14. Nap

Hali! Tudom hogy elég sokat késtem, de nem volt időm sehogy se írni, viszont most itt van. Nagyon köszönöm az előző részhez írt kommenteket. Hihetetlenül jól estek! Remélem hogy ehhez is érkezik néhány. Jó olvasást! :)

Másnap reggel olyan helyeken éreztem izomlázat, ahol eddig nem gondoltam hogy lehet. Nem bántam meg a tegnap estét, főleg ahogy oldalra fordultam és láttam, amint édesen szuszog mellettem. Keze átölelte a derekamat és amikor megpróbáltam kiszabadulni, hogy azért egy kicsit rendbe hozzam magam mire felébred - nem pedig kicsit kiöblíteni a számat és felrakni egy kis sminket hogy kinézzek valahogy és olyan filmes jelenet legyen az egész - de keresztül húzta a szándékomat, ugyanis mikor leakartam a karját magamról operálni, még szorosabban ölelt magához. Így a reggeli tervemet elvetettem és örömmel közelebb bújtam hozzá. Egy kis idő múlva résnyire nyitotta a szemeit, amit egyenesen rám emelt. Halvány mosoly jelent meg az arcán, majd egy lehellet finom puszit nyomott a számra.
- Jó reggelt! - szólalt meg mély hangján, ami most rekedtesen csengett.
- Neked is - ragyogott fel az arcom.
- Hogy vagy? - kérdezte, miközben végig simított a karomon, majd a keze visszatért a derekamra.
- Izomlázam van - húztam el a számat.
- Szeretnéd ha meg dolgoztatnák egy kicsit az izmaidat újból? - kerekedett hirtelen felém.
- Merevedésed van mi? - kuncogtam.
- Igen, de attól még kívánlak - csókolt meg.
- Nem volt elég a tegnapi? - incselkedtem, amikor elváltunk.
- Veled nem tudok betelni. Gyönyörű vagy, még így kócosan és kipirult arccal is - mondta őszintén.
- Szeretlek - dünnyögtem az ajkaira.
- Én is téged Lena - sóhajtott.
Olyan jó volt így csak ketten a saját kis világunkban, de mindketten tudtuk hogy a szüleink megtalálnak minket és akkor biztos hogy minden meg fog változni. Folytatnom kellesz az etikett órákat, mint kötelesség. Emlékszem az első ilyen órára. Még most is mosolyt csak az arcomra amilyen béna voltam.

- Jó napot hercegnő!
Margit királynő már várja - üdvözölt a férfi oldalt, amikor kinyitotta az ajtót nekem.
- Őőő... helló idegen, aki volt olyan kedves és kinyitotta az ajtót nekem - dadogtam.
- Eleonora ne így! - jelent meg a nagyi a teljes nevemen szólítva - Mond normálisabban!
- Magának is jó reggelt idegen, aki kinyitotta nekem az ajtót - próbálkoztam.
- A nevem Philippe hercegnő - segített ki.
- Nagyon örvendek Philippe - mosolyogtam rá melegen - Francia maga igaz? - kérdeztem.
- Honnan tűnt fel önnek? - lepődött meg - Anyám francia, míg apám dán.
- Ahogy beszél Philippe egy kicsit hallani rajta, de ez csak annak tűnhet fel, aki ismeri a nyelvet - mosolyogtam.
- Nagyon ügyes Eleonora, de minnél előbb elszeretném kezdeni a tanításodat - sürgetett nagyi.
- Rögtön kezdheted, ha csak Lenanak hívsz - egyezkedtem.
- Rendben - bólintott.
- Viszlát Philippe - köszöntem el.
- Viszlát hercegnő! - hajolt meg.
Nagyi végig vezetett az egész kastélyon először, majd bevitt egy terembe.
- Úgy látom a beszéddel nincs gondod, csak oda kell rá figyelned hogy mit mondasz - biccentett - Szóval most jön a legalapvetőbb dolog, a járás.
- Tudok én járni, ha észrevetted volna.
- Észrevettem, és azt is hogy szabálytalan. Először is, vedd fel ezeket a cipőket - nyújtotta át.
- Ez magassarkú! - akadtam ki.
- Nagyon jó megfigyelés, de most vedd fel őket.
Duzzogva ültem le a mellettem lévő fotelba és kezdtem magamra aprikálni a cipőt.
- Rendben. Most állj fel kérlek, húzd ki magad, fejedet emeld fel és kezdj el benne lépkedni.
Megpróbáltam teljesíteni amit kért, de nem mondanám hogy sok sikerrel, ugyanis amint lépkedni próbáltam, nemes egyszerűséggel a arcom találkozott a padlóval.
- Sok dolgunk lesz még itt - csóválta a fejét.

- Nézd csak hoztak be nekünk ételt nézett maga mellé Aron - Ráérünk még, ugyis csak délután jön a törzsfőnök.
- Valóban - nyújtózkodtam keresztül a fiún, hogy én is elérjem a reggelimet.
- Na ügyesen beszélsz már. Végre elhagytad már az izé, meg a tuti jelzőket - mosolygott szívből.
- Eddig is tudtam rendesen csak jól elrejtettem - kacsintottam, majd hozzáláttam az evéshez.
A reggeli után simán csak elterültünk, pihentünk és vártuk hogy mit hoz a délután. Bevackoltam magam a karjai közé és annyira odabújtam hozzá, amennyire lehetett. Cselekedetemet egy homlok puszival értékelte. El lazultam a karjai között, majd belemerültem egy újabb emlékbe.

Szokásosan iskola után nagyi felé veszem az irányt. Már teljesen hozzászoktam a dolgokhoz és egy kicsit tetszenek is ezek az órák be kell valljam. A kapunál - mama átköltözött ebbe a házunkba, amíg engem tanít - csengettem, mire egyből nyitották is. A hatalmas épület felé kezdtem el gyalogolni. Elmondása szerint a Koppenhágában lévő kastély - ami a központ - kétszer nagyobb ennél. Csöndesen beléptem az előtérbe, majd a szokásos helyiségbe vettem az irányt.
- Tudom Philippe hogy így is sokkolta a dolog, de kénytelen vagyok neki elmondani - hallottam meg nagyi hangját.
- Nem lehetne várni ezzel még? - kérdezte.
- Sajnos nem. Itt az ideje.
- Minek van itt az ideje?  - érdeklődtem.
- Nos, valamit mondanom kell még. Kérlek ülj le Lena. Szóval, azt tudod hogy törvény szerint apád lenne a trónöröklési sorrendben, de a halála miatt a következő ember a soros. A lánya...
- Vagyis én? - lepődtem meg.
- Igen Lena. Te vagy a következő. Én kevesebb, mint egy év múlva lemondok és a te kötelességed az hogy átválald - mondta.
- Át kell vállalnom egy egész országot? - nyeltem egy nagyot.
- Pontosan - bólintott, majd Philippehez fordultam hátha megcáfolja, de ő is egyetértett a nagyival.
- És ha nem vagyok alkalmas rá? - ilyedtem meg.
- Eleonora a vérünkben van ez - közölte.

Ez adta meg azt a löketet hogy elmondjam Aronnak a dolgokat. A visszaemlékezés rá ébresztett arra hogy nekem hogy esett a késői közlés a sorsomról. Ha most nem mondom el talán emiatt nem fog sikerülni ez az egész kapcsolat.
- Aron...
- Tessék bébi? - mosolygott rám.
- Te mennyire komolyan gondolod ezt a dolgot kettőnk között? - néztem a szemébe.
- Lena - komolyodott el - A lehető legkomolyabban. Szerelmes vagyok beléd és ezzel az érzéssel úgy érzem bármire képes vagyok - mondta.
- El szeretnék neked mondani valamit - vettem egy nagy levegőt - Igazából senki nem tudja csak Teagen, de most hogy együtt vagyunk - ejtettem ki, mintha valami bűvös szavak lennének - Nem vagyok átlagos ember. Tudod merre van Dánia igaz? - kérdeztem.
- Persze - vágta rá kapásból.
- És azt is tudod ki ott a királynő?
- II. Margit - válaszolta.
- Igen... Nos, ő a nagymamám.
- Mi csoda? - lepődött meg.
- Ő a nagymamám - ismételtem meg - Apám herceg volt, ő vette volna át a dolgokat, de a halála után ez mind az én feladatom. Nagyon sajnálom hogy eddig nem mondtam - hadartam egy szuszra az egészet.
Ha van ilyen, akkor Aron szó szerint lefagyott. Még talán pislogni se pislogott.
- Aron kérlek mondj valamit - könyörögtem pár perc némaság után.
A fiú már szólásra nyitotta a száját, amikor az ajtó kinyílt és egy indián lépett be.
- A főnök vár titeket - mondta.

13. Nap

Hellókaa! :) Hogy vagytok? Suli? Egyebek? Gondolom a tanárok most már mindenkire rászálltak újból, így második félév alkalmából:) Kitartás! Ennek a résznek a 3/4-e 18+-os dolgokat tartalmaz. Aki nem igazán szeretne elolvasni az tekerjen a végére:) Rövidebb lett, mint szokott lenni, de ígérem hozom majd a részt hamar! 2 komi után rész! Jó olvasást

- Hogy micsoda? - kerekedtek el a szemeim - De én... szóval még...
- Hogy szűz vagy? - mondta ki kerek-perec azt a szót, amit én nem tudtam kinyögni.
Lassan bólintottam egyet, de azért próbáltam még közelebb kerülni hozzá.
- Lena azt hittem hogy te már nem vagy az.
- Nem vagyok olyan, mint a többiek a gimiben Aron. Én a megfelelő embert vártam, akinek odaadhatom, akiről tudom hogy szeret és nem verne át - mondtam.
- Vártál? Szóval meg találtad? Ez esetben ki az? - kérdezte.
- Hát sötétbarna haja van, zöld szemei, izmos azt se felejtsem ki és éppen most tornyosul felettem, lesben állva hogy megkapjon - meséltem mosolyogva, mire szó nélkül lecsapott az ajkaimra.
A csuklóimat egy idő után kiengedte tenyerei fogságából. Ezt a lehetőséget kihasználva ösztönösen csúsztattam tincsei közé a kezeimet és néhány alkalommal meghúzogattam, mire válaszul  egy kis morgást kaptam.
Aron keze bekúszott a pólóm szegélye alá és a csípőmtől lassan egyre fentebb, nagyobb területeket kezdett el simogatni, közben pedig felsőmet le húzta rólam. Majd egyből a melltartóm is követte. Automatikusan takartam el a két mellemet kezeimmel. 

- Nem hinném hogy szégyelned kéne. Ez egy igazi nagy adottság - suttogta félig viccesen, félig komolyan - Tényleg biztos vagy benne? - kérdezte.

- Igen -sóhajtottam, majd leengedtem mindkét kezemet magam mellé.

Aron óvatos puszikkal haladt egy re lentebb a nyakamtól egészen az előbb még eltakart testrészemre. Tekintete azt sugallta, mintha éhezne. Kezeibe fogta az egyiket majd lassan a bimbómnál körkörös mozdulatokat írt le. A számból akaratlanul is egy jóleső sóhaj szakadt fel, mire a fiú felbátorodva már a szájával kényeztetett tovább. Szívta és nyalogatta, pont ahogy én kívántam, mondanom se kellett, mintha tudta volna, majd ugyanezt megismételte a másik keblemmel. Úgy éreztem nekem is kell valamit cselekednem, így felindulásból lerántottam róla a pólóját. A testét még mindig a szálkás izmok jellemezték, amitől kénytelen voltam elpirulni.

- A hasam is szerelmes lett beléd - mondta, ezzel megemlítve a görbe estémet, amikor közöltem hogy szerelmes vagyok a hasába.

- Ennek örülök - dadogtam, mire jókedvűen felnevetett, majd a szemei elsötétedtek megint és folytatta onnan, ahonnan abbahagyta.

Egy egyszerű mozdulattal kigombolta a rövidnadrágom gombját, majd a cipzárt, mire én megemeltem neki a csípőmet  hogy könnyebb legyen neki lehúznia rólam.

Az arcom lángba borult és amikor végig simított a combom belső részén akkor az ágyékomnál belenyilalt az erőteljes vágy. Automatikusan csúsztam hozzá közelebb, arra utalva hogy ezt ismételje meg. Szerencsére értette mit szeretnék, így teljesített a gondolatbeli kérésemet. Jóleső sóhajaim megint visszatértek, Aron ebből újabban felbátorodva megragadta az utolsó ruhadarabot ami még volt rajtam és lassan lehúzta rólam.

- Azt hiszem... hogy neked is meg kéne szabadulnod attól a pár ruhadarabtól - mosolyogtam.

- Akkor mire vársz? Úgy is kényelmetlen már ez a nadrág.

Felbátorodva ettől nehezen, de magam alá gyűrtem a fiút. Kicsit több ideig tartott az alsó ruharészek levétele nekem, mint neki, de a végén sikerült. Diadalittas mosollyal ültem az ölébe, mire felnyögött, majd a helyzetünkön rögtön fordított, így megint ő került felém.

- Van nálad...? - kérdeztem értelmesen.

- Meglepő, de van - bökte ki - Úgy gondoltam biztos ami biztos alapon és úgy látszik igazam volt - magyarázta meg, majd felpattant és a táskájához sietett egy szál semmibe, ágaskodó hímtaggal. Amint megtalálta visszajött hozzám és megint felém mászott. Egyik kezével támaszkodott másikat pedig lentebb vezette a csiklómhoz. Óvatosan simogatni kezdte a nedves területet, majd azt éreztem ahogy egyik ujja belém csusszan.

- Csak téged akarlak - nyögtem ki nehezen.

- Értem én kicsim, de így kevésbé fog fájni - csókolt meg és folytatta.
- Ó, Istenem - nyögtem fel.
Nem sokkal később ezt megismételte a becses tesztrészével -ahogy ő nevezte - is. A számat olyan  szavak hagyták el, amik értelmetlenek voltak, vagy mintha egy új fajta nyelv lett volna, amit most találtam ott, akkor ki, helyben.
Amikor mindketten a csúcsra értünk, Aronra rádőlve feküdtünk a ház szűk kis ágyán.
- Szeretlek - támaszkodott az egyik karjára, hogy így oldalra fordulva a szemembe tudjon nézni - Ezek után nem tudom magamban tartani! Nem érdekel hogy a kintiek mit szólnak hozzá, én ezt érzem!
- Én is szeretlek - Néztem fel rá és hevesen megcsókoltam.