2. rész - 17. Nap

Sziasztok! Tudom hogy későn érkezett a rész, de tanulnom kellett nem sokára itt vannak a vizsgáim, az év vége és nagyon belekell húznom! De megérkezett. Jó olvasást! :)

- Lena azonnal kelj fel! Nagy gáz van! - rontott be a szobámba Teagen.
- Mi az megijedtél, mert oszlik a One Direction? - fúrtam bele a fejemet a párnába.

- Az is egy katasztrofális dolog, de én valami teljesen másra gondoltam.

- Még 5 percet - nyöszörögtem.
- Hát jól van, akkor majd te észreveszed majd, ha Aronnal összefutsz a palotában.
- Micsoda? - ültem fel hirtelen - Nem mentek el este?s
- Harold király rosszul lett tegnap, így nagyid nem engedte hogy elinduljanak - mesélte.
- De már ma mennek nem?
- Nagyon összeszedhetett valamit, mert még nem jött helyre. Egy ideig biztos itt lesznek - közölte.
- A francba! - szitkozódtam.
- Kösd fel a gatyád! Aron mindig a nyomodban lesz hogy bocsánatot kérjen! - figyelmeztetett.
- Nem lesz, mert nekem teendőim vannak - jutott eszembe.
- Igen, amikre nagymamád a fiút is hívta.
- Hát ez rohadtul jó! Nagyinak is ilyeneknek kell eszébe jutnia - fújtattam.
- Nem tehetett mást, mert bunkóság lett volna tőle - védte - Ne hibáztasd!

- Igazad van... Ez is csak velem történhetett meg. Nincs a világon olyan nagy szerencsétlen, mint én! - jelentettem ki.

- Nem én mondta! - tette fel a kezeit - Egyébként nagyid mondta hogy keljél, mert dolog van - szólt még a háta mögül, majd maga után bezárva az ajtót kiment.

Időm se volt gondolkodni, mert Anne és Emily már jöttek is be és hozták a reggelimet, miközben közölték, hogy nagymamámmal kell mennem valami megbeszélésre az ország ügyeivel kapcsolatba, majd utána megint az árvaházba. Felvettem egy egyszerű, de mégis stílusos kosztümöt, a hajamon átmentem vasalóval párszor, majd rohantam is lefele, mert késében voltam.

- Késtél! - igazolta a dolgot mama.

- Kemény 2 percet! Egyébként is azt tanultam tőled, hogy egy hercegnő nem késik, mindig mások érkeznek túl korán - húztam ki magam.

- Ez így van. Kíváncsi voltam hogy eszedbe jut e - mondta -Lena, Aron is jön  velünk -  mutatott az említettre maga mellett.

- Értesültem róla - néztem a fiúra összeszűkített szemekkel - Jobbulást a nagyapádnak, majd benézek hozzá ha lesz egy kis időm - mondtam udvariasan.

- Biztosan nagyon örülne látogatásodnak - válaszolta.

- Aron mondta, hogy sokat mesélt rólad a nagyapjának, hogy milyen volt az az egy hónap a dzsungelben. Aron azt mondta hogy ő kifejezettem élvezte. Te?- kérdezte.

- Nos - kezdtem tárgyilagosan - Minden szép és jó volt, mintha egy buborékban lennénk, aztán az kipukkadt és beözönlöttek a hazugságok és a titkok.
- Ideje indulnunk - terelte a szót nagyi, látva az eszelős tekintetemet és Aron csalódott arcát.
Elmentünk az országházba és bementünk a tárgyalóterembe, ahol elfogadtuk a kijelölt helyünket. A megbeszélni valókat sorban tárgyaltuk, megoldást kerestünk rájuk. Eléggé unalmas volt, bár egy dologra én is felfigyeltem.
- És az utolsó dolog pedig, az hogy mit kéne tennünk a Pyromen nevű céggel, akik dán, illetve angol felirat nélkül gyártották az egyik gyógyszerüket, emiatt egy gyerek, valamelyik mellékhatásától kórházba került. Szerencsére az állapotát már stabilizálták, ellenben a cég nem akar érthető feliratot rakni a gyógyszerre, mert nekik az plusz pénz - ismertette az ügyet az egyik férfi.
- Hogy micsoda? - kaptam fel a fejemet - Hol van ez a cég? - kérdeztem.
- Egy utcányira innen - felelte.
Több se kellett azonnal felpattantam és rohantam is az említett helyre.
- Eleonora hova mész? - kiáltott utánam mama.
- Szerinted tétlenül hagyom hogy egy kisgyerek majdnem meghalt? - perdültem meg a tengelyem körül.
- Majd küldünk nekik felszólítást - mondta Aron.
- Ó, hát azzal sokat elérünk - válaszoltam gúnyosan - Itt személyesen kell elintézni a dolgokat - folytattam az utamat.
Miután a nagyiék rájöttek hogy márpedig engem semmi nem tántorít el ettől, jöttek velem, befejezendőnek titulálva a megbeszélést. A Pyromen cégnél leparkolt a sofőrünk, mire mint akit puskából lőttek ki rohantam be az épületbe, nyomomban pedig a többiek jöttek utánam.
- Jó napot! Miben segíthetek? - néz fel rám a recepciós.
- Az igazgatóval óhajtok beszélni - mondtam.
- Sajnálom, de ha nincs előreegyeztetett időpontja, akkor sajnos nem tudja önt fogadni.
- Mondja meg neki hogy ha nem tud fogadni, akkor nem biztos hogy a jövőhéten meglesz még a cége.
- Mit mondjak ki keresi? - kérdi a nő.
Ez tényleg nincs tisztában azzal hogy ki vagyok?
- Dánia hercegnője - válaszoltam.
A nő felkapta a telefont majd átjelentkezett az igazgatóhoz és ismertette vele a dolgokat.
- Mr. Fiterch várja önöket - mutat az egyik ajtóra.
Gyors léptekkel indulok meg az ajtó felé, majd egy mély lélegzetet véve  kinyitom az ajtót és mindhárman belépünk rajta.
- Jó napot Margit királynő, Aron herceg és Eleonora hercegnő - hajol meg előttünk - Miben állhatok rendelkezésükre?
- Van itt egy kis probléma uram - kezdtem - Értesültünk arról hogy nincs angol, illetve dán  felirat az egyik gyógyszerükön és ezért egy kis gyerek majdnem meghalt. Ennek fényében még mindig nem akarnak megfelelő feliratot rakni rá, ami a törvénnyel ütközik - ismertettem a dolgokat.

- Hercegnő az túl sok plusz pénz lenne a cégnek - mentegetőzött.

- Engem az nem érdekel! Fel tudja fogni azt hogy majd nem meghalt egy gyerek miattuk?! - emeltem fel a hangom - Elmondom mi lesz. Vagy raknak feliratot arra a gyógyszerre,vagy beperelem a cégüket. Világos? - kérdeztem.

- De akkor csődbe megy a vállalatunk...

- Biztosìthatom, hogy nem fog, ha megteszi azt amire kérem önt.

- Rendben - mondta pár perc gondolkodás után.

- Örülök. Remélem minnél hamarabb sikerül elintézni, addig kérem ne adják eladásra ezt a gyógyszert.

- Úgy lesz - bólintott.

- Öröm volt beszélni Mr. Fiterch.

- Önnel is Eleonora hercegnő - hajolt meg - Viszlát.

- Viszlát - köszöntem el.

- Lena! - szólalt meg Aron mögöttem, majd lassan leült mellém.

- Emily ő itt Aron herceg. Nagyon kedves, nem kell tőle félned - mosolyogtam a 4 éves kislányra, akivel éppen a csúzdákról beszélgettünk.

- Szia Emily - köszönt neki Aron.

- Szija - köszönt vissza a lány.

- Mi jóról beszélgettek? - érdeklődött.

- Épp most akajtam meg kérni Lena hercegnőt, hogy ojvasson nekem, de akkor  ojvashatnátok együtt is nekünk - csillantak fel a szemei.

- Persze, hogy olvasunk - mosolyodott el Aron.

- Szólj Sarah néninek, hogy mindjárt megyünk. Addig üljetek le a nagyszobába - mondtam, mire a kislány boldogan elfutott.

- Tessék - fordultam felé.

- Csak azt szerettem volna mondani, hogy nagyon jól tetted, hogy ultimatumot  annak a férfinek - mondta.

- Tudom, nem hagyhattam annyiban. Ki tudja ki betegedet volna még meg?

- Igazad van. Figyelj Lena... 

- Nem Aron - ráztam meg a fejem - Nincs miről beszélnünk.

- De van! - ellenkezett.

- Nem, nincsen. Mennyasszonyod van. Azt még meg tudnám bocsátani neked hogy eltitkoltad milyen rangod van, de ezzel nem tudok mit kezdeni - néztem fájdalmas mosollyal rá.

- Lena ez egy elrendezett házasság az egész! Nagyapa döntött így. Én nem ellenkezhettem! - kelt ki magából.

- De akkor is tudnál változtatni ezen, csak gyáva vagy! - ezzel a lendülettel fel is álltam és indultam a nagyszobába, ahol az összes gyerek lekuporodott a földre. 

- Na mit olvassunk, mit szeretnétek? - kérdeztem mosolyogva, mire Sarah néni átnyújtott két ugyanolyan könyvet nekem és Aronnak.

- Ó egy romantikus könyv - ültem le a székemre és kezdtük el olvasni.

A történet egy lányról szól, aki új iskolába kezd el járni - a tipikus sztori - majd beleszeret egy fiúba és jönnek a bonyodalmak.

- Várj Beth! Hallgass meg kérlek! - könyörgött Aron, mint a karaktere.

- Minek? Hogy megint hazudhass nekem Chase? Kérdeztem könnyes szemmel - olvastam.

- Bridget hazudott neked, nem én! Ő csókolt meg, ő kavarta a dolgokat. 

- Miért higyjek neked?

- Mert szeretlek. Szeretlek amióta megláttalak! Soha nem tudlak kiverni a fejemből. Éjjel-nappal csak rád gondolok - nézett fel rám Aron.

Úgy éreztem már nem Chase szerepe miatt mondja ezeket a szavakat.

- Én is szeretlek - mondtam, majd gyorsan belenéztem a könyvbe - Ezután a fiú habozás nélkül odalépett a lány elé és hevesdn megcsókolta. Beth tudta hogy ezek után már minden rendben lesz, és hogy semmi nem állhat közéjük - fejeztem be - Na hogy tetszett? - mosolyogtam a többiekre, mire egymás szavába vágva akartak véleményt nyilvánítani.

Miután kibeszéltük a történetet, ideje volt mennünk. Hátra mentem hogy kihozzam a táskámat, amikor valaki megfogta a karomat hátulról, majd a falnak nyomott.

- Aron... mit csinálsz? - néztem a fiúra nagy szemekkel.

- Nem bírom. Hiányzol - simított végig az arccsontomon, mire meglódult a pulzusom.

- Nem, én haragszom rád - próbáltam tisztán gondolkodni.

- Legszívesebben állandóan a közeledben lennék, a nap minden percében - ajkainkat csak pár miliméter választotta el - Enged meg - suttogta a számba.

- Engedem - mondta csukott szemmel, mire az ajkait hozzányomta az enyémeimhez. 

A felismerés pár másodperc múlva belém csapott és eltoltam magamtól.

- Ezt nem lett volna szabad - mondtam, majd a táskámat megfogva elmenekültem.

2. rész - 16. Nap

Nagyon hamar itt az új rész. Remélem tetszik!  Jó olvasást :)

Egy hete folyamatosan sírok. A szemeim vérvörösek és fel vannak dagadva. A szobalányaim nem győzik eltüntetni a nyomokat, amiket szabadidőmben - vagyis este - teszek. A családom, vagyis anya, nagymamám és Philippe - akit már családtagnak tekintek - átlátnak rajtam, amíg a kastély többi lakója, illetve Koppenhágában élő emberek semmit nem sejtenek. Nem is vetne jó fényt rajtam ha meg látnák hogy a leendő királynő még a személyes dolgait se tudja elintézni, nem hogy egy egész országot irányítson.
Aronról szerencsére - vagy valahol legmélyebben bánatomra - nem találkoztam, a nagymamám mesél róla néha, de csak amikor muszáj a két ország ügyeit megbeszélni, ezen kívül nem említi meg, mert tisztában van a dolgokkal. Valamint azt mondta hogy, mint az unokájának azt mondaná hogy nagyon aljas húzás volt a fiútól. Legalább egyetértünk. Ezen belül nem tudom elfelejteni. Hiába tette amit tett, akkor is szeretem. Ez nem egy gyorsan elmúló érzés, hanem hosszantartó, ami biztos belém vésődött örök életemre. Amilyen felemelően, egetrengető volt, most oly annyira szenvedős és fájdalmas. Ez az érzés egy hét alatt azt hiszem hogy csak még jobban erősödött.

Egy újabb nap, újabb tanulással és feladatokkal. A koronázási időpont ketyeg és nekem még nagyon sok tudást, illetve tapasztalatot kell magamba szívnom. A szobalányaim, Anne és Emily már behoztak a reggelimet, aminek turkálva nekiálltam, amíg ők kivilágították a lakosztályomat.
- Jó reggelt! Hogy van ma? - tette fel a kérdést Emily.
- Mondtam már hogy tegezzetek nyugodtan, alig vagytok idősebbek nálam 4 évnél. Szeretném, ha jóban lennénk - mondtam, miközben meg rágtam a tojást.
- Akkor, mint egy barát azt mondom hogy egyél. Mióta megérkeztél, alig eszel valamit, csak turkálsz - világosított fel az egyértelműre Annie.
- Nem igazán vagyok mostanában éhes - szurkáltam a villámmal a tojást.
- Egy fiú se ér ennyit hercegnő... Lena - javította ki magát Emily.
- Még akkor se ha életem talán legszebb hónapja volt az az egy hónap, ahol megismertem álmaim hercegét szó szerint. Akinek odaadtam magam, mert bele szerettem, majd amint kikerültünk a dzsungelből kiderült ki is ő valójában és hogy jegyese van? - sóhajtottam tanácstalanul - És az a probléma hogy az érzéseim nem változtak.
- Ki ez a fiú?
- A Norvég herceg - suttogtam.
- Aron Daniel Westford herceg? - csodálkoztak, mire csak bólintottam egyet - Pedig olyan karót nyeltnek tűnik.
- Az is volt! Meg rettentően okos, amit fitogtatott is, de aztán jobban megismertem...
- A lehető legközelebbről - tette hozzá Anne, mire Emilyvel elnevettük magunkat.
- Hát remélem azzal jobb kedvre tudunk deríteni hogy Teagen Adams lent vár téged - mosolyogtak rám.
- Nem küldenétek fel? 11-ig úgy sincs teendőm, így az ágyamban szeretnék lenni - kértem őket, mire bólintottak és kimentek.
- Kopp, kopp! - hallottam kintről az imitálast egy ismerős hangtól.
- Gyere csak be - mondtam.
- A madarak csiripelték hogy valakinek igen szüksége van a legjobb barátnőjére, valamint hogy az a valaki nem eszik rendesen - húzta el a száját - Lena enned kell ez nem játék! Én megértem hogy Aron miatt van, aki megjegyzem egy köcsög, de a testi épségeddel nem játszunk! - figyelmeztett és még a mutatóujját  is felemelte.
- Igazad van, csak annyira rossz hogy kihasznált, és ettől szomorú vagyok és ideges egyszerre.
- Üsd csak meg bátran ha meglátod! Én majd megakadályozom hogy a többiek ne szakítsák félbe az akciódat.
- Megegyeztünk - nevettem fel.
- Helyes, és most szedd össze magad, mert körbevezetsz a városban - tapsolt kettőt - Tudtommal 11 óráig szabad vagy.
- Jól tudod - bólintottam - Már is csak reggelizek. Kérsz?
- Lena ez a te reggelid.
- Tudom, de normál esetben sem ennék meg ennyi mennyiséget - közöltem, mire igazat adott és elpusztítottunk mindent a tányérról.
Ezek után a szekrényem felé vettem az irányt - vagy inkább egy kis szoba felé - és kiveztem egy utcai ruhát. Kicsit jó érzés hogy nem kell kosztümben lennem. A hajamat csak kifésültem és felraktam egy minimális sminket.
Majd Teagen maga után húzva engem rontott ki az autóhoz és indultunk a városnézésre. Koppenhága még egy hét után is ugyanannyira  letud nyűgözni. Bejártuk a fontosabb helyeket, már amennyire időnk volt.
- Meddig maradsz? - kérdeztem.
- Már rúgna ki a palotából felség? - sértődött meg.
- Dehogy! Csak kiváncsi vagyok.
- A nyári szünetet itt töltöm. Megnézem ahogy azt a dögnehéz koronát a fejedre teszik - vigyorgott - Meg hátha találok valami jó kis herceget magamnak.
- Valószínű hogy találsz. Jövőhéten lesz a szülinapom. Nagyi minden létező fontos embert meghívott. Mindenki itt lesz aki számít - mondtam.
A palotába visszaérve egyből nekiláttam a teendőimnek. Tanulás, majd árvaházba mentünk. Végül nagyi mellett meg kellett jelennem valamilyen rendezvényen. Hazaérve kidőltem a társalgóban, amíg nagyi telefonon beszélt valakivel.
- ...örömmel látunk titeket eme eseményre az unokáddal. Igen, önek is Harold - tette le - Na jó. Tudom hogy most a legkevésbé hiányzott ez neked, de az etikett megkövetelte - fordult felém.
- Mit? - érdeklődtem.
- Aron herceget és Harold királyt meghívtam a szülinapodra.
- Hogy mit csináltál? - ijedtem meg.
- Nem, nem! Mond vissza! Nem akarok találkozni vele, semmilyen formában se!
- Nem tehettem mást. Bajt okozott, ha nem kapnak meghívást - világosított fel.
- A francba! - szitkozódtam.
- Eleonora! -szólt rám élesen anya a hátam mögül.
- Bocsánat - motyogtam.
- Tudom hogy rossz neked, kellemetlen dolog lesz ez, de ki kell bírnod - mondta anya.
- Hát te mondtad hogy mindenki ott lesz, aki számít. Úgy látszik ők is számítanak - veregetett hátba Teagen.

Az elmúlt hét teljesen elvette az időmet, ugyanis a szülinapot szerveztük. Így csak szabadidőmben tudtam idegeskedni Aron miatt. De eljött ez a mai nap is, amikor szembesülnöm kell vele. Reggel Anne és Emily reggel egy forró vízzel teli káddal vártak mondván " most meglátja a herceg hogy mit veszített". Én meg beleegyeztem. Na meg azért is mert egy kész wellnes szállodában éreztem magam egész nap Teagennel és az este felé elkezdték megcsinálni a hajamat és a sminkemet is. A végeredmény egyszerűen fantasztikus lett és a mellé illő fehér báliruhámmal és fejdíszemmel, tényleg szépnek éreztem magam.
- Hercegnő majd bejelentik ön kilép ezen az ajtón, integet és lelibben a lépcsőkön - ismertette a tervet Andrea, az egyik szervező.
- Rendben - bólintottam.
A zajok egyre hangosabbak lettek, ezzel jelezve hogy egyre több vendég van odalent.
- Bejelentem az ünnepelt, Eleonora Valeria Benett hecegnő megérkezett - kiáltotta be az egyik őr, mire két oldalról kinyitották nekem az ajtót.
Óvatos léptekkel - nehogy elessek a magassarkúmban - elindultam előre. A korláthoz érve integettem és mosolyogtam emberekre. Lassan elindultam lefele a lepcsőn, miközben a tartottam a szemkontaktust a többiekkel. Lent nagyi várt Philippel az oldalán. A férdi nyújtotta nekem a kezét, majd nagymamámat elengedve, vele kezdtem meg a bálon az első táncot. Ez után hercegekkel táncoltam egész este. A lábamat már nem éreztem, de felemelő érzés volt.
- Szabad egy táncra? - szólalt meg mellettem egy igazán ismerős hang.
A herceg, akivel táncoltam meghajolt, majd távozott és a helyére beállt Aron.
- Szia Lena - suttogta, miközben felvette az alaptartást.
- Eleonora - javítottam ki.
- Ne haragudj már rám kérlek... Tudom nagyon elrontottam - kezdtünk el táncolni.
- Hogy van a mennyasszonya herceg? - hagytam figyelmen kívül a mondandóját.
- Amelia aggódott, de nem igazán érdekel. Mást szeretek.
- Micsoda szerencse hogy előkerültünk nem igaz? Bizonyára majd kicsattan a jegyese örömében hogy előkerült felséged - mondtam.
- Lena ne tedd ezt - könyörgött.
- Eleonora vagyok érted? Sajnálod? Én is sok mindent sajnálok. Legfőképpen azt hogy beléd szerettem és most szenvedek miatta. Hogy két hete egy Paris Hilton féle vakolattal élek, mert el kell tüntetnem a sirás nyomait, merta tudat hogy hazudtál és mással vagy erre késztett - vallottam be, mire Aron arca teljesen elkomorult - Ha most megbocsátasz mások is várnak még. Nagyon örültem - pukedliztem és amilyen gyorsan kifutottam a kertbe hogy a szenvedésemet elfújja a szél.

15. Nap

Az tény hogy már vártam mikor jönnek értünk, de ez volt a legrosszabb pillanat. Most komolyan 5 perccel később nem tudtak volna jönni? Idegesen álltam fel a helyemről, nem tudván hogy mi lesz velünk és hogy Aron mit akart mondani. Más részről viszont örültem, ugyanis végre kiszabadultunk abból a kunyhóból vagy miből. Az indián sok ilyen kis kunyhók mellett vezetett minket, majd megállt az átlagosaknál kétszer akkorában. Kit akarok áltatni elégé megijedtem. Eddig mindig ott voltak anyáék, vagy ugye a testőrök mostanában. Vagyis inkább majdnem egy hónappal ezelőtt. Emlékszem mikor megtanított Philippe pár önvédelmi fogásra. Szerintem többet nem is kíséreli meg.

Idegesen vettem irányt a nagymamám felé. Nem igaz hogy kiakartak használni! Azt gondolták hogy annyira hülye vagyok, hogy nem látok át a dolgokon? Ha lehetséges lenne már tuti hogy felrobbantam volna idegességemben. 
- Jó napot Lena hercegnő hogy van ma? - kérdezte kedvesen Philippe.
- Olyan átverős napom van - morogtam.
- A nagymamája azt mondta, hogy ma nem tud önnel foglalkozni és hogy adjam át ezért a bocsánatkérésért - na fantasztikus, akkor eljöttem fölöslegesen - Azonban azt mondta itt az idő arra, hogy tanítsam meg önt pár önvédelmi fogásra.
- Rendben -fújtam ki a levegőt.
- Ruhát talál a fogadó szobában - mondta.
Bementem az említett szobában magamra rángattam az újonnan szerzett ruháimat, majd visszamentem Philippéhez.
- Na akkor kezdjük az alaptartással. Mivel jobb kezes vagy, így a bal lábaddal kicsit előrébb lépsz és a kezeidet ökölben magad elé helyezed. Így, ügyes vagy! Most pedig üss bele a tenyerembe amilyen erősen csak tudsz. Megnézem mennyi erő van benned.
Nem kellett kétszer mondani olyan erővel ütöttem a kezét, hogy már második ütésnél  elvettem maga elől, ezzel nem védve magát, szabad utat hagyva nekem. Én kihasználva az alkalmat tovább ütöttem. Az idegesség teljesen elborította az agyamat és úgy éreztem ezzel kitudom magamból adni.
- Lena hercegnő! - szólt Philippe, de nem figyeltem rá - Hercegnő ez fáj! - kiáltotta, mire észhez tértem és azonnal abbahagytam az ütések sorozatát.
- Sa-sajnálom - hajtottam le a fejemet.
- Mi a gond? - kérdezte.
Ez szerettem Philippében hogy amellett hogy véd engem, amellett mellettem van, mint egy nagybácsi.
- Ki akartak használni... Azt hittem hogy majd megbízhatok ebben a személyben, de nem úgy lett - meséltem.
- Sok ilyen ember lesz még hercegnő, aki ön által akar majd hírnévre szert tenni. Egyet tudok tanácsolni. Legyen mindig résnél! -figyelmeztetett.

Kinyitották nekünk az ajtót, majd mint egy lassított felvételben átléptük a küszöb helyét. Egy nagy helyiség volt a egész. középen egy hatalmas székkel. Ott volt egy ötven év körüli férfi, mint törzsőrmester, aki vizslatott minket, ahogy közeledtünk felé.
- Uram - hagyott magunkra minket az az indián, aki idehozott minket, majd angolul elköszönve távozott.
- A nevem, amelyiken mindenki ismer, a Sas. Kezdjük is el. Szóval tudják miért hoztuk magukat ide? - fordult felénk székével a férfi.
- Nem igazán - motyogtam.
- Egyáltalán hogy kerülnek ebbe a dzsungelbe? - érdeklődött.
- Beleestünk... Osztálykiránduláson voltunk és figyelmetlenség miatt itt kötöttünk ki - magyarázta Aron.
- Mikor történt ez?
- Lassan egy hónapja.
- Mi a nevük? - vallatott tovább minket.
Annyira izzadt a tenyerem az idegességtől. Most tényleg kikérdez mielőtt rabszolgamunkára ítél minket?
- Lena Benett vagyok, ő pedig Aron Westford - mondtam.
- Azt ugye tudják hogy már a kereső csapatok tűvé tettek maguk után mindent? - kérdezte.
- Hogyan? - kaptuk fel a fejünket.
- Az ön nagymamája és édesanyja - mutatott rám - Illetve az ön családja tűvé tettek maguk után már mindent. Engem is értesítettek és amint megtaláltam magukat értesítettem őket. Útban vannak önökért. Egy órán belül megérkeznek.
Úristen! Mégsem halunk meg! Nem leszünk rabszolgák! Nem ragadunk a dzsungelben örök életünkre! Örömömben sírva fakadtam, majd Aronra néztem. A fiú is meg volt lepődve, majd hirtelen átkarolta a derekamat, és a levegőbe emelve megpörgetett. Ez a cselekedete pár másodpercig tartott, de mégis melegség járta át az egész testemet. Boldogan, ámde magunkba mélyedve mentünk vissza abba a kunyhóba, ahol az estét töltöttük. Ahol minden megváltozott. Ahol életem egyik legszebb élményét éltem át.

Az egy óra hamar eltelt, majd hallottam a lépteket. Innentől kezdve minden felgyorsult két katonaféle ember vezetett minket egy kocsihoz, majd hosszú ideig autóztunk vele. Aron nem szólt hozzám. Láttam rajta hogy valami baja van, de nem akartam rákérdezni, elmondaná, ha akarná, így csak megfogtam a kezét és összekulcsoltam ujjainkat. Egy halvány mosoly jelent meg az arcán, de továbbra sem szólalt meg. Talán nem tudja mit gondoljon rólam, mióta elmondtam neki a kis titkomat?
Hülyeség! Akkor nem fogná a kezemet és mosolyogna rám!
Amikor utunk véget ért, már láttuk a fák ágain kiszűrődő tiszta útvonalat. Azonnal pattantam volna ki az autóból, de Aron még visszahúzott és egy bocsánatot mormogott a fülembe. Abszolút nem értettem, miért mondja, de hamar megtudtam.
Amint a felszínre értünk a családtagjaink körülvettek.
- Jaaj Lena annyira aggódtunk érted! - öleltek át és láttam a szemükben a megkönnyebbülést hogy meglettem.
Szemeimmel Aron felé néztem, ahogy neki is hasonlóképpen örültek, majd a nagymamám megfogva a kezemet odahúzott hozzájuk, ezzel megszakítva a családi idillt.
- Harold király nagyon örülök hogy meg lett az unokája, valamint hogy sikeres közös csapatként megtaláltuk őket - mondta a nagymamám.
- Hasonlóképpen Margit királynő - mosolygott.
- Hogyan? - kérdeztem egy oktávval magasabb hangon.
- Harold király Aron herceg nagypapája. Együtt kerestünk meg titeket összedolgozva - magyarázta meg.
- Aron herceg?? - akadtam ki a fiú felé fordulva.
- Aron herceg Norvégia jövendőbeli királya, valamint Amelia hercegnővel jegyesek. Nem tudtad Lena? - kérdezte.
- Nem, ezt valahogy kihagyta az élettörténetéből a herceg, a megismerkedésünknél, Nem igaz? - fordultam felé, megejtve a gúnyos hangsúlyt, ezzel palástolva a kitörni készülő sírásomat.
- Lena... - kezdte.
- Eleonora hercegnő! - csattantam fel - Hívj csak így herceg! - emeltem fel a hangom.
A két nagyszülő jobbnak látta, ha kicsit félrevonulnak hogy megtudjuk beszélni ezt, bár én ezt lerendezésnek nevezném.
- Rohadtul csak így hívhatsz világos? - kezdtem el kiabálni - Hogy gondoltad ezt? Én elmondtam neked hogy honnan jöttem, hogy nem vagyok átlagos! Te meg nem? Oké ez még a kisebbik probléma... De az hogy nem mondtad el hogy jegyben jársz! - ordítottam - Én odaadtam magamat neked, mert azt hittem komolyan gondolod, ahogyan én! - folyt le egy könnycsepp végig az arcomon, majd ezután követte az összes többi.
- Komolyan gondoltam! - kiáltotta.
- Komolyan?! TE komolyan? Akkor miért jársz jegyben? - sírtam - Jobb lesz ha szépen elfelejtjük egymást - suttogtam.
- Ne kérlek Lena... - fogtam meg a karom.
- Ne! - téptem ki magam az érintéséből - Nem tudom elviselni ezek után az érintésedet - suttogtam tovább - Én szerettelek... - vallottam be újra - Viszlát herceg - fordultam meg és gyors léptekkel a családom felé vettem az irányt, ahol édesanyám szó nélkül átölelt és hagyta hogy a vállán kisírjam magam.