12. Nap

Sziasztok! Aránylag hamar hoztam most ezt:) Jó olvasást!

Most az ember azt gondolná hogy van annyi eszünk és rohanni kezdünk. De nem ez történt. Szó szerint annyira lefagytunk, hogy pont arra nem gondoltunk, hogy talán futnunk kéne. Pedig az lett volna a teljesen egyértelmű cselekedet. Ehelyett ott álltunk, mint két idióta amíg körbevettek minket, majd pár másodperc alatt megkötötték a kezeinket és az ég felé tartva minket elcipeltek.
- Hova visznek? - kérdeztem Arontól, miközben ide-oda kapkodtam a fejemet.
- Elfognak minket vinni a törzshelyükre, ahol a főnök elé visznek, aki majd ítélkezik.
- Most segítsen meg valaki - hunytam le a szemeimet.
Nem tudom meddig cipeltek így minket, de egy idő után éreztem hogy megállunk. A talpam a földet érte. Az egész lényemben remegtem. Nem volt konkrét elképzelésem hogy mit fognak velünk csinálni. Talán megölnek, vagy befognak minket munkára. Mindenre gondoltam már. Szorosan mellettünk lépkedve húztak minket egy szalmából és fából készült házba, ahol leraktak minket, leszedték a köteleket a csuklóinkról, majd kimentek és bezárták az ajtót, miközben valami idegen nyelven hablatyoltak.

- Holnapig itt leszünk - közölte Aron, mikor becsukódott az ajtó.

- Honnan veszed? - néztem rá.

- Értettem mit beszélnek - mondta.

- Aha... akarod hogy firtassam honnan ismered ezt a nyelvet? - kérdeztem.

- Nem igazán szeretném ha ezt tennéd - válaszolta.
- Jól van. Már megszoktam hogy titkolózol néha - vontam vállat.
- Sajnálom - hajtotta le a fejét - De félő hogy ha elmondanám akkor nem állnál többet velem szóba, amit nem akarok, mert fontos vagy nekem - vallotta.
- Te is az vagy nekem - ismertem be - És majd ha úgy érzed akkor elmondod - mosolyogtam rá megértően, hiszen nekem is volt előtte egy titkom, ami nem is kicsi.

- Lena a nagyi idejön hogy ma beszéljen veled ez ügyben - mondta anya a nagy hír bejelentése után két nappal.
- Mármint hogy megbeszéljük az elkövetkező Disney-s életemet? - kérdeztem.
- Majdnem vicces voltál kislányom, de ez nagyon komoly dolog. 18 éves vagy ideje hogy felelősségteljesen kezdj el gondolkodni.
- Két napja tudom ezt az egészet! Nem olyan könnyű ezt megemészteni -rivalltam rá.
Azon a véleményen vagyok hogy kiskoromban kellett volna nekik elmondaniuk. Akkor még nem értettem volna ennek a jelentőségét az biztos, de lett volna időm hozzászokni a gondolathoz, ráadásul gyerekkoromban biztos örültem volna hírnek, mert hát minden kislány hercegnő akar lenni, így nekem is ez volt minden vágyam Ezt már mondtam is anyának, de közölte velem hogy túl fiatal voltam még akkor, nem akartak ezzel traktálni, és hogy elmondtam volna mindenkinek. Bár nem tudom ki az a mindenki mert nem igazán voltak barátaim és Teagen se állt még olyan közel akkor hozzám.
- Vegyél vissza Lena! - szólt rám anya - A nagyi Dániából ideutazott hozzád és elvárom a tiszteletet felé!
- Miért?  Mert ő a királynő? - gúnyolódtam.
- Nem, hanem mert ő a nagymamád!

-Minden rendben? - simított végig Aron a karomon.
- Igen, csak eszembe jutott anya és hogy biztosan aggódik miattam - gondolkoztam.
- Ha az én szüleimen múlik akkor tuti megtalálnak minket. Talán egy helikopterrel fésülik most át az egész Amazonast - nyugtatott meg.
- Hát ha nagymamámon múlik, akkor az enyémek is - sóhajtottam.
- Mert? - érdeklődött.
- Maradjunk annyiban hogy én vagyok a pici egy szem unokája, illetve reménye - válaszoltam.
- Értem - bólintott.
Pár perc múlva bejött két indián és lerakott elénk egy kis húst vacsora gyanánt, majd szó nélkül ki is mentek bezárva maguk mögött az ajtót.
- Kár megpróbálnod kinyitni, mert kívülről kitámasztották. Esélytelen - közölte Aron, mikor neki indultam az ajtónak hogy " na majd a szuper erőmmel kitöröm".
- És ha megölnek akkor várunk itt ölbe tett kézzel holnap reggelig? - tártam szét a karjaimat.
- Nem fognak minket megölni Lena! Tiltják nekik. Ez nem egy film! Egy Kék lagúna! Ez a valóság! - ismertette velem a  tényeket.
- De akkor mit fognak velünk csinálni?
- Az egy jó kérdés és holnap ki is derül - kezdett el enni.
Leültem és kezembe vettem az ételt. Egészen finom volt a hús bár, fogalmam  sem volt róla hogy pontosan mit eszek - ami szerintem nem is baj - de azért ízletes volt. 

- És most mit fogunk csinálni egész este? - tettem fel a nagy kérdést.

- Aludnj - adta Aron a logikus választ.

- De nem vagyok álmos - húztam el a számat.

- Hogy nem? - tornyosult fölém Aron.

A szívem a torkomba ugrott hirtelen és nem kellett sok hogy annak a pici önuralmamnak is véget vessek, amim alapból van.

- Nem - néztem fel nagy zöld szemeibe.

- Ez esetben van egy meglehetősen jó ötletem.

- És pedig? - zakatolt jobban a szívem.

- Engedd meg hogy kényeztesselek,  azt hogy az enyém legyél - hajolt nagyon közel hozzám, aminek következtében örültem hogy nem kapott el a szívroham ilyen pillanatban.

11. Nap

Tudom késtem és nincs mentség. nem volt időm se ihletem, de igyekszem mindig részt hozni, ahogy tudok. Egy kis extra ajándék hogy pár információt elmondok a bloggal kapcsolatban:

                                                                                - a párosunk még 4 napig lesznek a dzsungelben

                                                                                - az első évad 15 részes lesz

                                                                                - a második évad szintén annyi

                                                                                - így a két évad 30 részes lesz

Jó olvasást! Sietek:)

Nem tudom mit higgyek. Aron elég furcsán viselkedik. Naponta párszor odajön hozzám, megcsókol, majd úgy csinál, mintha semmi nem történt volna. Továbbra is ugyanúgy viselkedik, beszél velem, mint eddig. Csak időközönként megcsókol, ami nem normális. Legalábbis szerintem...
- Jól van kb. fél úton lehetünk, ha minden igaz - mondta Aron.
- Honnan veszed? - kérdeztem.
- A nyomokból - adta az egyszerű választ.
- Sokat jársz szabadidődben az erdőben? - ugrattam.
- Ami azt illeti igen - válaszolt.
- Csak vicceltem - ismertem be.
- Én nem - rázta a fejét.
- Most komolyan? De miért? - kérdeztem.
- Az az én dolgom - mondta egyszerűen.
- Ja, bocs. Azt hittem már vagyunk annyira jóban, hogy elmond.
- Még nem.
- Még nem? Aron állj meg! - utasítottam, mire lassan felém fordult.
- Lena menünk kéne... - javasolta.
- Befognád egy kicsit? Figyelj, nem tudom hova tenni  a dolgokat. Egyik pillanatban megcsókolsz, majd úgy csinálsz, mintha semmi nem történt volna, most meg közlöd hogy még nem vagyunk olyan kapcsolatban?! Na ide hallgass! Velem te ne szórakozz és magyarázd el hogy mi van! - néztem.

- Túl bonyolult ez az egész - rázta a fejét.

- Szerintem csak te teszed azzá - vágtam vissza - Itt vagyunk a dzsungelben, ketten. Mi olyan nehéz ebben? - kérdeztem.

- Az hogy amikor már kikerülünk, akkor mi lesz - válaszolt.
- De nem biztos hogy kijutunk innen - ráztam a fejem.
- Ha az én szüleimen múlik, akkor hidd el ki fogunk - mondta és egy percre úgy érzetem, mintha a szavaknak mögöttes tartalma lenne.
- Oké -nem igazán értettem - Azt mondtad hogy... nem is mondtad, mindegy - zártam le gyorsan.
- Mit nem mondtam? - kérdezte.
- Semmit - válaszoltam gyorsan.
- Lena...
- Semmi, csak hogy számon akartalak kérni hogy miért vagy ilyen velem, mintha csak alkalmi ember lennék, akit kedved szerint megcsókolhatsz, hogy aztán úgy csinálhass, mintha semmi nem történt volna, de... nincs jogom, ugyanis nem mondtad hogy kedvelsz. Egyedül annyit mondhatok hogy ne szórakozz velem - sóhajtottam.
- Lena én kedvellek, de ez bonyolult - nézett rám.
- Felejtsd el a bonyolult részt. Mi vagyunk itt ketten. Te meg én. Ha ez is bonyolult neked, akkor nem tudok mit csinálni, viszont ha nem akkor mi lenne ha normálisan viselkednél velem, ha már tényleg kedvelsz? - kérdeztem fanyar mosollyal.
- Ha nem lennék veled összezárva már egy ideje, akkor nem tudtam volna értelmezni ezt a mondatodat - húzta jellegzetes féloldalas mosolyára a száját.
- Milyen szerencse hogy tudtad - vigyorodtam el.
- Amúgy is megfejtettem volna, mert szeretném hallani minden egyes dolgot amit mondasz.
- Ha most teljesen beléd lennék zúgva, úgy el csöpögnék, mint a fagyi egy forró nyári napon.
- Milyen szépen fogalmaztál - biccentettem.
- Próbáltam költői lenni - gúnyolódtam.
- Legközelebb lehet az is összejön - szórakozott rajtam mosolygott.
- Tuti - bólintottam.
- De el bíztad magad.
- Örülök hogy ragadt valami a stílusomból rád is. Kicsit kiakasztott ahogyan néha beszéltél.
- Most nem? -vonta fel a szemöldökét.
- Inkább azt mondanám hogy kevésbé... Hé! -kiáltottam rá.
Ugyanis Aron úgy döntött ideje lesz ha csöndben maradok ezért felkapott, majd lefektetett egy füvesebb részre, majd mint a 12 évesek elkezdett csikizni.
- Hagyd már abba hát összepisilem magam és egy újabb tiszta ruhámnak lőttek - nevettem, ahogy kezei az oldalamnál jártak.

- Szerintem nem nagy ár azért, hogy hallak téged végre nevetni - hagyta abba.
- Amúgy is hallottad már - mosolyogtam kedvesen.
- De sosem jött szívből - mondta őszintén, miközben fölém magasodott.
- Sosem volt olyan, aki szívből megtudott volna nevettetni, még csikizéssel se. Az életem elég komplikált - vallottam be.
- Akkor már ketten vagyunk - nyomta az ajkait az enyémekre.
Ajka puha volt és mint mindig, most is teljesen elkábultam a csókjától. Egyszerűen imádom ezt a fiút. Úgy érzem kezdek érezni iránta valamit. De ez nem helyes. Én egy hercegnő vagyok - bár még most sem fogtam fel - és nem hiszem hogy én választhatok magamnak férfit. Legalábbis a filmekben ez láttam és a Neveletlen hercegnő a legjobb film a világon!
- Ugye most nem csinálsz úgy, mintha mi sem történt volna? - suttogtam.
- Eszem ágában sincsen.Téged nem szeretni a világ legrosszabb dolga lenne. Igazad volt. Csak mi vagyunk itt ketten. Ezt évezzük ki és...
- ...és fura mondom valahogy kedveljük egymást - fejeztem be.
- Én azt akartam mondani hogy ketten kísérletezhetünk, nem kell már egyedül, de ez se rossz mondat befejezés - vigyorodott el.
- Tudod mit kéne még elemezned? - tettem fel a kérdést neki.
- Mit? - kíváncsiskodott.
- Ezt a csókot - húztam le a tarkójánál fogva.

- Még nem is lenne annyira szörnyű ez a sok séta, ha nem kéne cipelnem magammal ezt a rohadt nehéz táskákat - nyögtem fel.
- Szeretnéd hogy hozzam azt is? - kérdezte, majd hátrafordult felém, de aztán felbukott valamiben.
- Aron! Úristen, jól vagy? - siettem oda hozzá.
- Persze, csak ez a lövedékben felbuktam - nyugtatott meg.
- Lövedék? - néztem rá kitágult pupillákkal.
- Az - fogta meg óvatosan - Ezek Amazóniai vagy más néven Karoja indiánok. Nem annyira veszélyesek, de nem is az a nyugodt törzs.
hirtelen a bal oldalunkon rezgett a bokor. Nagyon megijedtem és Aron keze után kaptam. óvatosan odanéztem és láttam a bokor tetején kikandikálni pár színes tollat.
- Aron most mi lesz? - remegtem.
- Nem tudom - mondta ki azt, amit jelen pillanatban nem akartam a szájából hallani.