08. Nap

Tudom hogy egy egész hetet késtem sajnálom, de nem tudtam hogy folytatni, ráadásul a félév utolsó hete volt és nagyon rá kellett húznom. A nyolcadikos olvasóimnak remélem hogy sikerült a felvételi és magas pontszámot értek majd el! Nektek milyenek lesznek a félévi jegyek?
Jó olvasást! :)

Úgy éreztem magam,mint akit belerakta a mosógépbe és jól kicentriztek. Nem vagyok Aronba szerelmes abban biztos vagyok, viszont nem tudom tagadni hogy érzek iránta valamit. A szavai fájtak. De ahogy a mondás mondja: Az igazság néha fáj, és az ember csak akkor tudja hogy mennyire amikor már megtapasztalta. Szarul éreztem magam, nem tudok ezen mit szépíteni, de ezzel megadta talán azt a löketet hogy ez a fellángolás amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan elmúljon. De miért akart meg csókolni megint? Újabb teszt? Jól döntöttem hogy leállítottam. Velem ne játszon senki!
Még ha nagyon szexi akkor se? - kérdezte a belső énem.
Az ágyban kuporogva úgy gondolta ideje felkelni. Nagyon remélem hogy azt gondolja hogy bealudtam. Vagy legalább végig gondolja a dolgokat magában.
A konyhába kiérve azt vettem észre hogy nincs kint.
Biztos elment sétálni.
Nem foglalkoztam vele. Elővettem  a táskámból az egyik kedvenc könyvem amit magammal hoztam és nekiálltam újból elolvasni.
Az idő repült és én észre sem vettem hogy a fiú még mindig nincs itthon. Ezt furcsálva kimentem a bejárati ajtón hogy körbe nézzek. A távolban egy alakot láttam bicegni felém. Először teljesen megijedtem. Még is ki a franc ez? De ahogy egyre közelebb jött  Aron körvonalai rajzolódtak ki. Éppen felém botladozott, ruhája szakadt volt és a bőre néhol szétkarmolt, amiből vér szivárgot ki.
- Veled meg mi történt? - kérdeztem gondolkodás nélkül.
- A majmok nem épp egy barátságos lények - nyögte ki.
- Idióta vagy a hülye tesztjeiddel együtt! - korholtam.
- Mi lenne ha a kioktatást későbbre hagynád és inkább besegítenél? - kérdezte.
- Nem jössz be ide! A tóhoz megyünk, mert szükségem van vízre hogy kitisztítsam a sebeid, csak beszaladok valamiért - mondtam és a házba beérve kikaptam Aron táskájából az elsősegély dobozt és már mentem is vissza hozzá - Gyere támaszkodj rám.
A karját a vállaimra fontam, derekát pedig átkaroltam. Tudom hogy nem bírnám el a teljes súlyát, de egy kicsit azért még is segíteni akartam.
- Ülj le és vedd le a felsőd - utasítottam.
- Vetkőztetni szeretnél? - vonta fel a szemöldökét egy halvány mosollyal.
- Én a helyedben most csöndben maradnék! Te is tudod hogy mi  van... Jó lenne, ha nem tennél rá még egy lapáttal, oké? - néztem a szemébe, mire szó nélkül kibújt a felsőjéből.
A ruhadarabot megfogva a tóba raktam, majd kimosás után Aronhoz fordultam, hogy lemossam a testéről a száradt vért és a sebeit is ellássam.
- Szólj ha fáj - kértem, odanyomva az egyik karmolásához a vizes pólóját - Szerencséd van, mert nem annyira mélyek hogy maradandó legyen valami. Lassan eltűnnek majd.
- Miért csinálod ezt? - kérdezte az érintésemtől néha összerezzenve.
- Hagyjalak itt? - néztem rá egy percre.
- Nem az bébi, csak túl nagy szíved van, pedig elég bunkó voltam veled - mondta.
- Én is az voltam, de igaz volt. Tedd rendbe magadba a dolgokat Aron, mert addig nincs mit erről beszélnünk - ráztam meg a fejem, mikor már a fertőtlenítővel bajlódtam.
- Értem - bólintott.
- Szóval majmok? - tereltem el a témát.
- Bementem az ő területükre - mondta.
- De minek, ha tudtad? - kérdeztem.
- Nem érdekelt - vont vállat - Csak sétálni akartam, de nem figyeltem gondolkodás közbe és ez lett - grimaszolt.
- Szar ügy - kötöttem be a sebeket.
Nehezemre eset nem fogdosni Aront. Annyira izmos volt póló nélkül, hogy ki ne akarna végig simítani egy-két kockán?
- Kész - szólaltam meg.
- Köszönöm szépen - nézett rám.

- Bárki megtette volna - vontam vállat.

- Nem mindenki.

- Jó, akkor legközelebb itt hagylak elvérezni - javítottam ki magam - Mi a terv mára?

- Fogalmam sincs - bökte ki - Vadászni kéne.

- Az a te reszortod!

- Miért akkor mi a tiéd? - kérdezett.

- Látványt nyújtok - viccelődtem.

- Valóban - motyogta nagyon halkan.

- Teljesen működő képes vagy, szóval nyugodtan mehetsz te. Este meg majd átcserélem a kötéseidet - mondtam.

- Már alig várom - motyogott megint.

Aron elvégezte az ő részét a munkában, én meg addig megpróbáltam tüzet gyújtani, ami nem ment nagy sikerrel. Hogy ment olyan könnyen az ősembereknek? Már egy fél órája ütöm össze azt a két követ és semmi! Nem az én asztalom ez...
-  Rosszul csinálod - szólalt meg egy ismerős hang a hátam mögött, amibe beleborzongtam.
- Na nem mondod! Ezzel szenvedek már mióta - dobtam el a köveket.
- Olyat keres aminek az egyik oldala sima, és a másiknak pedig kicsit élesebb - kereste - És ezt kell egymáshoz simítani - adta a kezembe a köveket - És tartsd a faágak felé - érintette meg a kezeimet és cselekvéssel is megmutatta ugyanezt, amit elmondott.
- Látod - lehelte a fülembe, amikor sikerült egy kis szikrát kicsikarni.
A rekedtes, mély hangjától a hideg kirázott, a szívem pedig eszeveszett tempóban verni kezdet. Nagy levegőt kellett vennem hogy lecsillapodjak kicsit. Ám de ez se jött be, ugyanis Aron illata kúszott be az orromba és ez csak még jobban elkábított.
- Ilyen egyszerű - nézett rám oldalról, majd nagyon lassan, hogyha elakartam volna húzódni megtehettem volna, de abban a pillanatban teljesen lesokkolódtam.
Aron pedig egy lehelet finom puszit nyomott az arcomra, majd szó nélkül felállt mellőlem és úgy csinált, mintha semmi nem történt volna.