10. Nap

Helló! Tudom hogy megint késtem, de egyszerűen nem volt időm. Azonban most itt vagyok és most már a történet kezd beindulni és azt is megsúgom hogy tervezek második évadot, a dzsungelen kívül. Emésztgessétek ;) Köszönöm  a felirazkozókat! Nagy boldogság nekem :) Jó olvasást! :)

Nem tudtam hova tenni a tegnapi napot. Aron nem ilyen. A szívem azt mondja hogy "örülj már neki te szerencsétlen!", de az agyam viszont azt hogy teljesen mások vagyunk. Mint ahogy mondani szokták, egyik vállamon az ördög, másikon egy angyal, akik egymással vitatkoznak. Mindig nevettem az ilyen részeken a könyvekben. Bolondos kis metaforának találtam. Viszont most már igazat adok ennek. Tényleg így van, még ha csak képzeli is az ember. Az ellentétes érzéseid úgy kavarodnak egymással hogy teljesen beletudsz zavarodni.

- Ideje felkelni - keltegetett az említett személy.

- Nem- nem - ráztam meg a fejem és a másik oldalamra fordultam, egyenesen le a plédről a faágak közé - Jól van felkeltem! - ültem fel hirtelen, de aztán... - Nem mégsem - dőltem vissza félkómáson.

- Bébi kelj fel, tovább kell mennünk - simított végig az arcomon.

- Ha ezt csinálod, sose fogok felkelni - mosolyodtam el csukott szemmel.

- És ha azt mondom találtam egy kis vízesést, ahol megmosakodhatsz? - kérdezte.

- Micsoda? - nyitottam ki a szemeimet - Ha viccelsz, akkor ne tudd meg mit csinálok veled - fenyegettem.

- Hát csábító a gondolat, de nem vicc - vigyorodott el.

Nekem se kellett több. Fél perc alatt már felpattantam egy rongyos ruhámmal és egy tisztával, amit felterveztem venni és már rohantam is amerre a fiú mutatott.

- Várj megyek veled inkább - mondta.

- NEM! Nem jössz velem. Egyedül is megy - tisztáztam.

- Valahogy sejtettem hogy ezt mondod, ezért voltam előtted én is - mosolyodott el.

- Na jól van mosolyember megyek, sietek -kezdtem el gyorsabban szedni a lábaimat.

Aron nem hazudott. Tényleg volt ott valami vízszerűség. A kedvem egyből jobb lett, ugyanis ragadtam a kosztól, vagyis inkább a kosz ragadt rám már automatikusan. Ó, ez Lena? Akkor ragadjunk rá! Na valahogy így.

Nem igazán kellene ehhez már hozzászoknom. Lassan visszavár a család és ott ez már nem lesz  megengedett.

1 évvel ezelőtt

Rohanok haza. Anya azt mondta fontos dolgot kell megbeszélnünk. Mióta apa meghalt nagyon egyedül érzi magát. Igaz hogy apa állandóan úton volt, de akkor is másabb az érzés mindkettőnknek. 

- Megjöttem! - kiáltottam és lerúgtam a a cipőimet, majd a táskámat ledobtam a cipősszekrényre.

- Gyere a nappaliba - kiáltott.

Úgy tettem ahogy mondta. Az említett szobába beérve ott találtam anyát, amint éppen valami magazint olvasott teljesen fekete otthoni ruhában. 

- Miről szeretnél beszélni velem? - kíváncsiskodtam.

- Figyelj... Igazából nem akartam ezt veled közölni, de tekintettel arra hogy apád meghalt kénytelen vagyok teljesen felforgatni az életedet - kezdte - Apád egy nagyon fontos személy volt. Ő volt Dánia hercege. Nagymamád pedig a királynő ott. Én egyszerű ember voltam, de az  egyetemen  beleszerettem apádba és diploma után hozzámentem. Amikor megszülettél nem akartunk ki tenni ennek az egész kavalkádnak, így megállapodtunk nagymamáddal abban hogy mi külön költözünk és normális életed lesz, de mivel apád beteg lett, ezért te örökölsz mindent ő helyette - fejezte be.

- Azt mondod hogy én valami táncikálós hercegnő vagyok? És mégis hogyan váljak azzá? Az etikettről semmit nem tudok...

- Elvégzed az egyetemet és nagyszünetekben eljösz Dániába és megtanulod hogy kell rendesen viselkedni.

- Nagyszerű! 

Még is mit mondhattam volna?

A víz kicsit hideg volt, de a meleg és fülledt levegő miatt inkább jól esett, mint rosszul. Gyorsan magamra kaptam a ruháimat és kezdetét vehette a mai túra. Esküszöm olyan izmos leszek, mint valamilyen pankrátor ennyi sétától, mert van egy olyan sejtésem hogy még egy pár napig gyalogolni fogunk. Óvatosan lépkedtem a köveken, mert a conversem vizes lett, amikor megbotlottam - nem is én lennék - és egyenesen egy faág kupacra zuhantam.

- Lena! Jól vagy? - termett ott mellettem hirtelen Aron.
- Igen jobban leszek ha elengeded a lábamat - tájékoztattam.
- Én nem fogom a lábad - ráncolta a szemöldökét.
- Akkor meg mi a... Úristen! Mi az? - kezdtem el bepánikolni.
Azonnal felpattantam és Aronhoz szaladtam védelemért.
 -Úgy látszik egy csontváz - közölte.
- Hogy mi? - hitetlenkedtem.
- Tényleg azt akarod hogy megismételjem? - kérdezte.
- Nem - ráztam meg a fejemet - De hogyan...
- Hogy hogyan került ide? Valószínűleg nem élte túl az itt létet - válaszolta.
- Micsoda? Ha ő nem élte túl, akkor mi majd hogy fogjuk? - kérdeztem tőle. - Valld be hogy itt fogunk meghalni!
- Figyelj ide! - vette a kezei közé az arcomat - Nem fogunk meghalni! -Kibírjuk mindketten érted? - fürkészet nagy zöld íriszeivel.

 - Jól van - nyeltem egy nagyot.

- Temessük el és utána induljunk tovább - javasolta.

- Rendb... hogy mi? Temessük el? - néztem rá kikerekedett szemekkel.

- Miért ha te lennél ez a csontváz, akkor is ezt gondolnád? Jól esne neked? - vonta fel a szemöldökét.

- Igazad van - ismertem el - De én nem érek hozzá! - szögeztem le.

Ástunk neki egy gödröt, majd Aron szépen lassan belerakta egyenként a csontokat.

- Kész - tapogattam meg a földet, majd a fiú felé fordultam - Aron!

- Tessék? - kérdezte.

- Vedd vissza a pólód! - utasítottam.

- De meleg van - adta a logikus választ.

- Az egy dolog, viszont teljesen zavarba hozol a felsőtesteddel - pirultam el.

- Szóval zavarban vagy? - jött közelebb miközben megjelent az arcán az a jól ismert féloldalas mosolya.

- Igen, és akkor? - ütköztem neki egy fának hátrafele menet.

- Akkor én örülök - vigyorgott, most már pontosan előttem állva.

- Ne szállj el magadtól - figyelmeztettem.

- Nem szoktam repülni - támasztotta meg a kezét a fejem két oldalán, majd elkomolyodott - Meg foglak csókolni - közölte - Ha nem szeretnéd, akkor most szólj - vett egy nagyobb levegővételt.

- Tedd meg - suttogtam neki lélegzet visszafojtva.

Neki se kellett több, ajkait hevesen az enyémekre nyomta. Sokkal szenvedély telibb volt, mint tegnap. Kezemet egyből a hajába vezettem és közelebb húztam magamhoz, ő pedig szoros ölelésbe zárt viszonzásul. Levegő hiányában azonban elváltunk.

- Mennünk kéne - javasolta pár perccel  később.

- Rendben - bólintottam kábán és kezdetét vette, egy megint hosszúnak ígérkező gyaloglás.

09. Nap

Csumi van! :) Mit szóltok hogy ilyen hamar rész? Ráadásul elég izgalmas is, úgy gondolom. Nagyon nem akarom húzni az időt, ez amolyan kárpótlás a késésért. Jó olvasást ;)

A napok csak mentek. Ha jól számoltam már vagy másfél hete itt vagyunk. Nem hiszem el hogy még nem találtak ránk... Aronnal a kommunikációnk meglehetősen minimálisra csökkent. Ha nem muszáj, akkor nem szólunk egymáshoz, ami kicsit boldogít, mert így nem szórakozik velem, másrészről pedig elszomorít, ugyanis hova tűnt a fiú érdeklődése irántam? Hova tűntek a megpróbált közeledési kísérletei? Be kell hogy valljam hiányoznak ezek a dolgok.
- Mit szólnál ha elindulnánk azon az úton, amerről ide találtunk a házhoz? Talán sikerülne kijutnunk, ha visszafelé megyünk, ahonnan jöttünk és a széléhez érünk egy idő után - vetette fel az ötletet Aron.
- Talán - gondolkoztam el.
Mégis mi bajunk lehetne? Max felfal valami, vagy megtámad, esetleg szimplán csak úgy hirtelen meghalunk. Nem is nagy áldozat nem igaz?
Amikor végül is rábólintottam a dologra nagy nehezen, akkor elkezdtünk összekészülődni. Bepakoltunk minden fontosabb dolgot a táskánkban, amíg belefért. Majd teletöltöttük a flakonokat vízzel és még egy utolsó fürdést is végrehajtottam. Egy kicsit "megsirattam" a vizet, elvégre mikor lesz újból fürdésre alkalmam? Nem valószínű hogy a közeli időben.
- Mehetünk? Kész vagy? - kérdezte Aron.
- Megvagyok, mehetünk - biccentettem.
 Ezután ameddig a lábunk bírta - rendszerint én fáradtam el hamarabb- addig gyalogoltunk. A lábam leszakadt a végén, és nekem mindegy volt már csak leakartam ülni valahova.
- Ennyi bőven elég volt mára - sóhajtottam egy nagyot és jól meghúztam a flakont.
- Alig mentünk valamennyit - világosított fel.
- Mi az hogy alig? Vagy 2-3 órája sétálunk! Neked ez alig?! - kérdeztem.
- Ahogy mondod - bólintott.
- Egyébként is mi van, ha nem jó fele megyünk? - kérdeztem.
- Miért? Jobb ha ott maradunk és várunk a csodára? - kérdezett vissza.
- Nem is tudom ki sérült meg pár nappal ezelőtt a majmoktól - vádoltam meg.
- Az puszta nem odafigyelés miatt volt! - védte be magát.
- Én is ezt mondanám. Min lehet ennyire gondolkozni hogy nem figyelsz?
- A francba is rajtad! Még is min tudnék gondolkodni? Állandóan te jársz a fejemben! Hogy mégis mi a francot érzek irántad? Hogy most közeledjek e hozzád, vagy sem? Hogy hagyjam az egészet a francba, mert nem lesz semmi értelme, vagy mégse? - akadt ki.
A vallomása teljesen meglepett, na meg az is ahogyan beszélt. Még soha nem hallottam hogy ennyire ideges. Tény hogy veszekedtünk, de akkor nem emelte fel ennyire a hangját, meg mindketten jól tudtuk hogy csak szívatjuk egymást.
- Azt mondtad hogy a francba - néztem rá elképedve, kinyögve egy nagyon nem lényeges mondatot.
- Azt, és akkor mi van? - túrt bele a hajába.
- Nem szoktál káromkodni - utaltam az egyik elhangzott párbeszédünknek erre a részére.
- Úgy látszik már ezt is kihozod belőlem, sok más mellett - húzott magához hirtelen - Döntöttem. Nem tudom távol tartani magamat tőled - suttogta, majd ajkait sürgetően tapasztotta az enyéimre.
A bőrömet mintha áramütés érte volna, úgy kirázott a hideg. A kezem automatikusan felkúsztak a nyakára és a hajába beletúrva meghúztam pár tincsét, mire egy kis sóhaj szakadt ki a belőle. Ebben a röpke pillanatban döntöttem úgy hogy nem próbálom tovább eltaszítani magamtól. Nem lennék már rá képes.
Aron szorosabban fonta körém a karjait, ezzel közelebb  préselve magát hozzám. Nyelve bejutást kért, amit egy idő után megadtam. A gyomromban görcs keletkezett, nem is pillangók repkedtek. Az egész lényem erre a pillanatra várt, még ha titokban is. Mikor már nem bírtuk tovább levegővel, elváltunk és homlokainkat egymásnak döntöttük.
- Sajnálom - mondta.
- Mit? - kérdeztem - Azt hogy megcsókoltál? - próbáltam rendezni a levegő vételeimet.
- Nem - eresztett meg egy halvány féloldalas mosolyt, amit úgy szeretek.
- Akkor? - vontam fel a szemöldökömet.
- Azt hogy ilyen sokáig vártam arra hogy ezt megtegyem - válaszolta - Vagyis megtettem volna hamarabb is, de akkor már elszúrtam és neked pedig idő kellett.
- Tényleg más vagy - ámultam.
- Valóban és még vannak meglepetéseim - kacsintott.
- Figyelj, nekem az is bőven elég hogy sikerült elérnem, hogy káromkodj, még ha minimálisan is - vigyorogtam.
- De szemtelen valaki - csikizett meg.
 - Hékáás! Nem csikizünk engem, mert azt nem értékelem és megharagszom.
- Igen? Hát igaz, milyen kár lenne, ha egy ilyen szép lány haragudna rám - mosolygott.
- Zavarba hozol - motyogtam.
- Éppen ez a célom - mosolygott.
- Nem igazán jó cél - mondom.
- Ó, dehogynem! - vált át vigyorgásba.
- Attól én még fáradt vagyok - ültem rá egy farönkre.
- Szépen terelsz témát - bólogatott elismerően.
- Tudom - néztem rá.
- Egyébként akkor gyújtsunk tüzet és pihenjünk le - javasolta.
Így is tettünk. Ő tüzet gyújtott, mert  nekem még mindig nem megy rendesen. Kit áltatok? Ha lehet akkor még bénább vagyok benne, mint voltam. Szóval én addig leterítettem két plédet a földre, amit még a házból hoztunk el.
Sötétedésnél megvacsoráztunk, majd egymás mellé lefeküdtünk alvásra készen.
- Jó éjt - kulcsolta ujjait az enyémek köré, majd puszit nyomott a kézfejemre.
- Neked is - suttogtam.

08. Nap

Tudom hogy egy egész hetet késtem sajnálom, de nem tudtam hogy folytatni, ráadásul a félév utolsó hete volt és nagyon rá kellett húznom. A nyolcadikos olvasóimnak remélem hogy sikerült a felvételi és magas pontszámot értek majd el! Nektek milyenek lesznek a félévi jegyek?
Jó olvasást! :)

Úgy éreztem magam,mint akit belerakta a mosógépbe és jól kicentriztek. Nem vagyok Aronba szerelmes abban biztos vagyok, viszont nem tudom tagadni hogy érzek iránta valamit. A szavai fájtak. De ahogy a mondás mondja: Az igazság néha fáj, és az ember csak akkor tudja hogy mennyire amikor már megtapasztalta. Szarul éreztem magam, nem tudok ezen mit szépíteni, de ezzel megadta talán azt a löketet hogy ez a fellángolás amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan elmúljon. De miért akart meg csókolni megint? Újabb teszt? Jól döntöttem hogy leállítottam. Velem ne játszon senki!
Még ha nagyon szexi akkor se? - kérdezte a belső énem.
Az ágyban kuporogva úgy gondolta ideje felkelni. Nagyon remélem hogy azt gondolja hogy bealudtam. Vagy legalább végig gondolja a dolgokat magában.
A konyhába kiérve azt vettem észre hogy nincs kint.
Biztos elment sétálni.
Nem foglalkoztam vele. Elővettem  a táskámból az egyik kedvenc könyvem amit magammal hoztam és nekiálltam újból elolvasni.
Az idő repült és én észre sem vettem hogy a fiú még mindig nincs itthon. Ezt furcsálva kimentem a bejárati ajtón hogy körbe nézzek. A távolban egy alakot láttam bicegni felém. Először teljesen megijedtem. Még is ki a franc ez? De ahogy egyre közelebb jött  Aron körvonalai rajzolódtak ki. Éppen felém botladozott, ruhája szakadt volt és a bőre néhol szétkarmolt, amiből vér szivárgot ki.
- Veled meg mi történt? - kérdeztem gondolkodás nélkül.
- A majmok nem épp egy barátságos lények - nyögte ki.
- Idióta vagy a hülye tesztjeiddel együtt! - korholtam.
- Mi lenne ha a kioktatást későbbre hagynád és inkább besegítenél? - kérdezte.
- Nem jössz be ide! A tóhoz megyünk, mert szükségem van vízre hogy kitisztítsam a sebeid, csak beszaladok valamiért - mondtam és a házba beérve kikaptam Aron táskájából az elsősegély dobozt és már mentem is vissza hozzá - Gyere támaszkodj rám.
A karját a vállaimra fontam, derekát pedig átkaroltam. Tudom hogy nem bírnám el a teljes súlyát, de egy kicsit azért még is segíteni akartam.
- Ülj le és vedd le a felsőd - utasítottam.
- Vetkőztetni szeretnél? - vonta fel a szemöldökét egy halvány mosollyal.
- Én a helyedben most csöndben maradnék! Te is tudod hogy mi  van... Jó lenne, ha nem tennél rá még egy lapáttal, oké? - néztem a szemébe, mire szó nélkül kibújt a felsőjéből.
A ruhadarabot megfogva a tóba raktam, majd kimosás után Aronhoz fordultam, hogy lemossam a testéről a száradt vért és a sebeit is ellássam.
- Szólj ha fáj - kértem, odanyomva az egyik karmolásához a vizes pólóját - Szerencséd van, mert nem annyira mélyek hogy maradandó legyen valami. Lassan eltűnnek majd.
- Miért csinálod ezt? - kérdezte az érintésemtől néha összerezzenve.
- Hagyjalak itt? - néztem rá egy percre.
- Nem az bébi, csak túl nagy szíved van, pedig elég bunkó voltam veled - mondta.
- Én is az voltam, de igaz volt. Tedd rendbe magadba a dolgokat Aron, mert addig nincs mit erről beszélnünk - ráztam meg a fejem, mikor már a fertőtlenítővel bajlódtam.
- Értem - bólintott.
- Szóval majmok? - tereltem el a témát.
- Bementem az ő területükre - mondta.
- De minek, ha tudtad? - kérdeztem.
- Nem érdekelt - vont vállat - Csak sétálni akartam, de nem figyeltem gondolkodás közbe és ez lett - grimaszolt.
- Szar ügy - kötöttem be a sebeket.
Nehezemre eset nem fogdosni Aront. Annyira izmos volt póló nélkül, hogy ki ne akarna végig simítani egy-két kockán?
- Kész - szólaltam meg.
- Köszönöm szépen - nézett rám.

- Bárki megtette volna - vontam vállat.

- Nem mindenki.

- Jó, akkor legközelebb itt hagylak elvérezni - javítottam ki magam - Mi a terv mára?

- Fogalmam sincs - bökte ki - Vadászni kéne.

- Az a te reszortod!

- Miért akkor mi a tiéd? - kérdezett.

- Látványt nyújtok - viccelődtem.

- Valóban - motyogta nagyon halkan.

- Teljesen működő képes vagy, szóval nyugodtan mehetsz te. Este meg majd átcserélem a kötéseidet - mondtam.

- Már alig várom - motyogott megint.

Aron elvégezte az ő részét a munkában, én meg addig megpróbáltam tüzet gyújtani, ami nem ment nagy sikerrel. Hogy ment olyan könnyen az ősembereknek? Már egy fél órája ütöm össze azt a két követ és semmi! Nem az én asztalom ez...
-  Rosszul csinálod - szólalt meg egy ismerős hang a hátam mögött, amibe beleborzongtam.
- Na nem mondod! Ezzel szenvedek már mióta - dobtam el a köveket.
- Olyat keres aminek az egyik oldala sima, és a másiknak pedig kicsit élesebb - kereste - És ezt kell egymáshoz simítani - adta a kezembe a köveket - És tartsd a faágak felé - érintette meg a kezeimet és cselekvéssel is megmutatta ugyanezt, amit elmondott.
- Látod - lehelte a fülembe, amikor sikerült egy kis szikrát kicsikarni.
A rekedtes, mély hangjától a hideg kirázott, a szívem pedig eszeveszett tempóban verni kezdet. Nagy levegőt kellett vennem hogy lecsillapodjak kicsit. Ám de ez se jött be, ugyanis Aron illata kúszott be az orromba és ez csak még jobban elkábított.
- Ilyen egyszerű - nézett rám oldalról, majd nagyon lassan, hogyha elakartam volna húzódni megtehettem volna, de abban a pillanatban teljesen lesokkolódtam.
Aron pedig egy lehelet finom puszit nyomott az arcomra, majd szó nélkül felállt mellőlem és úgy csinált, mintha semmi nem történt volna.

07. Nap

Sziasztok madárkáim! :) Itt a következő rész ahogy ígértem hogy hétvégén érkezik. Remélem elnyeri tetszéseteket! A következő rész pontban egy hét múlva érkezik. Ha esetleg picit rövidebb lett sajnálom, de tanulnom kell, mert itt a félév a nyakunkon és nekem itthon nagyon komolyan veszik. Kitör a 3. Világháború, ha hármason lesz higyjétek el. Szóval ha dörög az ég majd két hét múlva, akkor azok csak az itthoniak:DD  Kommenteljetek és jó olvasást! ;)

Délelőtt kellett pár perc míg magamhoz térjek. Az egész világ forgott velem, úgy éreztem, mintha a fejemben egy Asking Alexandria koncert lenne, és a taccsot is bármelyik percben kidobhatom. Soha többet nem tervezem a lerészegedést! Főleg nem fájdalomcsillapító nélkül.
Reggel egy szál pólóban és bugyiban voltam. Nem emlékszem hogy átöltöztem volna, sőt a tegnapi napból csak pár emlekfoszlány maradt meg. Próbálok koncentrálni, hátha valami eszembe jut, de akkor csak felerősödik a koncert hangja a fejemben.
- Jó reggelt - köszönt Aron.
- Ez minden csak jó nem - dörmögtem.
- Mert? - kérdezte.
- Mintha nem tudnád - forgattam meg a szemeimet - Tényleg volt annyi életerőm este, hogy átöltöztessen magam? - néztem a magamon levő ruháimra.
- Én voltam - szólalt meg.
- Mi? Miért? - kaptam fel a fejem.
- Mert az esti kis fürdési kiruccanásod után vizesen magadra húztad a ruháidat, így az is olyan lett, ezért kénytelen voltam - magyarázta.
- Történt valami említésre méltó tegnap? - kérdeztem.
- Nem - nézett más merre.
- Pocsék egy hazudozó vagy - mondtam.
- Lena - sóhajtott - Igen, történt, de már megmondtam, akkor magyarázom meg, ha emlékszel rá - túrt a hajába.
Istenem így még szexibb...
- Szuper! Reggel így találom magam, meg még gondolkozzak is - trappoltam be a szobába, azzal a szándékkal hogy átöltözzek.
Egy buggyos barna rövidnadrágot vettem fel, hozzá fehér trikóval. A hajamat átfésültem, majd lófarokba kötöttem és belebújtam a papucsomba.
Kiérve egy gyors pillantást vetettem Aronra. Háromnegyedes farmernadrág volt rajta, egy piros felsővel, ami engedte kimutatni izmainak vonalait.
Mit meg nem adnék hogy lássam őt félmeztelenül...
A fejemet egyből nemlegesen ráztam a hülye gondolatra. Kiakartam szellőztetni a fejem. Úgy gondoltam a séta majd meghozza az emlékeimet. Igazából nem is csalódtam magamban. A hazafele vezető úton beugrottak - a szerintem - lényeges részek. Egyből gyorsabb tempót vettem fel. Még is mit gondolt hogy nem akarta elmondani?!
- Te megcsókoltál! - vádoltam meg.
- Én azt nem nevezném annak. Inkább szájra puszi.
- És? A szándék a lényeg! Miért? - tettem fel.
- Kiváncsi voltam - vont vállat.
- Ugye ez nem valami hülye teszt kísérlet volt? - képedtem el.
Aron mély levegőt vett és felém fordult.
- Tulajdonképpen de. Arra voltam kiváncsi hogy a részeg embereknek milyen gyorsan tér vissza az előző napi emlékeik, ha valami lényeges, ámbár  szokatlan dolog történik velük - mondta.
- És sikerült? - kérdeztem fapofával.
- Igen. Felkelés után pár órával bekövetkezik - bólintott.
- Hát akkor gratulálok hogy sikerült - hangom teljesen érzelemmentes volt - De remélem azt is tudod hogy így az emberek érzéseivel is játszol - fordultam meg és lefeküdtem a kanapéra hogy elaludjak.
- Bébi én nem úgy gondoltam - jött be Aron a szobába, mielőtt elaludhattam volna.
- Ne nevezz így! - csattantam fel.
- Lena  - nézett a szemembe - Hazudtam. Nem teszt volt, igazából nagyon is kedvellek - mondta.
- De akkor miért nem ezt mondtad? - ültem fel.
- Mert elég furcsán jött volna ki valljuk be - mosolygott.
- Igazad van - kacagtam, majd éreztem hogy egy ismerős száj megint érintkezik az enyémmel...
Édes álmomból ugyanaz a férfi hang ébresztett fel, mint aki benne volt.
- Lena kelj fel!
- Mi az? Már aludni se lehet? Fáj neked vagy mi? - kérdeztem dühösen, ugyanis megzavarta a fantasztikus álmomat.
- A nevemet mondtad.
- És akkor?
- Rólam álmodtál? - kérdezett vissza.
- Rohadtul nincs közöd hozzá! Ez az én személyes terem oké? Ne végezgess rajtam teszteket, mert cseszettül unom! Ezzel a húzásoddal nagyon betettél Aron! Hagyj most egy darabig békén engem! - kértem.
- Tényleg ezt szeretnéd?
- Jelen pillanatban? Eléggé - válaszolta.
- Rendben van - nézett rám szemeivel, amik kiismerhetetlenek voltak - Kérdezhetek még valamit?
- Mi az? - adtam meg magam.
- Érzel irántam valamit? - kérdezte meg kerek perec.
- Nem hinném hogy ez már aktuális - hunytam le a szemem.
Pár perc múlva éreztem hogy az álmom vége teljesül. Az ajkunk megint összeért, de mielőtt magával ragadott volna a pillanat elhúzódtam.
- Ez így nem megy - ráztam a fejem - Nem játszhatsz az érzéseimmel! Megbántottál... Tedd rendbe magadban a dolgokat, mert ez így nem működik - mondtam ki a szavakat kíméletlenül, majd elmentem mellette, miközben belül apró darabokra zsugorodtam.