BUÉK

Boldog Új Évet mindenkinek! :)

06. Nap

Sziasztok madárkáim!:) Tudom hogy elég sokat késtem a résszel, de amíg iskola volt akkor tanultam, mert egy halom dolgozatot írtunk, ráadásul közbe még le is betegedtem... Utána meg már jött a karácsony és megyünk mindenhova:) De végre itt a rész és ígérem hogy a következő részt rendesen időpontban hozom:) Jó olvasást:)!

- Lena állj már meg! - kiáltott utánam.

- Dehogy állok! - vigyorogtam előre menet - Nem fogok én meginogni!

- Ezt elhatározhattad volna akkor, mikor beleestünk ebbe a gödörbe - dörmögte, de azért hallottam.

Talán az ivástól kiélesedtek az érzékeim? Csak mert akkor vámpír akarok lenni.

- Nem értem miért nem fogod te is magad, és húzod meg szépen azt az üveget. Akkor a mai napra a gond megoldva, ami egyébként sohasem fog megoldódni, mert tuti hogy itt halunk meg ezen az istenverte helyen - jelentettem ki.

- Igazad van. Ad csak ide azt az üveget - nyújtotta a kezét Aron.

- Na ez a beszéd - biccentettem elismerően.

Kilép végre a komfort zónájából, így egy húzás után már át is adtam neki a vodkát, de amikor már a kezei közt tartotta, szó nélkül fogta és kiöntötte a maradékot.

- Mit csinálsz? - akadtam ki - Azt mondtam hogy igyál belőle, nem pedig hogy öntsd ki!

- Így legalább nem tudsz többet inni és az én torkomon se akarod lenyomni - mondta.

- Nagyon ügyes, de attól még fürdeni fogok - kezdtem el levetkőzni - Ebben már nem állíthatsz meg! - vigyorogtam rá, miközben levettem a felsőmet.
- Teljesen őrült vagy hogy ilyesmit művelsz! Részegen fürdés? Hát nagyon eredeti mit ne mondjak! - ütötte meg agúnyos hangnemet.
- Nem úgy rémlik hogy nem kérdeztelek - néztem rá a melltartómat levéve.
Aronnak persze megakadt a szeme az arcom alatti részen egy kicsit, majd rögtön másfelé kezdett el nézelődni.
- Öltözz vissza! - parancsolt rám.
- Nem, na! - mondtam értelmesen és belemásztam a vízbe - Úristen ez annyira nagyon jó! Olyan kellemes és langyos. Gyere próbáld ki - szállt el a haragom.
- A francba! - szitkozódott és levette a pólóját, majd azt a nadrágja követte és boxerban bemászott a vízben.
- Nem is tudtam hogy kocka hasad van - ámultam.
Kidolgozott felsőteste volt, izmos karok, váll, has, hát és a lába sem volt semmi.
- Honnan tudtad volna? Nem is ismertél - rázta a fejét felém közelítve.
- Én a helyedben mutogatnám. Azt hiszem beleszerettem a hasadba - közöltem.
- Részeg vagy - nevetett fel és megfogta a karomat.
- Mondj újat - mondtam - De legalább tettem egy felfedezést.
- Valóban? És mi az? - érdeklődött.
- Ez - álltam lábujjhegyen a vízben és adtam pontosan a szája sarkába egy puszit.
Igaz hogy részeg vagyok, de még sajnos így sincs annyi bátorságom hogy azt csináljam, amit valóban akartam. Talán majd egyszer...
Aron a cselekedetemre először meg merevedett, arcáról, semmit nem tudtam leolvasni a meglepettségen kívül, majd adott egy egyszerű puszit a... számra.
- Erre úgy sem fogsz holnap emlékezni - dörmögte leginkább magának, majd kifele kezdett el húzni a vízből.

A parton odaadta az ő pólóját, mikor látta hogy az enyém vizes lett ahogy eldobtam levételkor. Szó nélkül öltöztünk fel, de ez a csönd nem tartott sokáig ugyanis ezernyi kérdés cikázptt az agyamban.
- Ez mi volt? - kérdeztem.
- Tudtommal te kezdeményeztél - válaszolta.
- Az egy dolog - vágtam vissza - De én kiszámíthatatlan állapotban vagyok, ellentétben veled!

- Holnapra úgy se fogsz emlékezni semmire sem - mondta megint.

- Hát az nem olyan biztos! - kiáltottam - Mi van ha fogok?

- Akkor elmondom majd hogy miért tettem - válaszolta.

- Hazudsz - néztem rá.

- Honnan veszed? - érdeklődött.

- Annyira könyörtelenül kimondod mindig másoknak amit gondolsz róluk, ráadásul a szemükbe nézel. Még annak a szegény kis srácnak is, aki csak barátkozni akart veled. Most viszont a szemembe se mersz nézni. Innen tudom- fejtettem.

- Ki gondolta volna hogy így okosabb vagy  - húzta fél oldalas mosolyra a száját.

- Hülye - nevettem.

- Egyébként azért viselkedtem úgy a fiúval, mert bántotta a testvéremet - magyarázta meg.

- Amolyan bátty ösztön?

- Igen, valami olyasmi bébi.

- Annyira furán hangzik a szádból még mindig - váltottam témát.

- Mondom hogy nem ismersz eléggé!

- De hogy nem! Okos vagy, fontos a családod, egy csomó fura dolgot tudsz, elképesztően szexi tested van, plusz olyan szavakat használsz, amit nem gondoltam volna, és nincs mocskos szád - soroltam.

- Káromkodás téren legalábbis - javított ki - De ez még nem minden bébi.

- Akkor mutasd meg milyen vagy! - kértem.

- Ha holnap emlékezni fogsz rá és emlékeztetsz, akkor úgy lesz - váltott át megint a rideg stílusára.

- Majd holnap! Majd ha emlékezni fogsz! - gúnyolódtam - Leszögezem hogy biztos fogok emlékezni erre! - erősködtem.

- Az illuminált állapotban lévő emberek nyolcvan... - kezdte.

- Nem érdekel hogy az emberek hány százaléka nem emlékszik másnap - legyintettem a házba beérve - Én akkor is fogok - dőltem le az ágyra.

- Úgy legyen - bólintott - De most már pihenj le, mert egész nap itt rohangáltál és esküszöm hogy én jobban elfáradtam, mint te - feküdt hanyat, miközben jólesően nyögött egyet és pár perc múlva már el is aludt.

Vicces hogy ő hamarabb fáradt el, mint én. Egy idő után elfeküdtem a bal oldalamat, így muszáj voltam hátat fordítani Aronnak. Pár perc múlva karokat éreztem magam körül és azt hogy közelebb húznak a fiúhoz. Mosolyogva és kezdetleges fejfájással aludtam el.

05. Nap

Sziasztok itt az új rész így hét közbe hogy legyen lelkierőtök a 6 nap sulihoz:DD Már a felén túl vagyunk hála az Istennek. Egy kis lazításképpen hoztam az új részt, remélem örültök! Jó olvasást!:) És ne feledjetek kommentelni sem:)

Reggel teljesen kipihenten keltem. Már rohantam volna le anyához hogy csináljon nekem valami reggelit, de ahogy kipattantam az ágyból, eszembe jutott hogy nem is otthon vagyok.
Leültem az ágyra és éreztem ahogy könnyek kezdenek el szánkázni az arcomon.
- Lena, mi a baj? - térdelt le elém Aron, amikor bejött a szobába.
- Mikor fogunk innen kijutni? Mond meg kérlek, mert megőrülök! Én már ezt nem bírom! Hiányzik Teagen és anya is! Jesszusom anya tuti hogy teljesen sokkos állapotban van! Először apa, most meg én... - csóváltam a fejem és még jobban sírhatnékom lett.
- Semmi baj sincsen. Kijutunk innen - nézett fel rám, és a szemében ott volt az ígéret.
- Miért vagy velem ilyen kedves, mikor én állandóan csak szekáltalak eddig? - kérdeztem a tekintetét elkerülve.
Lena Benett egyszerűen fantasztikus vagy hogy most jön rád az őszinteségi roham! Elismerésem!
- Magam sem tudom... - gondolkozott el - Csak úgy érzem hogy ezt kell tennem - mondta.
- Megvédesz, mint egy testvért? - kérdeztem halvány mosollyal.
- Mi lenne ha ennél inkább valamit? - kerülte ki a kérdésemet.
- Rendben - hagytam rá - De előtte azt hiszem elmegyek fürdeni. Megteszed hogy most nem jösz utánam? - fordultam felé.
- Nem ígérek semmit bébi - vigyorodott el.
- Pedig jobban tennéd - fenyegetőztem.
- Mert akkor mi lesz ha nem? - vonta fel a szemöldökét közelebb lépve hozzám.
A francba! Most mit tudok mondani?
- Feljelentelek, ha hazaértünk - mondtam ki, ami először eszembe jutott, ami lássuk be nem túl frappáns.
- Nagyon meggyőző - biccentett elismerően.
- Jobb nem jutott eszembe - vontam  vállat, majd egy váltás ruhát és egy törölközőt megfogva elindultam a tegnapi útvonalon.
A tóhoz érve leöltöztem körülnézés nélkül - úgy se lehet itt senki - majd belevetettem magam a langyos vízbe. Pont jó volt a fülledt levegő mellé. Úsztam egy kicsit, majd vonakodva, de kimásztam. Megtörölköztem és felvettem a tiszta ruhámat. Szapora léptekkel indultam vissza a házba, mert féltem egyedül.
- Már meg is jöttél? - kérdezte Aron.
- Nem csak az alteregóm vagyok - forgattam meg szemeimet.
- Egyre gyarapodik a szókincsed - bólogatott.
- Miért jösz mindig ezzel? Majd fejlődök én magamtól. Apa is mindig ezen a véleményen volt - emlékeztem vissza egy pillanatra.
- Hiányzik?
- Igen, eléggé. Mindig is azt hittem hogy örökre mellettem lesz, az érettséginél vagy például hogy majd ő kísér el az oltárhoz - nevettem fel - Tudom gyerekes álmok.
- Nem! Ez teljesen normális - mondta - El sem tudom képzelni milyen veszteség lehet ez neked.
- Mindegy. Mással is történhetett ilyen dolog. Nem sajnáltatom emiatt magam - ráztam a fejem.
- Mert erős vagy!
- Remélem igazad van - mosolyogtam - Hé, tényleg kedves vagy hozzám - tudatusult bennem, ahogy másodszorra kimondtam.
- Ne szállj el tőle! - figyelmeztetett.
- Nem terveztem - mosolyodtam el.
- Meg amúgy se lenne jó ha megölnénk egymást - folytatta.
- Az igaz, de én élvezem hogy néha veszekedünk - vallottam be.
- Valóban izgalmas. Én is élvezem - értett egyet.
- Mi mára a terv? - kérdeztem, elővéve a telefonomat - Bassza meg! - szitkozódtam.
- Mi az? - kérdezte.
- Lemerült a rohadt telefonomon! - kiáltottam ingerülten.
- Most még egy dolgot megtudtam rólad - jelentette ki.
- Hogy? - néztem rá kedvtelenül.
- Ha ideges vagy káromkodsz.
- Minden ember szokott.
- Nem feltétlen. Én nem szoktam például.
- Eltudom képzelni milyen lehetsz. Valami ilyesmit mondhatsz tuti, hogy a rézfánfütyülőjét - vigyorodtam el gúnyosan.
- Higgy azt amit akarsz - sértődött meg.
- Jól van már nyugi, csak vicceltem! - védekeztem.
- Hát nem volt poénos.
- Rendben van Mr. Sohanemkáromkodok. A te telefonodon van még egység? - érdeklődtem.

- Nincs. Azt hittem a tieden még lesz - válaszolta.

- A francba! - túrtam bele a hajamba, azzal a szándékkal hogy mindjárt megtépem magam - Akkor még is mihez kezdünk? - kérdeztem.

- Hadd gondolkodjak - kérte.

- Rendben, mást úgy se nagyon tudunk csinálni - sóhajtottam és kimentem a konyhába.

Nekiálltam enni megint valamennyit abból az ismeretlen húsból, majd nekiálltam kutakodni.

- Mi az Isten? - vettem ki egy üveget a szekrényből.

Most komolyan egy üveg vodka van az Amazonas medencei ház egyik szekrényében?

Hát fogalmam sincsen hogyan került ide, de nem is érdekelt Annyira magam alatt voltam hogy hirtelen lekaptam a tetejét és jó hosszan meghúztam. A torkom ezután úgy égett hogy azt hittem kiköpöm a tüdőmet, de után megint meghúztam. Nem érdekelt semmi sem és elegem volt mindenből.

Már a felét megittam és úgy éreztem, mintha köd szállt volna az agyamra. Valamilyen szintem élveztem ezt a mámorító érzést. Életemben először ittam, de nagyon király érzés. Folyamatosan gondolkodtam, de mindig nevetni kezdtem a végén. Már az sem érdekel hogy itt ragadunk, legalábbis jelen pillanatban biztos nem. 

Aron...

Ááá, ő úgy sem az az ivós fajta, bár nem mintha én az lennék... csak most így jött ki. Bár Aron miben nem tökéletes? Éltanuló, okos és be kell valljam eszméletlenül jól néz ki. Nem is értem miért nem vettem még eddig észre.

Mert talán eddig egy árva lelket sem engedett közel magához.

Az mondjuk igaz - értettem egyet magammal.

De a lényeg hogy talán bejön nekem úgy, mint egy pasi...

- Lena te mit csinálsz? - kérdezte az említett személy.

- Miért minek látszik? - kérdeztem vissza akadozó nyelvvel.

- Mi van veled? - nézett rám furán.

- Vodka. Kérsz? - kínáltam meg.

- Honnan szerezted? - faggatott tovább.

- Vettem a sarki boltban. Szerinted? Itt volt valamelyik szekrénybe - csapta hátra a karomat mutatásképpen - Gondolom mások is ragadtak már itt, vagy tudták hogy jövünk - vontam vállat és húztam még egyet az  üvegből.

- Rakd le azt az üveget kérlek - nyújtotta a kezét felém.

- Dehogy rakom! - húztam magamhoz - Sőt, most én meg az üveg elmegyünk sétálni és fürdünk egyet - tápászkodtam fel.

- De hát már fürödtél ma - emlékeztetett.

- És? Többször sem árt meg - fordultam meg és kifelé vettem az irányt, mögöttem lépéseket hallva.

04. Nap

Hello, hello! Újra itt vagyok, és folytatom a blogot,bár hiányozni fog a másik,de ezt is ugyanannyira szeretem!:) Ezt a részt már azóta elkezdtem írni, mióta kiírtam hogy szünet van a blogon. És nagyon jónak érzem:) Nem is húzom:) Jó olvasást! Írjatok megjegyzést hogy milyen lett:)!

A házba visszaérve ettem még egy kis húst, majd úgy döntöttem nekiállok bezárni az ablakokat. Egyszerűen rettegek a vihartól már kicsi korom óta. Nem tudom hogy miért, de a gondolattól is félek hogy mondjuk becsapódik a közelben egy villám, a dörgéstől meg összerezzenek.
- Itt vagyok - kiáltotta Aron.
- Nagyszerű! Zárd be gyorsan az ajtót, mindjárt itt a vihar! - sürgettem.
- Ennyire félsz? - kérdezte, miközben eleget tett  a kérésemnek.
- Á nem csak azért zártam be az összes ablakot és az ajtót, mert klausztrofóbiás vagyok és mazoista - mondtam cinikusan, mire felnevetett - Most mi az? - értetlenkedtem.
- Hidd el te is nevetnél, ha látnád magad kívülről, hogy egy 18 éves lány fél egy kis vihartól - világosított fel.
- Örülök hogy te szórakoztatónak találod - néztem rá fapofával, majd dörgött egyet az ég.
Automatikusan rezzentem össze és mentem az ágyhoz, hogy nyakig betakarjam magamat.
- Húzd be kérlek azt a valamit az ablaknál - mutattam abba az irányba.
- Nyugi, inkább próbálj meg aludni úgy hamarabb telik az idő - magyarázta.
- Nahát Sherlock nem mondod - forgattam meg a szememet, majd a jobb oldalamra fordulva megpróbálkoztam az alvással, Aron pedig a konyhának nevezett helyen eltűnt.

Állandóan forgolódtam és az álom sehogy sem akart a szememre jönni, így megadva magam kimásztam az ágyból és a fiú után mentem.
De a konyhában nem találtam és a kunyhó többi részében sem.
Most tényleg kiment a viharba ez az idióta?
- De ha megcsap egy villám esküszöm előtte valahogy megölöm - motyogtam magamnak.
Nem vettem magamra semmit sem. Tudtam hogy fülledt levegő lesz kint, még ha az eső esik akkor is. Amikor kinyitottam az ajtót, Aron a ház előtt állt és az eget nézte.
Nekiállt kiszámolni mennyi egy fának a magassága, vagy mi az Isten?
- Aron gyere be! Ne most számold az esőcseppeket hanem, majd otthon! - szidtam le.
De tényleg, mit csinál ő idekint?
- Gondolkodtam. Egyszer kipróbálhatnád te is - nézett rám.
- Igen is szoktam gondolkozni! - háborodtam fel - Csak mint a többi normális ember, nem pedig az esőben kiállva, szóval örülnék ha ezt a jelenlegi tevékenységedet bent folytatnád - invitáltam.

Szó nélkül jött be velem. Talán látta hogy mennyire megvagyok  ijedve.

- Átöltözök - közölte.

- Már javasolni akartam - mondtam.

Pár perc múlva vizes hajjal, de legalább száraz ruhában visszajött a szobába. 

- Aggódtál? - kérdezte szemtelen vigyorral az arcán.

- Nem tudom hogy honnan veszed ezt az idiótaságot - ráztam a fejem.

Igen.  Hazudtam. De azért mégse mondhatom neki azt hogy rohadtul megijedtem mikor nem találtam meg a házban, mert a végén még félreértené.

- Akkor minek jöttél ki utánam? Eddig azt hittem hogy felőled meg is halhatok akármelyik bokorban - mondta amit gondolt.

- Ez így is van, de mit mondanék az otthoniaknak ha kikerülök innen? Csak úgy hagytalak elveszni? - kérdeztem.

- Milyen igaz - mondta és a hangjában ott volt a cinizmus - Valld be hogy féltél hogy valami bajom esik - nézett rám.

- Gondold csak nyugodtan ezt ha neked ettől jobb az önbizalmad. Bár megjegyzem így is eléggé egocentrikus vagy.

- Egyértelmű - bólintott - Akkor én szerintem vissza ki is megyek - nyitotta ki az ajtót.

- Ne! Ne! - kiáltottam rá.

- Na mi az? - mosolygott rám.

- Maradj bent, mert még megfázol - mondtam.

- Aha, és téged ez miért is zavarna? - kérdezte.

- Mert foglalkozom veled. Mert hogy ha valami bajod lenne, én tuti meghalnék itt valahol. Egyedül biztos hogy nem bírnám. Így is megzakkanok tőled, de ha nem lennél akkor meg még inkább - vallottam be.

- Csak ennyit akartam - zárta vissza az ajtót, mire lassan kifújtam a levegőt.

- Szemét vagy - mondtam neki.

- Mert hogy? - lepődött meg.

- Átversz - közöltem.

- Nem verlek át. Te vered át magadat. Nem akarod azt mondani, amit igazából gondolsz vagy érzel. Én csak segítek hogy mégis ezt tedd - világosított fel.

- Úgy gondolom az emberek elítélik azokat akik a való énjüket mutatják, mert nincsenek benne abban a többségben, abban a közönyben ahol a legtöbb ember van - mondtam a véleményemet.

- Pont ezért tűnsz ki közülük. Ettől leszel egyéni - mondta.

- És mi van ha én félek mások véleményétől? - emeltem rá a tekintetemet.

- Meg kell tanulnod nem foglalkozni velük.

- Csak hogy az nem olyan könnyű - rezzentem össze egy újabb dörgéstől.

- Senki sem mondta hogy az - mászott be mellém ágyba.

- Tudom - takaróztam be - És te ezt hogy csinálod? - érdeklődtem.

- Csak azok tudják milyen vagyok igazából, akikkel jóban vagyok - mondta.

- És velem mi van?

- Te is csak az egyik felemet látod, mint a többi ember, de idő kérdése és megnyílok neked is - nézett rám - Főleg azért mert nem rég mondtad hogy törődsz velem - villantott egy szexi mosolyt.

Jézusom milyen jól néz ki...

- Sajnálom amit apukádról mondtam - szólalt meg.

- Nincsen semmi. Nem tudhattad - ráztam a fejemet.

- Nem ezt érdemelted! Nem ismerlek annyira és mégis neked támadtam.

- Mit szeretnél tudni rólam? - kérdeztem tőle .

- Mi? - értetlenkedett.

- Mit szeretnél rólam tudni? - ismételtem meg a gyengébb kedvéért.

- Kezdjük az általános dolgokkal - csillant fel a szeme - Család, barátok, szerelem.

- Hát anyával lakok azt már tudod. A légytől is próbál megvédeni apa után, de nem panaszkodhatok. Barátaim - ejtettem ki keserűen ezt a szót - Egy igazi barátom van, Teagen. Szerelem pedig, hát soha nem voltam még az. Ennyi - fejeztem be - Te jössz - mondtam.

- Együtt van a családom és van egy 12 éves öcsém - mesélte - Barátaim sulin kívűl vannak páran. Szerelmi életem nincsen - tudta le - De mi van Chase-el? Én azt hittem együtt vagy vele - mondta.

- De nem vagyok! Chase az a nyálas romantikus szeretne lenni, de egy az hogy csak  tetteti az egészet, másrészről meg ha ilyen lenne se tetszene - magyaráztam meg.

- Na mi az?  Nem szereted a romantikát? - vigyorgott.

- A túlzott romantikát nem bírom - javítottam ki.

- Pedig te pont olyan lánynak nézel ki - mondta ki őszintén.

- Erre mondják azt hogy látszat alapján ne ítélj - vontam vállat, majd összerezzentem egy újabb dörgésre - Egyébként mit gondoltál rólam eddig? - érdeklődtem.

- Hm... - gondolkozott el - Egy elkényeztetett apuci pici lányának hittelek, aki mindent megkap, de most már változott némiképp a véleményem.

- Vagyis?

- Vagyis, normális vagy, jó körülményekkel, viszont a szókincsed még mindig gyatra - fejtette ki - Te én rólam?

- Csöndes, társaság gyűlölő, okoskodó embernek hittelek.

- És most?

- Most csak okoskodónak hiszlek, és roppant udvariasnak - mosolyogtam.

- Nem vagyok okoskodó! Csak kijavítalak ha rosszat mondasz! - kérte ki magának - Egyébként meg az udvariasság, az emberi lételem egyik alapelve bébi - mondta, mire felnevettem.
- Most mi az? - vonta fel a szemöldökét.
- Életemben nem hittem volna, hogy ezt a szót valaha is hallani fogom a te szádból - nevettem tovább.
- Azt hogy bébi? - vigyorgott.
- Igen - töröltem le a könnyeket az arcomról ugyanis sírtam a nevetéstől.
- Hidd el más meglepetés is van rólam - villant át az arcán egy sunyi mosoly - Viszont örülök hogy jól szórakozol - mosolyodott el.
- Egyszer az életben nem árt - vontam vállat, de megint összerezzentem.
- Gyere ide - invitált kedvesen és kitárta a kezét.
- Mit szeretnél? - kérdeztem tőle furán.
- Hát gondoltam aludni szeretnél, de ahogy így elnézlek nem fogsz tudni, és úgy gondoltam hátha így jobb lesz - magyarázta meg.
Egy újabb dörgésre megugrottam és egyből Aron karjaiba másztam, mire ő azonnal átkarolt.
- Anya is mindig, így átölel - bújtam oda hozzá és éreztem hogy folyamatosan megnyugszom.
- Megtennéd hogy nem hasonlítasz többet anyukádhoz? - kérdezte, de a hangján érezhető volt hogy nincsen vele semmi baja, sőt még jól is szórakozik a hasonlaton.
- Persze - mosolyogtam, majd éreztem ahogy a karjai között elnyom az álom.

SZÜNET!

A cím önmagáért beszél. Úgy döntöttem, hogy amíg nem fejezem be a másik blogom a www.anexcitingsummer.blogspot.hu -t, addig ez a blog szünetel nem sok lesz legfeljebb egy hónap. Ha minden jól meg november végére folytathatom.
További jó őszi szünetet!
Pusza :)

03. Nap

Hosszú kihagyás után itt vagyok. Igyekszem gyakran részeket hozni, de a tanulás engem is kikészít. Jó olvasást!:)

Elgémberedett végtagokkal keltem ki az ágyból és vettem észre, hogy mellettem lévő hely üres. Normális esetben ez természetes lenne, de nem otthon vagyok.
A szívem összezsugorodott. Honvágyam volt. Mi lesz ha nem jutunk ki innen soha sem? Meg kell tanulnunk így élni, mint az ősemberek?
Gondolj bele. Itt ragadsz Aronnal egy idő után talán kijösztök egymással. Majd mivel faji elv, gyereket szülsz neki és az utódaitokat is erre a sorsra juttatjátok.
Ezt a képsort senkinek sem kivánom, de már megint magammal beszélgetek. Talán skizofrén vagyok. Megkérdem később Aront hogy mik erre a tünetek, úgy is gondolom nagyon vágja az ilyesmit is.
- Mondjuk mit nem? - kérdeztem magamtól.
- Mi, mit nem? - jött be a fiú a szobába.
- A frászt hoztad rám - szorítottam  a szívemre a jobb kezemet.
- Még mindig nem válaszoltál - mondta.
- Azon gondolkodtam hogy skizofrén vagyok e - ismertem be, mire jó ízűen felnevtetett - Ez nem vicces! - háborodtam fel.
- Nem vagy skizofrén - váltott át mosolygásba.
- Honnan veszed? - kérdeztem.
- Mert a másik fél olyankor az alternatívája az eredeti személyiségnek és tudatlanul váltakozik. Az hogy te magadban beszélsz nem az - rázta a fejét.
- Honnan veszed ezt? - kaptam rá a tekintetem.
- Nagyon nem csinálhatsz mást, ha elgondolkodtató fejjel bámulod a falat - mondta - Ha magadban beszélsz, akkor magányos vagy.
- Hát rajtad kívűl nincs olyan, akivel beszélni tudnék, szóval nem csodálom - rántottam vállat.
- Már megbocsáss, de...
- A felét nem értem a mondandódnak, jó hogy magamnak dumálok, mint egy idióta. Nincs olyan hétköznapi téma, amit nem veséznél ki szaknyelven. Néha kicsit unalmas - világosítottam fel.
- Fogalmad sincsen milyen vagyok, szóval álljál le - nézett rám.
Na jó lehet nem is én vagyok skizofrén hanem ő?
Eléggé meglepődtem az utolsó mondata hanglejtésén.
- Ha esetleg megmutatnád, akkor...
- Egyszer talán - gondolkozott el - De ahoz megkell bíznom benned.
- Nem bízol bennem? Szépen vagyunk. Akkor hogy a francba akarsz kijutni innen? - mutogattam hevesen, miközben magyaráztam.
- Majd megtalálom rá a megoldást - vont vállat.
- De okosnak hiszi magát valaki - mondtam gúnyosan.
- Csak optimista vagyok - nézett a szemembe.
Kár volt. Eddig észre sem vettem hogy a fiúnak tengerkék színű szeme van. Pedig csak úgy csillog a fekete hajával együtt, és a maga 185 centijével.
- Én inkább realista vagyok, mert... mert kitudja kimászunk e innen valaha is - dadogtam.
- Jól vagy? - vonta fel a szemöldökét, amitől méginkább azt gondoltam hogy nem.
- Csak a fejem fáj egy kicsit - improvizáltam.
Igen, a fejem megfájdult a sok hülyeségtől. Kezdek teljesen megzakkani.
- Van itt fájdalomcsillapító a dobozban. Vedd be és dőlj még le egy kicsit - szólt kedvesen, mire még inkább megszédültem és dőltem volna el, de elkapott.
- Tényleg csak a fejed fáj? - kérdezte.
- Persze, meg szédülök - nyugtattam meg - Úgy tűnik az agyam nem fog fel néhány információt - motyogtam, majd betakaróztam és visszaaludtam.

Amikor ma már másodszorra keltem fel a hasam jelezte teljesen üres és ideje valamit beletenni. Lassan keltem fel és vettem észre hogy a fejfájásom elmúlt.
- Örülök hogy felébredtél. Hoztam neked enni - nyujtott át egy hegyes fadarabon átszúrt állatrészt, ami meg volt sülve.
- Nem akarom tudni mi ez, szóval nem mond el kérlek, mert éhes vagyok - haraptam bele.
- Oké, szóval ez az állat három napig elég lesz nekünk. Továbbá azt gondoltam hogy maradjunk itt, pihenjünk és majd valamelyik nap keresünk térerőt hátha - vázolta fel a dolgokat.
- Fölösleges vitatkoznom úgy is ez lenne. De hallod hogy jutottál ilyen kajához? - kivácsiskodtam.
- Csapdát állítottam és az állat szépen belesétált, majd tüzet raktam és végül megsütöttem - mondta egyszerűen.
- Ki vagy te Tarzan? - néztem rá kérdőn, mire gödröcskésen elmosolyodott.
Istenem...
- Én azt hiszem szívok egy kis friss levegőt - tápászkodtam fel zavartan.
- Minden rendben? - kérdezte.
- Hogyne - bólintottam.
- Nem! Kibaszottúl semmi sincs rendben! - kiábaltam, mikor már tisztes távolságban voltam ahoz, hogy ne hallja - Még is mi  a francért gondolok ilyeneket? Tisztára hülye vagyok!
Nem ismered be magadnak sem.
Ugyan mit? Semmit! Na ezt megbeszéltem magammal.
Annyira elmerengtem hogy csak utána vettem észre hogy valami vizesbe léptem bele. Vagyis inkább egy tóba. Nagyon megörültem neki, hiszen két napja nem fürödtem.
Gyorsan kapkodtam le magamról a ruhát és mentem bele minnél hamarabb. Éreztem ahogy a kosz lejön rólam és megszabadít mindentől. Ezek után csak élveztem. Úgy döntöttem úszok egy kicsit. Találtam egy vízesést és beálltam a közepére, majd a hajamat is vizessé tettem.
Amikor kinyitottam a szememet, észrevettem hogy nem vagyok egyedül.
- Aron mit keresel itt? - sikítottam és vállig belebújtam a kékségbe, hogy ne lásson.
- Te mit keresel itt? - lepődött meg - Azt mondtad sétálni mész.
- De megtaláltam a tavat és fürdeni akartam, mert büdös voltam. Ha nagyon akarod tudni - világosítottam fel.
- Szintúgy - bólintott.
Alaposan végig néztem rajta. Kissé szálkás felsőteste volt, néhány kockával, valamint a V vonala kikandikált a vízből. Úristen ez gyúr vagy mi?
Az arcomat elöntötte a forróság és zavartan lesütöttem a szememet.
- Megfordulnál még kimegyek? - kértem.
- Persze - nézett rám - Megyek majd utánad - fordult el - Úgyis nem sokára vihar lesz - mondta mikor már a polómat akartam felvenni.
- Hogymi? - kérdeztem vissza félve.
- Vihar lesz - ismételte meg, miközben megfordult.
Nem igazán zavartatta magát alaposan végig nézett rajtam, majd mintha elismerően biccentett volna egy aprót.
- Öhm... Félsz tőle? - tért észhez.
- Valahogy úgy - bújtam bele a polómba - Szóval inkább elindulok nehogy elkapjon. Bent találkozunk - intettem majd megszaporáztam a lépteimet.
Érdekes estém lesz az biztos.

02. Nap

Mikor magamhoz tértem, hirtelen nem tudtam hol vagyok. Beletelt pár másodpercbe még eszembe jutottak a dolgok.
Leestél az Amazonas medencébe. Aronnal utaztatok a szállodához, és veszekedésnél nem figyelt oda.
Tényleg beleestem a dzsungelbe, egy vadidegen osztálytársammal? Ez nem lehet igaz! De ő hol van?
Remek! Nem elég hogy itt vagyok, de még őt is előkell keresnem! Meg se lepődnék ha rezzenéstelen arccal elemezne valami új növényfajt, mikor rátalálok.
Teljesen kétségbeestem, és ideges vagyok. Nem tudom merre menjek, hol kezdjem a keresést, amikor hangokat hallottam. A félelem teljesen átjárta az egész testemet.
Mi van ha valami vadállat van itt? Elvégre ki tudja? Fogalmam sincs milyen állatok vannak itt! Az Isten se gondolta volna, hogy itt fogok kikötni!
Kezdek megőrülni. Az elmúlt két percben állandóan magammal beszélgetek. Sürgősen meg kell találnom Aront.
A bokrok megint elkezdtek mellettem mozogni, mire ösztönösen hátráltam. Útközben megfogtam egy botot, biztonság esetére. A levelek suhogása egyre hangosabb, így felkészültem a támadómra. Összeszedtem minden önvédelmi tudásomat - amiből annyira nem volt sok - és lejátszottam magamban hogyan rontok neki az állatnak, vagy embernek. A hatalmas faág végét erősen megmarkolom, mint egy baseball ütőt, és erőt gyűjtök a Tarzan féle üvöltésemhez.
Kár hogy ezekre nem volt szükség, ugyanis a bokor mögül Aron lépett ki a táskáinkkal együtt. Az agyam teljesen kikapcsolt és csak azt vettem észre, hogy örömömben megölelem a fiút. Nem igazán tudta hova rakni a megnyilvánulásomat. Csak állt ott szerencsétlenül és várta mikor engedem el. Szerencsére az agyam nem sokára utolért, így gyorsan elhúzódtam tőle és megköszörültem a torkom zavaromban.
- Szerintem az örömködést hagyjuk akkora, amikor kijutunk innen - szólalt meg mély, rekedtes hangján.
- Persze - értettem egyet.
- A zuhanás után mindketten elvesztettük az eszméletünket. Én már tegnap magamhoz tértem és megkerestem a kocsit. Ahogy számítottam rá, szerencsére volt benne egy elsősegély doboz, így elláttam a sebeinket. Utána este figyeltem, nehogy valami baj legyen, és ma reggel pedig megkerestem a táskáinkat - magyarázott - Egyébként hogy érzed magad? Fáj még a fejed? - kérdezte.
- Öhm - kaptam reflexszerűen a homlokomhoz, erősen - Aú! Csak ha nyomkodom, de eddig észre se vettem - tapogattam meg a gézkötést - Köszönöm.
- Nincs mit. Bár ez nem történt volna meg, ha nem kritizálod a vezetési képességem! - akadt ki hirtelen.
- Nem tehetek róla, hogy szarul vezetsz - vontam vállat.
- Szarul... - ízlelgette a szót - Milyen választékos a szókincsed - dicsért meg gúnyosan.
- Tudom. Hátha ragad rám valami, amíg összevagyunk itt zárva - mondtam.
- Nem lenne rossz - motyogta.
- Van valami terved? - kérdeztem.
- Éppenséggel van. Szerintem keressünk valami helyett, ahol vizet találunk, mert előbb-utóbb kifogyunk belőle. Szerintem észak felé kéne mennünk - mutatott előre.
- Rendben van - vettem át a táskáimat tőle - Induljunk, mert ezen a helyen még térerő sincs - néztem a telefonom képernyőjét.
- Most csodálkozol ezen, egy dzsungelben? - hitetlenkedett.
- Hát nem. Kiskoromban néztem a h2o-t - ismertem be - És a Mékó szigeten se volt, csak a hegyek tetején. Szóval valószínűleg ha fentebb megyünk és a medence szélére, akkor lesz térerőnk és tudunk segítséget hívni.
- Csodálkozom hogy tudod ezt - nézett rám elképedve - Igaz, hogy egy meséből, de ez már valami - dicsért meg.
- Nem vagyok hülye, tanulok kényszerből. Kivéve a magyart. Azt imádom! - jelentettem ki.
- Ha csak  a magyart szereted, attól még a többit értened kell. Abból az egy tantárgyból nem lehet megélni - okoskodott.
- Szerinted nem tudom? Dehogynem! Általánosságban jó vagyok, de a kémia az esélytelen - ráztam a fejemet csalódottan útközben - De már mindegy. Úgyis vége. Felvettek a Yale-re és kész - zártam le.
- Téged oda vettek fel? - kérdezte elképedve.
- Igen. Mert? - kérdeztem.
- Én is oda megyek - válaszolt.
- Fantasztikus. Azért lehetőleg ne üss majd el kérlek - mondtam.
- Hogy én? Inkább te az "apuci lefizette a vizsgáztót" jogsiddal - mosolyodott el gúnyosan.
- Apám nem tudta lefizetni - mondtam.
- Milyen meglepő. És miért nem? - érdeklődött.
- Mert tavaly meghalt - suttogtam - És mikor vizsgáztam ő éppen kemoterápián volt, ha nagyon akarod tudni - mondtam.
A szeme elkerekedett a meglepettségtől, és amíg néztem, párszor kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit.
- Én nem tudtam - védekezett pár perc után.
- Persze hogy nem! - csattantam fel - Hagyjuk ezt, és induljunk inkább tovább - vettem sietősebbre a lépteimet.
- Szerintem is, de ezt még megszeretném majd beszélni - zárta le ő is.

Egész nap gyalogoltunk párszor megálltunk inni, enni vagy éppen egy kicsit szuszogni. A vizünk tényleg fogyóban volt még az a másfél liter ásványvíz se volt meg, amit anya rakott el.
Vajon keresnek egyáltalán minket? - gondolkodtam.
Persze hogy igen! Anya már biztos halálra aggódta magát, de most koncentrálj arra hogy minnél előbb folyadékot találjatok!
- Hallod? - szólalt meg Aron hosszú órák után.
Elkezdtem fülelni és csodák csodájára tényleg vízcsobogást hallottam.
- Dehogynem! - kiáltottam és elkezdtünk rohanni.
A látvány ami akkor tárult elénk, felért egy áldással. Nem számítottunk rá, de nem csak egy nagyobb tavat találtunk, hanem egy faházat is!
- Ezt nem hiszem el - léptem be a tákolmányba.
Kicsit poros volt és lepusztult, de engem ez jelen pillanatban csöppet sem érdekelt. Volt egy nagyobb ágy, egy konyha féleség és egy kis fürdő zuhanyzó vagy kád nélkül.
- Tudod mire vágyok? Egy akkorát aludni, hogy holnapig nem kelek  fel - dőltem le az ágy bal oldalára, miután ledobtam a cuccaimat.
- Támogatom, ugyanis mióta itt vagyunk nem aludtam, mert valakinek figyelnie is kellett rád - ismételte meg a tevékenységemet.
- Hékás! Ki mondta hogy ide jöhetsz mellém? - kérdeztem.
- Na ne szórakozz már velem! Nem gondoltad hogy majd a földön alszok, ugye? - kérdezett vissza.
- De, pontosan erre gondoltam! - válaszoltam.
- Hát azt lesheted! - közölte és hátat forditott nekem.
Leshetem... Egy kicsit megmosolyogtatott, hogy kezd úgy beszélni, mint én.
Visszaszólni viszont már nem tudtam, mert hallottam, ahogy a légzése egyenletessé válik. Elaludt. Így hát ebben szótfogadva neki, átfordultam a másik oldalamra és lehunytam a szemeimet.

01. Nap

Ma van az a nap amikor megyünk az egy hónapos osztálykirándulásra. Már év eleje óta várjuk ezt az osztállyal és végre eljött. Hogy miért ennyire hosszú időre megyünk? Hazudnék, ha azt mondanám hogy azért, mert az osztály nagyon szereti egymást és roppant összetartó. Itt is, ahogy bármelyik iskolában megvannak a klikkek. Vannak az okosak, deszkások, plázabarbik, rockerek, menők stb.
Én sehova se tartozom milyen meglepő nem? Elvégre még néhány könyv is így kezdődik. Csak hogy ez nem az. A dolog amiért sehova se tartozom az azért van, mert még nem találtam meg a stílusomat, életformámat, ki hogy nevezi. Egyetlenegy lány ért meg, az pedig Teagen, a barátnőm, aki kiérdemelte négy év alatt a bizalmamat.
Leginkább azért vártam ezt kirándulást, mert Brazíliába megyünk, ahol még soha nem jártam és lássuk be, mindenki szereti az új helyeket, továbbá lazíthatok érettségi után, szülők nélkül.
- Lena Benett - olvasta fel Mr Simth, az osztályfőnököm a nevemet, a névsorban.
- Itt vagyok - motyogtam felemelve a kezem jelzés képpen.
- Nagyszerű! Már csak... ó ide fáradt. Örülök hogy megtisztel a jelenlétével minket Mr Westford - küldött a fiú felé egy gyilkos pillantást.
- Ugyan - legyintett.
Igen. Ő, Aron Westford, aki leszar mindent és mindenkit, aki állandóan csak a könyveit bújja és nem törődik senkivel se. Állítólag egyszer egy eggyel allatunk lévő fiú barátkozni akart vele és ő meg nekitámadt - nem szó szerint - és ott hagyta.
- Rendben gyerekek, akkor mindenki menjen be a terminálba. Két óra múlva indulunk - mondta az ofő.
Teagennel megfogtuk a sok cuccunkat - egy nagy bőrönd tele ruhákkal és egy nagy hátizsák kajával megtömve, anyának fontos hogy éhen ne haljak- és bent leültünk. Helyfoglalás után megkaptuk a jegyeket is, majd két kínkeserves, semmittevős óra után végre gépre szállhatunk. Komótosan szállt fel mindenki és indult el egyirányba.
- Ez annyira izgalmas - visítozott Teagen a helyünkön - Gondolj bele egy hónap Braziliában, jó idő, fürdés, furcsa kaják és ne feledkezzünk meg a helyes pasikról sem - ábrándozott.
- Ne ezeket nézd már, hanem például a kultúrájukat - szidtam le.
- Jó azt is, de 18 évesek vagyunk! Ideje pasit találni - érvelt.
Talán igaza van - gondoltam.
Egy szerelem biztos változtatna az életünkön, ez tény, de abban nincs igaza, hogy 18 évesen már kötelező egy fiú mellettünk. Szerintem az ember ráér. Nem kell semmit eröltetni.

6 óra alvás a gépen és még mindig úgy éreztem magam, mint aki ébren van egy hete, amit betudtam a levegőváltozásnak. Felkaptam a napszemüvegem és leaprikáltam magamat a repülőről.
- Rendben gyerekek. Safari féle kocsival megyünk a hotelba, ahol megszálltunk. Nem mindenkinek lesz sofőre, úgy hogy figyeljen az előtte lévő kocsira. Már eldöntöttem hogy ki kivel megy. Szóval, Adam te Ashlynnel, és velem jösz. Cassy Chassel és Sarahval. Amber, Chyrstin és Melody együtt. Akkor sofőr nélküliek Jacob vezet és aki vele megy az Daniel, Teagen és Angela. És a másik sofőr nélküli kocsiban Aron fog vezetni és az utolsó ember, aki vele megy az kizárásos alapon Lena - fejezte be.
- Nem igaz! Miért nem mehetünk együtt? - bigyesztette le az ajkát a barátnőm.
- Én se örülök neki, de majd találkozunk ha a hotel elé értünk - mosolyogtam rá, majd a cuccomat megfogva indultam el az utolsó kocsihoz. Szó nélkül dobtam hátra a cuccomat és ültem be Aron mellé.

- Remélem tudsz vezetni - néztem rá.

- Tudok - biccentett és ezzel lezártuk a beszélgetést.

Lassan mindenki beszállt a helyére és elindulhattunk. Egy fél óra múlva, az Amazonas medence szélén mentünk végig.
- Milyen szép - csodálkoztam, de a kocsi egy nagyot ugrott - Hé! Óvatosan! - néztem rá.
- Ne hogy már megmond hogy vezessek! - csattant fel.
- Van jogosítványom nekem is és ez felszólít arra, ahogy beleszóljak! - kiáltottam vissza.
- Persze gondolom apuci pénzéből mindent megoldott az ő egyetlen pici lányának - gúnyolódott és rám vigyorgott, ami nagy hiba volt.
Ahogy nem figyelt az útra elvesztette az egyensúlyt és az autó jobbra farolva leesett az Amazonas medencébe velünk együtt.