11. Nap

Tudom késtem és nincs mentség. nem volt időm se ihletem, de igyekszem mindig részt hozni, ahogy tudok. Egy kis extra ajándék hogy pár információt elmondok a bloggal kapcsolatban:

                                                                                - a párosunk még 4 napig lesznek a dzsungelben

                                                                                - az első évad 15 részes lesz

                                                                                - a második évad szintén annyi

                                                                                - így a két évad 30 részes lesz

Jó olvasást! Sietek:)

Nem tudom mit higgyek. Aron elég furcsán viselkedik. Naponta párszor odajön hozzám, megcsókol, majd úgy csinál, mintha semmi nem történt volna. Továbbra is ugyanúgy viselkedik, beszél velem, mint eddig. Csak időközönként megcsókol, ami nem normális. Legalábbis szerintem...
- Jól van kb. fél úton lehetünk, ha minden igaz - mondta Aron.
- Honnan veszed? - kérdeztem.
- A nyomokból - adta az egyszerű választ.
- Sokat jársz szabadidődben az erdőben? - ugrattam.
- Ami azt illeti igen - válaszolt.
- Csak vicceltem - ismertem be.
- Én nem - rázta a fejét.
- Most komolyan? De miért? - kérdeztem.
- Az az én dolgom - mondta egyszerűen.
- Ja, bocs. Azt hittem már vagyunk annyira jóban, hogy elmond.
- Még nem.
- Még nem? Aron állj meg! - utasítottam, mire lassan felém fordult.
- Lena menünk kéne... - javasolta.
- Befognád egy kicsit? Figyelj, nem tudom hova tenni  a dolgokat. Egyik pillanatban megcsókolsz, majd úgy csinálsz, mintha semmi nem történt volna, most meg közlöd hogy még nem vagyunk olyan kapcsolatban?! Na ide hallgass! Velem te ne szórakozz és magyarázd el hogy mi van! - néztem.

- Túl bonyolult ez az egész - rázta a fejét.

- Szerintem csak te teszed azzá - vágtam vissza - Itt vagyunk a dzsungelben, ketten. Mi olyan nehéz ebben? - kérdeztem.

- Az hogy amikor már kikerülünk, akkor mi lesz - válaszolt.
- De nem biztos hogy kijutunk innen - ráztam a fejem.
- Ha az én szüleimen múlik, akkor hidd el ki fogunk - mondta és egy percre úgy érzetem, mintha a szavaknak mögöttes tartalma lenne.
- Oké -nem igazán értettem - Azt mondtad hogy... nem is mondtad, mindegy - zártam le gyorsan.
- Mit nem mondtam? - kérdezte.
- Semmit - válaszoltam gyorsan.
- Lena...
- Semmi, csak hogy számon akartalak kérni hogy miért vagy ilyen velem, mintha csak alkalmi ember lennék, akit kedved szerint megcsókolhatsz, hogy aztán úgy csinálhass, mintha semmi nem történt volna, de... nincs jogom, ugyanis nem mondtad hogy kedvelsz. Egyedül annyit mondhatok hogy ne szórakozz velem - sóhajtottam.
- Lena én kedvellek, de ez bonyolult - nézett rám.
- Felejtsd el a bonyolult részt. Mi vagyunk itt ketten. Te meg én. Ha ez is bonyolult neked, akkor nem tudok mit csinálni, viszont ha nem akkor mi lenne ha normálisan viselkednél velem, ha már tényleg kedvelsz? - kérdeztem fanyar mosollyal.
- Ha nem lennék veled összezárva már egy ideje, akkor nem tudtam volna értelmezni ezt a mondatodat - húzta jellegzetes féloldalas mosolyára a száját.
- Milyen szerencse hogy tudtad - vigyorodtam el.
- Amúgy is megfejtettem volna, mert szeretném hallani minden egyes dolgot amit mondasz.
- Ha most teljesen beléd lennék zúgva, úgy el csöpögnék, mint a fagyi egy forró nyári napon.
- Milyen szépen fogalmaztál - biccentettem.
- Próbáltam költői lenni - gúnyolódtam.
- Legközelebb lehet az is összejön - szórakozott rajtam mosolygott.
- Tuti - bólintottam.
- De el bíztad magad.
- Örülök hogy ragadt valami a stílusomból rád is. Kicsit kiakasztott ahogyan néha beszéltél.
- Most nem? -vonta fel a szemöldökét.
- Inkább azt mondanám hogy kevésbé... Hé! -kiáltottam rá.
Ugyanis Aron úgy döntött ideje lesz ha csöndben maradok ezért felkapott, majd lefektetett egy füvesebb részre, majd mint a 12 évesek elkezdett csikizni.
- Hagyd már abba hát összepisilem magam és egy újabb tiszta ruhámnak lőttek - nevettem, ahogy kezei az oldalamnál jártak.

- Szerintem nem nagy ár azért, hogy hallak téged végre nevetni - hagyta abba.
- Amúgy is hallottad már - mosolyogtam kedvesen.
- De sosem jött szívből - mondta őszintén, miközben fölém magasodott.
- Sosem volt olyan, aki szívből megtudott volna nevettetni, még csikizéssel se. Az életem elég komplikált - vallottam be.
- Akkor már ketten vagyunk - nyomta az ajkait az enyémekre.
Ajka puha volt és mint mindig, most is teljesen elkábultam a csókjától. Egyszerűen imádom ezt a fiút. Úgy érzem kezdek érezni iránta valamit. De ez nem helyes. Én egy hercegnő vagyok - bár még most sem fogtam fel - és nem hiszem hogy én választhatok magamnak férfit. Legalábbis a filmekben ez láttam és a Neveletlen hercegnő a legjobb film a világon!
- Ugye most nem csinálsz úgy, mintha mi sem történt volna? - suttogtam.
- Eszem ágában sincsen.Téged nem szeretni a világ legrosszabb dolga lenne. Igazad volt. Csak mi vagyunk itt ketten. Ezt évezzük ki és...
- ...és fura mondom valahogy kedveljük egymást - fejeztem be.
- Én azt akartam mondani hogy ketten kísérletezhetünk, nem kell már egyedül, de ez se rossz mondat befejezés - vigyorodott el.
- Tudod mit kéne még elemezned? - tettem fel a kérdést neki.
- Mit? - kíváncsiskodott.
- Ezt a csókot - húztam le a tarkójánál fogva.

- Még nem is lenne annyira szörnyű ez a sok séta, ha nem kéne cipelnem magammal ezt a rohadt nehéz táskákat - nyögtem fel.
- Szeretnéd hogy hozzam azt is? - kérdezte, majd hátrafordult felém, de aztán felbukott valamiben.
- Aron! Úristen, jól vagy? - siettem oda hozzá.
- Persze, csak ez a lövedékben felbuktam - nyugtatott meg.
- Lövedék? - néztem rá kitágult pupillákkal.
- Az - fogta meg óvatosan - Ezek Amazóniai vagy más néven Karoja indiánok. Nem annyira veszélyesek, de nem is az a nyugodt törzs.
hirtelen a bal oldalunkon rezgett a bokor. Nagyon megijedtem és Aron keze után kaptam. óvatosan odanéztem és láttam a bokor tetején kikandikálni pár színes tollat.
- Aron most mi lesz? - remegtem.
- Nem tudom - mondta ki azt, amit jelen pillanatban nem akartam a szájából hallani.