02. Nap

Mikor magamhoz tértem, hirtelen nem tudtam hol vagyok. Beletelt pár másodpercbe még eszembe jutottak a dolgok.
Leestél az Amazonas medencébe. Aronnal utaztatok a szállodához, és veszekedésnél nem figyelt oda.
Tényleg beleestem a dzsungelbe, egy vadidegen osztálytársammal? Ez nem lehet igaz! De ő hol van?
Remek! Nem elég hogy itt vagyok, de még őt is előkell keresnem! Meg se lepődnék ha rezzenéstelen arccal elemezne valami új növényfajt, mikor rátalálok.
Teljesen kétségbeestem, és ideges vagyok. Nem tudom merre menjek, hol kezdjem a keresést, amikor hangokat hallottam. A félelem teljesen átjárta az egész testemet.
Mi van ha valami vadállat van itt? Elvégre ki tudja? Fogalmam sincs milyen állatok vannak itt! Az Isten se gondolta volna, hogy itt fogok kikötni!
Kezdek megőrülni. Az elmúlt két percben állandóan magammal beszélgetek. Sürgősen meg kell találnom Aront.
A bokrok megint elkezdtek mellettem mozogni, mire ösztönösen hátráltam. Útközben megfogtam egy botot, biztonság esetére. A levelek suhogása egyre hangosabb, így felkészültem a támadómra. Összeszedtem minden önvédelmi tudásomat - amiből annyira nem volt sok - és lejátszottam magamban hogyan rontok neki az állatnak, vagy embernek. A hatalmas faág végét erősen megmarkolom, mint egy baseball ütőt, és erőt gyűjtök a Tarzan féle üvöltésemhez.
Kár hogy ezekre nem volt szükség, ugyanis a bokor mögül Aron lépett ki a táskáinkkal együtt. Az agyam teljesen kikapcsolt és csak azt vettem észre, hogy örömömben megölelem a fiút. Nem igazán tudta hova rakni a megnyilvánulásomat. Csak állt ott szerencsétlenül és várta mikor engedem el. Szerencsére az agyam nem sokára utolért, így gyorsan elhúzódtam tőle és megköszörültem a torkom zavaromban.
- Szerintem az örömködést hagyjuk akkora, amikor kijutunk innen - szólalt meg mély, rekedtes hangján.
- Persze - értettem egyet.
- A zuhanás után mindketten elvesztettük az eszméletünket. Én már tegnap magamhoz tértem és megkerestem a kocsit. Ahogy számítottam rá, szerencsére volt benne egy elsősegély doboz, így elláttam a sebeinket. Utána este figyeltem, nehogy valami baj legyen, és ma reggel pedig megkerestem a táskáinkat - magyarázott - Egyébként hogy érzed magad? Fáj még a fejed? - kérdezte.
- Öhm - kaptam reflexszerűen a homlokomhoz, erősen - Aú! Csak ha nyomkodom, de eddig észre se vettem - tapogattam meg a gézkötést - Köszönöm.
- Nincs mit. Bár ez nem történt volna meg, ha nem kritizálod a vezetési képességem! - akadt ki hirtelen.
- Nem tehetek róla, hogy szarul vezetsz - vontam vállat.
- Szarul... - ízlelgette a szót - Milyen választékos a szókincsed - dicsért meg gúnyosan.
- Tudom. Hátha ragad rám valami, amíg összevagyunk itt zárva - mondtam.
- Nem lenne rossz - motyogta.
- Van valami terved? - kérdeztem.
- Éppenséggel van. Szerintem keressünk valami helyett, ahol vizet találunk, mert előbb-utóbb kifogyunk belőle. Szerintem észak felé kéne mennünk - mutatott előre.
- Rendben van - vettem át a táskáimat tőle - Induljunk, mert ezen a helyen még térerő sincs - néztem a telefonom képernyőjét.
- Most csodálkozol ezen, egy dzsungelben? - hitetlenkedett.
- Hát nem. Kiskoromban néztem a h2o-t - ismertem be - És a Mékó szigeten se volt, csak a hegyek tetején. Szóval valószínűleg ha fentebb megyünk és a medence szélére, akkor lesz térerőnk és tudunk segítséget hívni.
- Csodálkozom hogy tudod ezt - nézett rám elképedve - Igaz, hogy egy meséből, de ez már valami - dicsért meg.
- Nem vagyok hülye, tanulok kényszerből. Kivéve a magyart. Azt imádom! - jelentettem ki.
- Ha csak  a magyart szereted, attól még a többit értened kell. Abból az egy tantárgyból nem lehet megélni - okoskodott.
- Szerinted nem tudom? Dehogynem! Általánosságban jó vagyok, de a kémia az esélytelen - ráztam a fejemet csalódottan útközben - De már mindegy. Úgyis vége. Felvettek a Yale-re és kész - zártam le.
- Téged oda vettek fel? - kérdezte elképedve.
- Igen. Mert? - kérdeztem.
- Én is oda megyek - válaszolt.
- Fantasztikus. Azért lehetőleg ne üss majd el kérlek - mondtam.
- Hogy én? Inkább te az "apuci lefizette a vizsgáztót" jogsiddal - mosolyodott el gúnyosan.
- Apám nem tudta lefizetni - mondtam.
- Milyen meglepő. És miért nem? - érdeklődött.
- Mert tavaly meghalt - suttogtam - És mikor vizsgáztam ő éppen kemoterápián volt, ha nagyon akarod tudni - mondtam.
A szeme elkerekedett a meglepettségtől, és amíg néztem, párszor kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit.
- Én nem tudtam - védekezett pár perc után.
- Persze hogy nem! - csattantam fel - Hagyjuk ezt, és induljunk inkább tovább - vettem sietősebbre a lépteimet.
- Szerintem is, de ezt még megszeretném majd beszélni - zárta le ő is.

Egész nap gyalogoltunk párszor megálltunk inni, enni vagy éppen egy kicsit szuszogni. A vizünk tényleg fogyóban volt még az a másfél liter ásványvíz se volt meg, amit anya rakott el.
Vajon keresnek egyáltalán minket? - gondolkodtam.
Persze hogy igen! Anya már biztos halálra aggódta magát, de most koncentrálj arra hogy minnél előbb folyadékot találjatok!
- Hallod? - szólalt meg Aron hosszú órák után.
Elkezdtem fülelni és csodák csodájára tényleg vízcsobogást hallottam.
- Dehogynem! - kiáltottam és elkezdtünk rohanni.
A látvány ami akkor tárult elénk, felért egy áldással. Nem számítottunk rá, de nem csak egy nagyobb tavat találtunk, hanem egy faházat is!
- Ezt nem hiszem el - léptem be a tákolmányba.
Kicsit poros volt és lepusztult, de engem ez jelen pillanatban csöppet sem érdekelt. Volt egy nagyobb ágy, egy konyha féleség és egy kis fürdő zuhanyzó vagy kád nélkül.
- Tudod mire vágyok? Egy akkorát aludni, hogy holnapig nem kelek  fel - dőltem le az ágy bal oldalára, miután ledobtam a cuccaimat.
- Támogatom, ugyanis mióta itt vagyunk nem aludtam, mert valakinek figyelnie is kellett rád - ismételte meg a tevékenységemet.
- Hékás! Ki mondta hogy ide jöhetsz mellém? - kérdeztem.
- Na ne szórakozz már velem! Nem gondoltad hogy majd a földön alszok, ugye? - kérdezett vissza.
- De, pontosan erre gondoltam! - válaszoltam.
- Hát azt lesheted! - közölte és hátat forditott nekem.
Leshetem... Egy kicsit megmosolyogtatott, hogy kezd úgy beszélni, mint én.
Visszaszólni viszont már nem tudtam, mert hallottam, ahogy a légzése egyenletessé válik. Elaludt. Így hát ebben szótfogadva neki, átfordultam a másik oldalamra és lehunytam a szemeimet.

01. Nap

Ma van az a nap amikor megyünk az egy hónapos osztálykirándulásra. Már év eleje óta várjuk ezt az osztállyal és végre eljött. Hogy miért ennyire hosszú időre megyünk? Hazudnék, ha azt mondanám hogy azért, mert az osztály nagyon szereti egymást és roppant összetartó. Itt is, ahogy bármelyik iskolában megvannak a klikkek. Vannak az okosak, deszkások, plázabarbik, rockerek, menők stb.
Én sehova se tartozom milyen meglepő nem? Elvégre még néhány könyv is így kezdődik. Csak hogy ez nem az. A dolog amiért sehova se tartozom az azért van, mert még nem találtam meg a stílusomat, életformámat, ki hogy nevezi. Egyetlenegy lány ért meg, az pedig Teagen, a barátnőm, aki kiérdemelte négy év alatt a bizalmamat.
Leginkább azért vártam ezt kirándulást, mert Brazíliába megyünk, ahol még soha nem jártam és lássuk be, mindenki szereti az új helyeket, továbbá lazíthatok érettségi után, szülők nélkül.
- Lena Benett - olvasta fel Mr Simth, az osztályfőnököm a nevemet, a névsorban.
- Itt vagyok - motyogtam felemelve a kezem jelzés képpen.
- Nagyszerű! Már csak... ó ide fáradt. Örülök hogy megtisztel a jelenlétével minket Mr Westford - küldött a fiú felé egy gyilkos pillantást.
- Ugyan - legyintett.
Igen. Ő, Aron Westford, aki leszar mindent és mindenkit, aki állandóan csak a könyveit bújja és nem törődik senkivel se. Állítólag egyszer egy eggyel allatunk lévő fiú barátkozni akart vele és ő meg nekitámadt - nem szó szerint - és ott hagyta.
- Rendben gyerekek, akkor mindenki menjen be a terminálba. Két óra múlva indulunk - mondta az ofő.
Teagennel megfogtuk a sok cuccunkat - egy nagy bőrönd tele ruhákkal és egy nagy hátizsák kajával megtömve, anyának fontos hogy éhen ne haljak- és bent leültünk. Helyfoglalás után megkaptuk a jegyeket is, majd két kínkeserves, semmittevős óra után végre gépre szállhatunk. Komótosan szállt fel mindenki és indult el egyirányba.
- Ez annyira izgalmas - visítozott Teagen a helyünkön - Gondolj bele egy hónap Braziliában, jó idő, fürdés, furcsa kaják és ne feledkezzünk meg a helyes pasikról sem - ábrándozott.
- Ne ezeket nézd már, hanem például a kultúrájukat - szidtam le.
- Jó azt is, de 18 évesek vagyunk! Ideje pasit találni - érvelt.
Talán igaza van - gondoltam.
Egy szerelem biztos változtatna az életünkön, ez tény, de abban nincs igaza, hogy 18 évesen már kötelező egy fiú mellettünk. Szerintem az ember ráér. Nem kell semmit eröltetni.

6 óra alvás a gépen és még mindig úgy éreztem magam, mint aki ébren van egy hete, amit betudtam a levegőváltozásnak. Felkaptam a napszemüvegem és leaprikáltam magamat a repülőről.
- Rendben gyerekek. Safari féle kocsival megyünk a hotelba, ahol megszálltunk. Nem mindenkinek lesz sofőre, úgy hogy figyeljen az előtte lévő kocsira. Már eldöntöttem hogy ki kivel megy. Szóval, Adam te Ashlynnel, és velem jösz. Cassy Chassel és Sarahval. Amber, Chyrstin és Melody együtt. Akkor sofőr nélküliek Jacob vezet és aki vele megy az Daniel, Teagen és Angela. És a másik sofőr nélküli kocsiban Aron fog vezetni és az utolsó ember, aki vele megy az kizárásos alapon Lena - fejezte be.
- Nem igaz! Miért nem mehetünk együtt? - bigyesztette le az ajkát a barátnőm.
- Én se örülök neki, de majd találkozunk ha a hotel elé értünk - mosolyogtam rá, majd a cuccomat megfogva indultam el az utolsó kocsihoz. Szó nélkül dobtam hátra a cuccomat és ültem be Aron mellé.

- Remélem tudsz vezetni - néztem rá.

- Tudok - biccentett és ezzel lezártuk a beszélgetést.

Lassan mindenki beszállt a helyére és elindulhattunk. Egy fél óra múlva, az Amazonas medence szélén mentünk végig.
- Milyen szép - csodálkoztam, de a kocsi egy nagyot ugrott - Hé! Óvatosan! - néztem rá.
- Ne hogy már megmond hogy vezessek! - csattant fel.
- Van jogosítványom nekem is és ez felszólít arra, ahogy beleszóljak! - kiáltottam vissza.
- Persze gondolom apuci pénzéből mindent megoldott az ő egyetlen pici lányának - gúnyolódott és rám vigyorgott, ami nagy hiba volt.
Ahogy nem figyelt az útra elvesztette az egyensúlyt és az autó jobbra farolva leesett az Amazonas medencébe velünk együtt.