megállhatunk - néztem a fiúra.
- Tarts ki, mindjárt ott vagyunk - biztatott.
Egy újabb 10 perc úgy voltam vele hogy megyek és megfojtom, de mikor megláttam hogy miért gyalogoltunk ennyit, rögtön befogtam a számat.
Egy saját kis stéghez vezetett, ahol egy lepedőre meg volt terítve egy komplett vacsora.
- Ez... mi... meg... mégis miért?  - kérdeztem.
- Mert szeretlek. Elég indok? - nézett a szemembe.
- Mást el se fogadnék - mosolyogtam rá.

- Ajánlom is, mert különben most akkor nagyon égnék - közölte, mire elnevettem magam.

- Az biztos - bólogattam hevesen.

Leültünk a plédre, Aron pedig közénk rakta a kis piknik kosarát, majd felnyitotta és szó szerint minden volt benne. Na jó leves azért nem volt benne, de csomó fajta szendvics, narancslé, kóla, nestea, valamint süti és csipsz töménytelen mennyiségben.

- Mond hogy meghaltam és a mennyben vagyok - bámultam folyamatosan a kosárba.

- Nem haltál meg Lena, azt nem engedném - fogta meg a kezem - Ez azért van mert megérdemled, valamint - húzott elő egy üveg pezsgőt - Megünnepeljük az első sikeres tárgyalásodat.

- Ugye nem akarsz leitatni? - vontam fel a szemöldökömet.

- Nem akartalak, de most hogy így mondod nem rossz ötlet - gondolkozott el.

- Hülye - csaptam tarkón.

Lassan ettünk és ittunk, ráérősen. Talán mindketten arra számítottunk, hogy ezzel tovább tudjuk húzni a pillanatot. Ezután úgy gondoltuk jó lesz egy kicsit megmártózni a langyos vízben. Nem kell arra gondolni hogy fröcsköltük, vagy esetleg egymás fejét a víz alá nyomtuk. Szó sem volt ilyenről, mert tudtuk hogy ez a mi legutolsó kettesben eltöltött időnk. 

- Szeretlek - mondta Aron.

- Én is téged - fordultam felé.

Aron közelebb hajolt hozzám, majd amikor látta hogy nem húzódok hátrébb ajkát az enyémnek nyomta. Csak egy pillanatig, aztán elhúzódott. Tudta hogy nem tehetünk meg többet és ez már végleges volt...

Az idő gyorsan telt, már csak azt vettük észre hogy éppen visszafele tartunk másnap a kocsiban. Alig szólaltunk meg. Nem tudtunk mit mondani. Amint visszaérünk onnantól két nap és esküvő, ráadásul dupla. Egy higgadt ember se tudna nyugodt maradni erre a helyzetre, akkor mi mit tegyünk? Megvan! Gondolatban már most elkezdem a hajamat tépni.
Bár eltűnhetnénk innen...