2. rész - 22. Nap

Hali! Tudom, hogy késtem, de anya itthon van és teljesen kiment a fejemből, hogy átnézzem a részt, mielőtt kiteszem. De itt van és várom a kommenteket, ugyanis az utóbbi pár részhez nem kaptam :( Jó olvasást! :)

- Ha ide mered hozni Nick, én komolyan kinyírlak! - figyelmeztettem.
- Ugyan már!  Tiszta aranyos - mondta.
- Tudod mi aranyos? Egy kutya, vagy egy macska. Istenem még egy hörcsög is az, de ez határozottan nem!
Hogy miről is van szó? Nickholas talált egy békát, így a két napi eső után és szimplán élvezi, hogy félek tőle. Ő pedig evidensnek érzi, hogy ijesztgethet vele.
- Tedd már le könyörgöm! - szóltam rá.
- Most megsértődött rád - tett eleget a kérésemnek.
- Hála az égnek! Legalább, nem látom többet - csaptam össze a kezeimet.
- Gonosz vagy - sértődött be.
- Nem, csak félek tőlük - vontam vállat - Te mitől félsz? 
- A kígyóktól - válaszolta.
- Francba! - sziszegtem.
- Mi az? - jött közelebb.
- Azt a választ vártam, hogy a pókoktól.
- Miért is? - kérdezte.
- Mert azzal tudnálak ijesztgetni, de most honnan szerezzek egy kigyót? - tettem fel a költői kérdést.
- Így jártál - vigyorgott, én pedig szó nélkül indultam vissza a kastélyba.

Rohanás állandóan esküszöm egy perc nyugtom sincsen. Most is mehetek szólni Damiennek - aki elvileg a szakács - hogy mama szerint mi legyen ma a vacsora. Mintha az én dolgom lenne ez... Aztán persze mehetek a város ügyeit intézni.
- Lena - szóltak nekem.
- Igen? - fordultam meg sóhajtva.
Bár ne tettem volna...
- Beszélhetnénk? - kérdezte Amelia.
- Ne haragudj, de sok dolgom van  - ráztam le.
- Segítek akkor - ajánlotta fel.
- Rendben - sóhajtottam.
Mégis mi mást tehettem volna?
Bocsi, de szerintem egy elkényeztetett  fruska vagy, mellesleg elveszed tőlem azt, akit szeretek, szóval menj innen?
Nevetséges.
- Merre megyünk?
- Először a konyhára,  majd egy csomó papírmunkát csinálni - próbáltam elvenni a kedvét.
- Rendben van, úgyis régen voltam már bent Damiennél - felelte, amire eléggé furcsa pillantást kapott tőlem - Szeretek velük átlagos dolgokról beszélni, olyan normális, egyszerű - magyarázta meg.
- Van benne valami - motyogtam.
Miután bementünk és beszéltünk a szakáccsal, a tárgyalóterembe vettük az irányt egy halom papírral.
- Miről is akartál velem beszélni? - érdeklődtem.
- Aronról.
- Pontosan mivel kapcsolatban vele? - piszkáltam a lap szélét.
- Nem tudom mi van velem és vele. Mióta visszatért a dzsungelből megváltozott - panaszolta.
- Értem - nyeltem egy nagyot.
- Viszont én is - folytatta, mire felvont szemöldökkel vártam hogy folytassa - Én csak nem nagyon érzem azt, mint régen. Tényleg élvezem a társaságát, de csak barátsági szinten. Nem tudom, hogy mit tegyek, reméltem, hogy te hátha tudsz valami tanácsot adni...
A következő szavakat el sem hiszem, hogy én mondtam ki.
- Figyelj Amelia, eléggé sokkolt minket ez az egy hónap. Én túl léptem rajta, de Aron lehet még nem tudta feldolgozni. Ami pedig a kettőtök távolodását illeti, lehet emiatt ilyen, te meg csak alkalmazkodsz hozzá.  Beszéljétek meg nyíltan,  négyszemközt - javasoltam.
- Köszönöm - nézett a szemembe.
- Ezen nincs semmit sem megköszönnöd - ráztam meg a fejem.
A délután további részében elbeszélgettünk mindenféle dologról. Azt hiszem félreismertem. Intelligens, szép és nagyon jó társaság. Fáj, de megérdemlik egymást Aronnal.

A papírmunkák után Amelia visszament a szobájába és én is a sajátom felé vettem az irányt, de persze ez sem jött össze, mert valaki, mintha csak arra várt volna, hogy egyedül legyek, már pattant is mellém.

- Lena - mosolygott Aron.

- Szia - köszöntem vissza.

- Milyen volt a napod? - érdeklődött.

- Hát először unalmas volt, de aztán Amelia segített és...

- Amelia?? - hitetlenkedett.
- Ühüm - bólogattam.
- Azt hittem utálod.
- Hát azt hittem, hogy egy elkényeztetett kis hercegnő, aki mindent megkapott, gy téged is, de egy kis beszélgetés után rájöttem, hogy intelligens és szerelmes beléd. Aron - vettem egy nagy levegőt - El kell venned feleségül ezt a lányt.
- Mi?? - akadt ki.
- Jól hallottad - mondtam.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan Lena! hogy vehetném el őt, ha nem szeretem? - kérdezte.
- Amelia mondta, hogy távolságtartó vagy vele, én pedig azt tanácsoltam, hogy beszéljétek meg négyszemközt. Az már a te dolgod, hogy mit mondasz neki - meséltem.
- Hát ez nagyon jó - túrt idegesen a hajába.
- Tudom, elcseszett az egész - sóhajtottam.
- Ez annál rosszabb... Mindegy megbeszélem vele a dolgokat akkor, nem halogathatom - gondolkodott - Apropó, mit szólnál ahhoz, ha valami tengerpartos helyre mennénk? - mosolyodott el.
- Milyen tengerpartos helyre? - ráncoltam a szemöldökömet.
- Megmondtam, hogy elviszlek valahova, egy kis pihenésre a nagy dolgok előtt.
- Aron, itt is van tengerpart  - világosítottam fel.
- De minek legyünk itt Sjaelland szigetén, ha mehetünk máshova is? - tette fel a nagy kérdést.
- Most fitogtatod, hogy nemesi családból vagyunk? - mosolyodtam el.
- Akár - nevetett fel.
- Oké, de ha nem ide, akkor végül is hova szeretnél menni? - érdeklődtem.
- Megtudod majd, nagyid úgyis elmondja, mert lesz egy kis elintéznivalónk ott - kacsintott és már itt sem volt.

Aron nem viccelt. Másnap nagymama tényleg felkeresett.
- Eleonora - szólított.
- Igen? - néztem rá.
- Tudom, hogy nem igazán van kedved, de el kellene menne Aronnal, Fyn szigetére, elintézni pár dolgot - magyarázta.
- Mikor kéne indulni? - kérdeztem.
- Holnap - felelte.
- Rendben van - egyeztem bele.
Aron vajon hogy tudta ezt elintézni?